Nemrég beszélgettem az egyik ismerősömmel, aki felvetette, hogy a szakmám kamu. Nem ez az első (és utolsó) eset, részben egyet is értek, de igyekszem ezekből az esetekből minél többet tanulni. (Nemrég egy „pénzügyi tanácsadót” – értsd biztosítási ügynököt – is hasonlóval vádoltam meg, szóval én nem fogok ilyesmin megsértődni.)
Facebook csoportunkban gyakrabban és más formában is tudjuk tartani a kapcsolatot. Szeptember 3-án este 6-kor lesz egy kérdezz felelek a csoportban, ha érdekel, akkor lépj be te is! Ha nem szeretnéd Facebook fiókkal együtt feltenni a kérdést, felteheted a bejegyzés alján levő formon is.
A bejegyzés hallgatható verzióját itt találod.
Elmondta, hogy szép és jó a matek, mi szerint ha kevesebbet költesz, mint amennyit keresel, akkor egyszer gazdag leszel, de azért a helyzet nem ennyire egyszerű. Ez így van, ezzel nehéz vitatkozni. Nyilván a gazdagság relatív fogalom, de a félretett pénzből évtizedes távlatban munka nélkül megélés szerintem annak számít.
Az első probléma, amit felvetett, hogy ez nem veszi figyelembe a katasztrófákat. Sajnos az ember életében sokszor előfordulnak olyan események, amelyekre nem akarunk felkészülni. Ez pedig – érthető módon – minden matekot felborít. Mivel nem először találkozom ezzel a nézettel, azt kell gondolnom, hogy sokakban megfogalmazódik. Kétségtelen, hogy pénzügyi tudatossággal nem tudod elhárítani a katasztrófákat, de anélkül sem. Ez tehát adott. A pénzügyi tudatossággal viszont csökkented a katasztrófák méretét. Igen, könnyen lehet, hogy a korai nyugdíj nem lesz elérhető, ha minden megtakarításodat felemészti egy betegség kezelése. De mit tennél, ha nem lenne megtakarításod? Az alternatíva sajnos nem a katasztrófamentes pénzügyek, hanem a „pénzügykönnyű” katasztrófák.
„Neked könnyű!”
Egy másik, teljesen jogos észrevétele az volt, hogy amíg magas státuszú (esetenként gyermektelen) emberek beszélnek a gazdagodásról, az a lakosság jó részének egyáltalán nem releváns. Amellett, hogy nem utálom a véleményt, több szinten is finomítanék rajta. Az egyik, hogy a matek független a családi helyzettől. Drága egy gyerek? Természetesen, sőt az a szuper, hogy a szülők mindent meg akarnak nekik adni! De ha hosszútávon tönkre mész benne (vagy nem tudsz a katasztrófáidra felkészülni), akkor vissza kell venni!
Komolyabb problémát jelent, ha valakinek a kognitív képességei/mentális állapota hátráltatja a céljainak elérését. Míg általában az utóbbi kezelhető – bár kétségtelenül nem könnyű (és nem a pénzügyi tanácsadó munkaköre) – az előbbire nincs gyógyír. A pénzügyi tudatossághoz viszont szinte elengedhetetlen, hogy valaki tudjon helyesen dönteni. Talán mostanra minden olvasóm tudja, hogy teljesen korrektnek tartom, ha valaki lemond a komolyabb befektetésekről a biztos, egyszerű, érthető stratégiák javára. De még akkor is meg kell küzdeni ügyintézőkkel, akik a javadat akarják (értsd: értékesítési céljaik vannak), online tippekkel és trükkökkel, amelyek megmondják a tutit, csak nem a neked való tutit. Ne értsetek félre, senkitől nem szeretném elvitatni a gondolkozás képességét. Viszont be kell látni, hogy aki többet vállal, mint amit bír, az nem a tudatosság mintaképe, és az eredménye sem lesz megfelelő.
Valódi pénzügyi tanácsadó
A (valódi pénzügyi) tanácsadók szerepe nagyon hasznos, amikor tükröt kell tartani valakinek. Rá tudnak világítani a pánikra, a logikai bukfencekre. Miérteket tudnak tenni a hogyan mögé. De nem a szüleink, ezért felesleges elvárni, hogy minden lépésünket szülőként kövessék. A segítség csak akkor működik, ha valaki belátja, hogy szüksége van rá, kéri, és végül betartja a megegyezést. Sajnos az utóbbi megszegésével is gyakran találkozom, de a találkozások közt senkinek nem tudok (és nem is akarok) a háta mögött állni.
A kellemetlen korlátok közé tartozik az is, hogy mit tudunk ingyen biztosítani. Mindenkinek fel szoktam ajánlani, hogy keressen bátran e-mailben is akár, ha gyorsan, egyszerűen megválaszolható kérdése van. Facebookon is, Redditen is szívesen válaszolok. Vannak olyan esetek, amikor viszont valaki teljeskörű pénzügyi (és nem ritkán) befektetési tanácsadást szeretne ilyen formában. Ez nem csak szakmailag nem lehet megfelelő, hanem időben sem hatékony. Amit egy óra alatt könnyen át lehet beszélni, az sok-sok oda-vissza e-mailezgetésbe kerül, ahol a visszakérdezés (a médium tökéletlensége miatt) sokszor felesleges billentyűkoptatásba torkollik.
