Befektetés: elegendő-e, ha utólag bejön?

Az egyik leggyakrabban félreértett befektetői tulajdonság a találati pontosság. A tévedés teljesen érthető, hiszen első látásra ez egy jó indikátornak tűnik. A probléma azonban, hogy csak a jövőbeni találati pontosság számít, és kis mintából akarunk nagy következtetéseket levonni. A bejegyzés hallgatható verzióját itt találod. Elindítottam a facebook csoportunkat, ahol gyakrabban és más formában is tudjuk

Mennyi adózol valójában?

Sokan azt hiszik, hogy az adók megoszlanak a vállalatok és a magánszemélyek közt, de ez egyáltalán nem igaz. A cégek nem fizetnek adót, hiszen csak jogilag léteznek, nem fogyasztanak, a vagyonuk igazából a tulajok vagyona. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a vállalkozások profittermelésre vannak kitalálva. Bármilyen költségüket be fogják építeni az árba (ha a piaci

Hogyan oldd meg a világ minden problémáját?

Már 18 évesen tudtam, hogy a világ összes problémáját a közgazdászok oldják meg. Ezért is jelentkeztem közgazdasági egyetemre. Ritka az a bejegyzés, ahol már az első mondatban ennyi sületlenséget írok le. Ettől függetlenül el kell ismerni, hogy a közgazdászok nagyon fontosak komoly problémák megoldásához; nélkülük hatalmas költségen értelmetlen célokat érünk el. Mivel is foglalkozik a

Az ellenállás a vagyonosok sportja

Létfontosságú, hogy komoly mozgósítható vagyonod legyen! Mondom is, hogy miért. Korábban már beszéltünk a vésztartalékról, remélem, ez a koncepció mindenkinek ismerős: ez az az összeg, amit egy rövidtávú probléma áthidalására teszünk félre. A célja, hogy gyorsan elérhető legyen, ha elromlik a hűtő, két munka közé kerülünk, esetleg betegség miatt kiesünk a munkából. Az általános iránymutatás