Ebben a bejegyzésben meg szeretném vizsgálni a különbséget a magán és állami nyugdíjrendszer között; megnézni, mik azok a problémák, amelyeket az egyik vagy másik meg tud oldani, és melyeket nem. A bejegyzés végére látható lesz, hogy nem akkora a különbség, mint az emberek sokszor gondolják, sőt talán pont azok számára lesz szimpatikus az állami rendszer, akik jelenleg ellenzik azt.
(A félreértések elkerülése végett, a bejegyzés a kötelező nyugdíjjárulék kezelőjéről szól, az önkéntes lábban itt nem foglalkozom behatóan.)
Iratkozz fel a youtube csatornámra (1000 feliratkozó a cél 😉 ), ott hétről-hétre, napról-napra tudod követni a kiadásaimat, illetve ennek a bejegyzésnek a szemkímélő verzióját is meghallgathatod.
Az állami nyugdíjrendszer (amit felosztó-kirovónak vagyis folyó elszámolású rendszernek hívnak tudományosan) a beszedett adókból (járulékokból) finanszírozza az aktuális nyugdíjasok ellátását. Ennek látszólag a legnagyobb problémája, hogy a mindenkori kormányzat döntésétől függ, hogy ki mekkora állami ellátásban részesül.
Ezzel szemben a tőkefedezeti rendszerben a saját befektetéseket (és annak hozamát) vehetik fel a jogosultak. Általában az állami rendszerekben (ahogy itthon is) a személyes befizetések mértékétől függ az ellátás összege, így elméletben nem kéne nagy értékbeli különbségnek lennie a két rendszer között. Gyakorlatilag persze az állami szereplő számomra igencsak problémás. Azonban azt is kell látni, hogy a tőkefedezeti rendszerek mellett is megjelenik a szociális (állami) láb.
A gyakorlatban az egyik legnagyobb különbség, hogy az folyó finanszírozású rendszerekben nem fogyhat el a nyugdíj (tehát az állammal fogadást kötsz, hogy meddig élsz), cserébe a befizetett összeg nem örökölhető, tehát egy kockázati biztosítás történik. Ezzel szemben a tőkefedezeti rendszerben rajtad múlik, hogy kötsz-e hasonló biztosítást (pl. életjáradék szerződéssel), de nincs rá feltétlen szükséged, ezért elfogyhat a pénzed. Ennek fontosságát nehéz túlhangsúlyozni!
Számomra nagyon furcsa, hogy sokan, akik a tőkefedezeti rendszer szükségessége mellett érvelnek, vagyonadót vezetnének be. Nem azt mondom, hogy a kettő kizárja egymást, de látni kell, hogy a többgenerációs vagyon egyik legegyszerűbb eszköze lehet a tőkefedezeti rendszer megléte.
Szociális láb
Ha régebb óta olvassátok a blogot, akkor tudhatjátok, hogy amiből csak lehet, kihagynám az állam ragacsos ujjacskáit. A tapasztalatom azonban az, hogy a feljett országokban sehol nem hagyják teljesen az út szélén az időseket és a szegényeket, így az állami láb nem szűnne meg.
Nem beszélve arról, hogy az átlagember – hogy finoman fogalmazzak – nem mindig viselkedik felelősen a pénzével. Csak gondolj bele, ha valaki rendelkezhet arról, hogy mibe fektesse a nyugdíjszámláján levő összeget, akkor előfordulhat, hogy rossz befektetésekkel (vagy éppen az alapkezelő eltérő motivációja miatt) elbukja az egészet, de legalább egy jelentős részétől megválni kényszerül.
Ha pedig ezt nem akarjuk megengedni (ezért például állampapírba kell fektetni az összeg jelentős részét és az egyéb eszközök is korlátozva lesznek), akkor megint nem nyerünk semmit a tőkefedezettel.
Akármennyire is szeretnék teljes tőkefedezeti rendszert (a magam számára), nem hiszem, hogy ez megvalósítható. Néhány embernél működne, de ebben az esetben párhuzamos rendszereket kellene fenntartani, az pedig minden, csak nem hatékony.
Hasonlóan, fel szokták hozni a tőkefedezeti rendszer mellett, hogy a kormányzatok szavazatvásárlási akciói megszűnhetnének, ha a nyugdíj magánvagyon lenne. A fentiek alapján azonban remélem látható, hogy a probléma nem szűnne meg, hatása legjobb esetben is csak csökkenne.
Hozamok
Sokan hajlamosak a gazdaság egyes részeire független rendszerként tekinteni. Azt gondolom, hogy ez nagyon félrevezető lehet, amikor hosszú távú, makro előrejelzéseket, esetleg múltbéli adatokat vizsgálunk.