Talán a cím alapján sokan assziciáltak a jövőbelátás képességére. Ezzel sem rendelkezem. De abban reménykedem, hogy ezt mindenki pontosan tudja, és nem várja el tőlem. Hogy mit tehetünk ennek ellenére, azt a pénzügyi coachingon és a befektetési oktatásokon szoktam elmesélni.
Annyival egészíteném ki, hogy a gyerek témára kiélezni a „neked könnyű” részt kicsit erős annak fényében, hogy 2010 óta a világgazdaságban lényegében bármibe fektettél, az masszívan növekedett, továbbá van egy olyan kormányunk már a sokadik ciklus óta, aki olyan családpolitikát alakított ki, amivel igazán nagyot pont a középosztály tud szakítani, akinek támogatás nélkül is bőven meglenne a pénze egy vagy több gyerek tisztességes felnevelésére, de hülye lenne nem igénybe venni, amikor jár neki, jogosult rá. (és ezzel nem arra célzok, mielőtt bárki betámadna, hogy a semmire potyogtatott gyerekeket kéne a közteherviselésnek eltartani, hanem csak ténymegállapítás. Az én szerény véleményem amúgy, hogy egyáltalán nem kéne az államnak beleszólni az emberek szaporodásába, a nyugdíjrendszer nevű piramisjátékot hagyni kéne bedőlni és akkor már a propagandára se lenne szükség, hogy miért szülessen a 8 milliárd feletti lélekszámhoz még több gyerek, de ez messzire vezet és nem ide tartozik).
Szóval ne állítsuk már be legalább itt a szent tehenet valami mártíromságnak, hogy az mekkora teher meg lemondás, meg stb. Amennyiben figyelembe vesszük, hogy az illető valószínűleg akart gyereket (még ha nem is gondolta át, hogy 18+ évig gondoskodnia kell róla, mennyi lemondással jár. önálló személyiség és nem csak móka és kacagás és cuki, hanem először bepisil meg sír, utána meg visszapofázik és lázadozik). Sok esetben pont a gyereket vállalók, főleg a több gyereket vállalók jártak baromi jól a tudatos gyerektelenek kárára.
Én inkább azt nem tudom elengedni és időről-időre visszatérő bosszantó dolog, hogy aki nem kapott otthonról semmit, az konkrétan 30-50-100+ milliókban mérhető nettó vagyonnal van lemaradva. Arról nem beszélve, hogy a meglévő vagyoni háttér tovább növeli az illető hatékonysági szorzóját kisebb-nagyobb mértékben, akár amiatt, mert nem viszi el a jövedelme tetemes részét az albérleti díj, akár mert nem kell diákhitelt visszafizetni, akár mert kikényszerít (és kifizet) a család olyanokat, mint nyelvvizsga, jogsi, stb. ami hasznos skill (és más súlyos pénzeket fizet érte) és a jövőben növeli a jövedelemszerző potenciálját, rugalmasságát, nem beszélve arról, hogy mennyi tudást szív kisgyerekkortól magába egy értelmiségi apa és anya mellett egy proli apával és anyával szemben, ahol maximum ellenállhat mentálisan a sok ökörségnek, amit azok összehordanak. Plusz a lakókörnyezet, kapcsolati háló. Még ha művészlélek is az illető 0 karrierambícióval, könnyebb úgy valami magasrangú ember kertjében lenyírni a füvet némi extra pénzért, ha egy környéken laktatok és gyerekkorodtól ismer, mintha ismeretlenül egy álláshirdetésre jelentkezel. Eleve ilyen pozíciókat meg se hirdetnek sokszor vagy 1:300-hoz esélyed van rá, annyian ugranak rá.
Időben pedig ugyanannyi áll rendelkezésére mindkettőnek. Tehát mire a vagyoni háttérrel rendelkező UGYANAZZAL A STRATÉGIÁVAL mondjuk 30 évesen nyugdíjazza magát vagy ha más a preferenciája, akkor 40 évesen kőgazdag cégtulajdonos lesz, addig a 0-ról induló ezektől általában nagyon messze van. Talán a 2. opció még könnyebb számára, de ott is hátrányban van, mert könnyebben adja a flow élményt hajszoló zen bölcset, ha a családi háttere okán már megvan neki a középosztálybeli életszínvonala akár anélkül is, hogy egy forintot keresne a munkájával. Ahogy a Forbes listások is könnyen teszik magukat, hogy az 1 dolláros klub tagjai és nem a pénzért dolgoznak. PR fogásnak jó. (Meg adóoptimalizációnak, de ez megint más téma).
Tehát összefoglalva, jó dolog mondjuk a jövedelmed 80%-át félretenni, csak 1 millió felett mondjuk értékelhető vagyont tudsz belőle építeni belátható időn belül. Havi 200-ból viszont kitörölheted azzal a pármillióval évek múlva, ha emiatt még jobban elidegenedsz a társadalomtól, mert egyrészt hozzászoksz az aszkétasághoz, neked már az a természetes, a többieket viszont meghökkenti (már aki egyáltalán még kíváncsi rá, hogy hogyan élsz, mert bárhol is dolgozol, egy jelentéktelen szürkeegér vagy, aki sosem iszik meg tivornyázik a kollégákkal, mert az pénzbe kerül), másrészt még ki is égsz, mert csak azt tapasztalod, hogy nem csak loholsz a vágtató ingatlanárak után, de már abban is kételkedsz, hogy egyáltalán jó befektetés-e a csúcson venni (egyáltalán elértük-e a csúcsot?), mert pl. az állampapír tőkearányosan többet hoz…