Gyakran írok azokról a helyzetekről, amikor úgy gondolom, hogy az állami szabályozás kifejezetten káros. Ma szeretném ezt megfordítani, és megnézni pár olyan esetet, amikor szükségesnek tartom ezt a fajta beavatkozást. Őszintén szólva nem könnyű ez nekem; ha választhatnék, akkor azt mondanám, oldjon meg mindent a piac. De be kell látnom, hogy ez sajnos nem lehetséges. A bejegyzésben kifejezetten a gazdaság számára jó szabályozás bemutatására koncentrálok, de természetesen vannak olyan feladatok (honvédelem, közbiztonság), ahol rossz motivációhoz vezetne, ha nem állami kézen volnának.
Piaci működés biztosítása
Az egyik fontos része a szabályozásnak, hogy egy kiszámítható, könnyen értelmezhető keretet hozzon létre a piac működéséhez. A gazdaságnak nagy szüksége van erre, hiszen minden új szabály vagy környezeti változás rengeteg pénzbe kerül egy cégnek. Nemrég írtam például az „extraprofitadóról”, ami finoman szólva is tökéletes példája a kontraproduktivitásnak – legalábbis ha hiszünk a kormányzati kommunikációnak, miszerint nem áthárítandó.
Elindítottam a facebook csoportunkat, ahol gyakrabban és más formában is tudjuk tartani a kapcsolatot. Lépj be te is!
A bejegyzésről készült videót itt hallgathatod meg.
A szabályok kialakítása és betartatása nagyon fontos állami feladat, ahhoz hogy korrekt versenyhelyzetet teremtsen a piacon. Ez általában a fogyasztók által támasztott minimum elvárások betartatását, illetve sztenderdizálását jelenti. Enélkül nagyon nagy bajban lennénk.
Nagyon rossz lenne például, ha a jótállás alatt a cégek mást-mást értenének, és ezt a fogyasztóknak külön kéne beárazni és tanulni. Arról viszont nem vagyok teljesen meggyőzve, hogy az alapértelmezett kötelező jótállás (köznyelvben garancia) szükséges-e. Tegyük fel, hogy egy boltban kétféle árat látnál. Az egyiket jótállással, a másikat nélküle határozná meg az üzlet. Vajon melyiket választanád? A jótállás ugyanis egy biztosítási termék (ahogy ugye a külön megvásárolható „kiterjesztett garancia” is). Ha hiszel eléggé a gyártóban, akkor jótállás nélkül olcsóbban kaphatod meg a terméket, de te futod a korai meghibásodás kockázatát. Nem vagyok meggyőzve arról, hogy a jelenlegi berendezkedés hatékonyabb.
Közlegelő problémája
A hasznos szabályozást könnyű megérteni a közlegelő problémája. Ha mindenki használhat egy közös erőforrást, ami a túlhasználattól teljesen kimerül, akkor fontos, hogy legyen egy felülvizsgáló hatalom, aki korlátozza a fogyasztást.
Ehhez tartozik a természetes monopóliumok helyzete is. Ezek olyan cégek, ahol (általában a nagy kezdeti beruházás miatt) nem alakul ki verseny. Ilyen tipikusan a közműhálózat (erre visszatérünk mindjárt) és a közösségi közlekedés. Egyszerűen nem éri meg két, egymással versenyző vasúti sínpárt vagy vízcsövet letenni, mert sok helyet foglal, drága és senki nem lesz boldogabb, ha kétszer ásod fel az utat.
A nagy kérdés ilyen esetekben az, hogy meddig tart a vállalat hatásköre. A hálózatfenntartás nyilvánvalóan egy természetes monopólium, de a szolgáltatás már nem az. Simán lehet verseny a szolgáltatók piacán, vagyis az óraleolvasás, kapcsolattartás, számlázás már egy leválasztható, versenyeztethető tevékenység. A monopólium részt azonban várhatóan az államnak, vagy valami állami cégnek érdemes végeznie.
Közös célok
Az állam általában az állampolgárai felé tartozik elsődleges felelősséggel. Éppen ezért el kell döntenie, hogy hogyan érhető el a nemzet sikere. Ez azért egy különleges kérdés, mert a sikeresség egy értékalapú döntés, ami mondjuk, hogy többé-kevésbé ízlés dolga.
Abban azonban talán egyetérthetünk, hogy egy nemzet mérete szerepet játszik a sikerében. Legalábbis egy kihalt kultúrát senki nem nevezne éppen nyertesnek. Ezért a népességszaporulat támogatása az állam érdeke és feladata, akármennyire is úgy hangzik ez, mintha laborpatkányokról beszélnénk. A támogatás formája persze szintén értékek alapján különböző stratégiák mentén történik, de a jövő generáció segítésében mindenképp fontos szerepe van az államnak.
Hamar újra eljutunk oda, hogy nagyon nehéz meghatározni, hogy meddig érjen az állam keze. A legtisztább dolog az lenne, ha az állam minden gyermek után pénzt adna, amit az oktatására (vagy bármijére) lehet költeni. Ez persze millió problémát okozhatna; nagyon nehéz lenne kiszűrni az ebből maguknak előnyt kovácsolókat. Így közoktatással, családi pótlékkal, adókedvezményekkel, CSOK-kal próbálkoznak. Hogy ez túl megy-e a kormányzat hatáskörén, azt nem tudom.
Hasonló elgondolás mentén egy jó szándékú kormány azt szeretné, hogy az állampolgárok jól érezzék magukat és hasznos tagjai tudjanak lenni a társadalomnak. Éppen ezért nagyon sok egészséggel, teljes élettel kapcsolatos szabályt fogadunk el. Ilyenek például a jövedéki adók a különösen káros vagy nagy társadalmi költséggel járó fogyasztásra (alkohol, dohánytermék, üzemanyag). Ha választhatnék, itt is minél kevesebb kormányzati beavatkozásért kampányolnék, de el tudok fogadni értékalapú beavatkozásokat.
Két fő szempont van, amelyek minden beavatkozásnál szerepet játszanak: az egyik, hogy minél kevesebb kárt okozzunk, a másik pedig, hogy tisztában kell lennünk azzal, hogy az eredmény soha nem pont az lesz, amit reméltünk.
Véletlenül hagytam ki az innovációt? Nos korántsem, szerintem a legrosszabb, amit tehet az állam, hogy abba belenyúl.
Szerinted vannak olyan fontos szabályozandó területek, ahol fontos lenne az állami szerepvállalás?
Szerinted kihagytam olyan helyzetet, ahol szükséges az állami szabályozás?