A tőkefedezeti rendszer támogatói néha említik, hogy ez segítene védelmet nyújtani az elöregedő társadalommal szemben. De ha mélyebben megvizsgáljuk, ez egyáltalán nem biztos. A tőkefedezeti rendszerben a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzéséért az alapkezelő által (vagy éppen a nyugdíjas által) vásárolt eszközök teljesítménye felel. Magyarul egy kötvényalapnál a kötvények teljesítménye, részvényalapnál többé-kevésbé a cégek teljesítménye.
A folyó finanszírozású rendszerben pedig nagyjából az aktívak és az eltartottak aránya az, ami a kassza keretéért felelős. Tehát igaznak tűnhet a kritika, hogy csökkenő népességnél a tőkefedezeti rendszer hatásosabb. Ez csak azt nem veszi figyelembe, hogy befektethető/elkölthető jövedelem híján a tőzsde hozama, a cégek teljesítménye is csökken. A technológiai fejlődés ugyan javít a helyzeten, de az az államnál is lecsapódik. (Egyébként Kína is ezért van bajban, az egy gyermek politika megágyazott a gazdasági visszaesésnek.)
Persze a nyugdíjalapoknak lehetősége van külföldi cégekbe is fektetni, ami valóban egy előny lehet. Azonban ezt az állami szabályozás nem fogja annyira értékelni (hiszen az a hazai gazdaságból viszi ki a pénzt már rövidtávon is). Ezen kívül a fejlett országok sem állnak sokkal jobban demográfiai szempontból.
Átállás
A posztszovjet államokban egyértelműen az állami rendszerek vannak fölényben. Mivel ez a jelenlegi helyzet, érdemes elgondolkozni azon, hogy van-e értelme egy átállásnak. Hogy ezt eldöntsük, látnunk kell, hogy ez mivel jár. 2020-ban a nyugdíjkassza 3500 milliárd forint kiadást tervezett (némi apró mellett). Ez egy átlagos aktív munkavállaló számára évi ~750 ezer forint kiadást jelentene. Ez majdnem 3 havi nettó átlagbérnek felel meg. Amennyiben holnap azonnal áttérnénk a tőkefedezeti rendszerre (tehát a nyugdíjjárulékod egy magánszámlára menne), ezzel az összeggel kéne megemelni minden munkavállaló adóját (a már nyugdíjasok nyugdíját is ki kellene fizetni).
Nyilván nem kötelező minden kiadást munkavállalói adóból finanszírozni, ezzel csak érzékeltetném az összeget. Ha az állam csak adósságból finanszírozza a lyukat, évi 10%-kal nő az államadósság mértéke (2020-as terv alapján). Ezt nagyjából 40-60 évig kell csinálni (ugyan a végén kisebb összeggel)… 10 potenciális kormányváltáson és a számok alapján 3-4 államcsődön keresztül. Nyilván ez nem járható út, ezért egy átállás akár 100 éven túli folyamat is lehet.
De mi a nyugdíjrendszer célja?
Ahhoz, hogy megértsük, hogy megéri-e az áldozat, lássuk, hogy mit nyernénk.
- Ugyanúgy a hazai gazdaságtól függne a nyugdíj jelentős része.
- Segítene a többgenerációs vagyon kialakításában. Nekem személyesen ez szimpatikus lenne, de nem biztos, hogy ezt szeretnénk a nyugdíjkasszától.
- A nyugdíj szolidaritási funkciójaugyanúgy állami feladat maradna.
Összességében azt gondolom, hogy a tőkefedezeti rendszerek a gazdagabb, felelősségteljesebb emberek számára jobbak. Ez nyilván vonzóvá teszi azt a gazdagabb réteg számára. A szegények a nyugdíjrendszertől függetlenül továbbra is a kormányok szociális érzékenységétől (vagy éppen szavazatéhségétől) függnének. Az átállás költsége azonban véleményem szerint sokkal nagyobb, mint a probléma, amit meg tudunk oldani.
Az átállás nem túl reális a közeljövőben (legalábbis folyó finanszírozású rendszerről tőkefedezetire, a fordított módszer aránylag könnyen megoldható), és nem is látom reálisnak. Viszont te személyesen javíthatsz a helyzeteden!
Ha te lemondasz a nettó jövedelmed néhány százalékáról, akkor fel tudsz építeni egy portfóliót, amivel az állami rendszertől függetlenül nyugdíjat tudsz magadnak biztosítani. Én ezt az üzenetet igyekszem terjeszteni itthon, hogy amikor az állami rendszer strukturális problémái a felszínre törnek, akkor sok embernek legyen lehetősége kiegészíteni az állami juttatást.
Remélem tetszett a bejegyzés, kommentelj bátran, nézz körbe (korábbi bejegyzések: a dropshippingről itt írtam, mókásabb tartalmat „KamuKontrollerről” itt találsz, vagy oszd meg a barátaid közt (kattints a lenti facebook gombra).
Szerinted lenne értelme áttérni a tőkefedezeti rendszerre?
Te esetleg a bejegyzés meg tudott győzni arról, hogy nem is jobb annyival az egyik, mint a másik?
A kérdésed olyan, mint az a kérdés, hogy mi jobb ezek közül:
• Egyben kérni a kártérítést.
• Havonta kérni a kártérítést.
Mivel nem tudom, hogy meddig élek, ezért én azt feltételezem, hogy tovább fogok élni, mint ameddig a 40 év munkával felépített vagyonból élni tudnék.
Ha adnék az embereknek 40 év munkával félretett pénzt és megtiltanám, hogy dolgozzanak, csak a befektetéseikből élhetnének, amit adtam, akkor az emberek többsége éhen halna.
Sok ember, aki egyben kérte a kártérítést, rosszabb életet él, mintha havonta kapná a kártérítést. Az a gond, hogy előre kellene a jövőt látni ahhoz, hogy ne legyen veszélyes a befektetésből élni 0 nap munkával, amíg él az ember.
Tudnál csinálni olyan írást, amiben leírod, hogy 2009-ben kaptál volna 46.000.000 HUF összeget és elköltötted volna a mindenkori nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkeresetet, akkor most mennyi pénzed maradt volna a 46.000.000 HUF összegből úgy, hogy folyamatosan befektetted volna a pénzt*?
*Arra gondolok, hogy havonta leszeded az előző évi nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkeresetet, de közben a pénzed befekteted. Vagyis, ha nem elég a hozam, akkor a tőkéből kell levonnod a nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkereset összegét minden hónapban. Az is elég, ha csak éves szinten írsz erről és 2010-ben veszed le a 2009-es átlagkeresetet, de előtte növeled a 46.000.000 HUF összeget azzal az összeggel, amit 1 év alatt termeltél a példában.
Engem nem győzött meg, még mindig azt gondolom, hogy a MNYP. jobb mint a bizonytalan állami. Továbbra is azt gondolom, hogy hiba volt megszüntetni a mnyp-tári rendszert és a befizetések elvételét, hazugságokkal kikényszerített lopásnak gondolom.
A magyar nyugdíjrendszer semmiféle biztosítékot nem ad az itt dolgozó fiatalok számára, hogy idős korukban elegendő nyugdíjat kapnak a mindennapok megélhetési költségek fedezésére.
Köszi a választ! Hogy a magyar kormány mit csinált vagy mit nem csinált, szerintem felesleges feszegetni, de nem is igazán érdekel. Azt remélem belátod, hogy egy azonnali átállás államadósságból való finanszírozása – becslésem alapján – ~10-12 év alatt duplázná meg az államadósságot.
Az átállás után pedig kezdődne, hogy a kevésbé „szerencséseket” hogyan mentsük meg adófizetői pénzből.
Egyébként én nem aggódom amiatt, hogy lesz-e állami ellátás, mert lesz. A nyugdíjasok túl nagy szavazótömeg ahhoz, hogy ne legyenek – természetesen mivel állami ellátásról beszélünk – minimális szinten, de ellátva. A nyugdíjkassza egyensúlya egyébként elég jól beállítható, csupán emelgetni kell a korhatárt, ami szomorú, de így működik.
Azon szerencsések, mint te meg én, aki a nettójából vagyont tud építeni, azoknak a „magánnyugdíj” továbbra is elérhető. Egy ideális világban lehet, hogy nem így működne, én ezt látom az egyetlen megvalósítható útnak.
Bocs, de nem látom be.
A mnyp fenntartható lett volna, főleg egy ilyen alacsony kamatkörnyezetben ami az elmúlt évtizedet jellemezte. Szerintem ennek elodázása, történelmileg is hatalmas hiba és talán soha vissza nem térő alkalom.
Azt az évi 3-400 milliárdot bőven előlehetett volna teremteni ilyen-olyan átcsoportosításokkal is, főleg úgy, hogy ezzel hatalmas terhet veszünk le a jövőbeni kifizetésekről.
Még hitelből finanszírozva is megéri, mivel idővel az államnak egyre kevesebb kifizetési kötelezettsége lesz, így bőven tolerálja a kamatokat is.
Az meg a másik, hogy egy erős nyugdíjas fogyasztási társadalommal még a gazdaságot is erősebb pillérre lehet helyezni a biztos és kiszámítható fogyasztás miatt.
Azt sem értem milyen államadósság duplázásról beszélsz, mivel jelenleg 4000 milliárd (körüli) az egész évre kifizetett nyugdíj, ráadásul egyelőre csak 25% volt bevezetve a mnyp. és most lehetett volna azon elmélkedni, hogy bevezetjük a mnyp. második pillérét újabb 25%-al.
Sokan éppen a mnyp. hiánya és a kiszámíthatatlan nyugdíjrendszer miatt mennek dolgozni külföldre, ők azok az értelmiségi fiatalok akik értik ennek a problémának a lényegét.
A fiatalok előtt nincs is más lehetőség, azok járnak jól akik egy bizonytalan, kiszámíthatatlan rendszerből egy jóval biztonságosabb rendszerbe kerülnek.
Akármennyire is szeretnéd, nem fogok vitázni arról, hogy egy korábbi korábbi kormányzat mit tett vagy mit nem tett. Azt viszont sajnálom, hogy nem olvastad el, amit írtam, mert én egy teljes átállást írtam, szerettem volna, ha legalább a dolog ténybeli részét látjuk.
De hogy érdemben is válaszoljak: 25%-osával ~100 év lenne egy teljes, vagy nagyfokú átállás. Na ahhoz bizalom kell!
De egyébként leírtam azt is, hogy a tőkepiaci vagyon növekedése és az állami nyugdíj növekedése ilyen időtávon elég erős korrelációban van egymással. Ezek nem elszakítható rendszerek egymástól. Sajnálom, ha valaki ezt félreérti és lelép innen. Pláne, hogy van lehetőség a magán rendszerre, csak végre nem lesz benne az állam…
Rendben van igazad van!
Egy a lényeg, hogy tolvaj rendszerben nem dolgozunk és nem adózunk, így továbbra is marad a külföld.
Jelenleg Tenerife-Las Americas városrészről írok. (éttermemet még nem tudtam kinyitni)
Ha sikerül megnyitni, mindenképp szólj, Tenerife rajta van KonyhaTündér listáján, szóval nincs kizárva, hogy meglátogatunk. Szóval hajrá!
Hogy mit tehetnék, hogy jobb legyen a rendszer, azt nem tudom, igyekszem kicsit magam körül takarítani. Egy tisztességesebb rendszert a hét bármely napján elfogadnék.
Miért kellene „teljes” átállás? A MANYUP reálhozamot termelt, akik visszaléptek, meg is kapták. Tehát a kamatos kamat bizony növelte a megtakarításokat. Miért lett volna gond, hogy 25% ebbe a rendszerbe megy? Olyan, mint ha ez a poszt „relativizálni” próbálná a MANYUP államosítást, mondván, a tisztán tőkefedezeti rendszer nem jobb, mint a tisztán állami. De nem is ez volt a kérdés a nyugdijrendszerrel kapcsolatban. A kérdés a több lábon állás, és a gazdaság fehérítése volt, amiatt, hogy az ember látja, hogy van az adójának egy része, amit számon tartanak, kamatozik, esetleg örökölhető, tehát érdekelt is lehet, hogy igen, van értelme adót fizetni. Nem véletlen, hogy be lett lengetve az egyéni „virtuális”nyugdíjszámla, és mi lett belőle? Véletlenül, vagy „direkt” nem akarod belátni a nyugdíj kérdés komplexitását? Mi lesz a „KATÁS” havi 50k t össz befizető kényszervállakozókkal? Szerinted befektetnek majd a nyugdíjra?
Nem szeretnék igazán a napi politikával foglalkozni, az általában csak fröcsögéshez vezet hozzáadott érték nélkül. Ebben a posztban amellett érveltem, hogy drága lenne és nem érné meg az áldozat, ha valaki ma úgy határozna, hogy álljunk át teljesen.
A 25%-os átállás ennek egy enyhített formája, de sajnos a bejegyzésben említett problémák ugyanúgy jelen vannak, csak becslésem szerint 15 év alatt nem a GDP-nek megfelelő hiányt generálunk, hanem „csak a negyedét”.
Az egy érdekes kérdés, hogy vajon jobb-e a nyugdíjrendszer, ha „látszik a reálhozam”, illetve van örökölhető rész. Merthogy a bejegyzésben világosan szerepel, hogy a reálhozam jelen van a folyó finanszírozású rendszerekben is, csak nem látható. Az öröklés pedig nem biztos, hogy célja kell legyen a kötelező nyugdíjrendszernek.
A KATA nem tudom, hogy hogy jön ide, korábban írtam róla, és a nyugdíjkérdést is felvetettem. Attól félek, hogy ők sem lesznek az út szélén hagyva és ezért függetlenül attól, hogy éppen milyen rendszer lesz, adóforintokból lesznek finanszírozva.
Számomra az állami nyugdíjrendszer legnagyobb problémája a rugalmatlansága.
A saját pénzemnél van döntési lehetőségem (magasabb életszínvonal vs korábbi nyugdíj) míg az államiban nincs 🙁
Ez jogos pont, hogy az életszínvonalad tudod tervezni, de mondjuk az USA rendszerében is van egy legkorábbi időpont, amikor ki tudod venni, szóval nem valószínű, hogy az országok szeretnék, ha életerős állampolgárok üldögéljenek otthon. 😀