A használat és a költség örök problémája, hogy gyakorlatban sokszor elválnak egymástól. Ez pedig szinte mindig kedvezőtlen eredményhez vezet. Nagyon sok ilyen helyzet van az életünkben; például, ha a közös költség tartalmazza a vizet, akkor nem vagyunk (anyagilag) motiválva a vízspórolásra. (Ettől még javaslom mindenkinek, hogy ne használja feleslegesen.) De ugyanez az egyedi mérő nélküli távhő esete, ami mellett -20 fokban is lehet hosszan szellőztetni. A költségviselő és használó eltávolodik egymástól. Éppen ezért van, hogy közgazdászok nem szívesen mennek bele az étteremszámla egyenlő elosztásába.
A bejegyzés hallgatható verzióját itt találod.
Javíthatatlan helyzetek
Vannak olyan szituációk, amiket egyszerűen nem lenne hatékony megállítani. Egy korábbi munkahelyemen az egyik kollégám céges kontóra kifejezetten a legdrágább táskát választotta, amilyet magának nyilván soha nem venne. De az üzleti utazást sem pont úgy intézzünk, mint ha a saját pénzünket költenénk. Viszont nagyon nehéz lenne olyan motivációs rendszert kialakítani, ami optimális eredménnyel járna.
A céges világban nekem nagyon szimpatikus, amikor a sofőröknek üzemanyagösztönzőket adnak. Ha jó fogyasztást produkálnak, akkor részesülnek a megtakarításból. Ennek persze a hátulütője, hogy az optimálisnál magasabb szervizköltséggel járhat, hiszen még a legapróbb problémát is igyekszik azonnal megjavíttatni az ember, hogy fenntartsa a jó fogyasztást. A korábban említett céges útra nincs igazán megfelelő ösztönzőm. Az egyedi ajánlat a plusz emberi erőforrások miatt szinte biztosan nem fogja megérni. Például a drága reggeli járat helyett egy esti járattal is utazhat a munkavállaló, azonban ekkor a hoteldíjon felül valamennyi kompenzációt is illene neki fizetni azért, hogy nem a saját ágyában alszik. Hogy ez mennyi legyen? Nem tudom – egyedi megállapodás kéne rá.
Autó
Hasonló túlfogyasztáshoz vezet az autó megvásárlása. Mivel az egyszeri használat költségei nagyon távol vannak a valódi költségtől, ezért hajlamosak vagyunk többet használni, mint kellene. Ha könnyen elérhető lenne, akkor a legtöbb ember számára olcsóbb lenne az autóbérlés. Ennek előnye, hogy minden megtett kilométerért vagy bérlési percért az átlagköltséget kell fizetni. Vagyis a használattal lineárisan nő a költség.
Saját autó esetében a vásárlás egy hirtelen nagy költség, a futásarányos költségek pedig nagyjából harmadát-negyedét jelentik a teljes költségnek. És akkor még nem is beszéltünk a társadalom által viselt extra költségekről, mint például a helyfoglalás vagy a környezetszennyezés költsége.
Közlekedési bérlet
Az ingyenes használat másik része, ami mindig is izgatott, a bérletek kérdése volt. Persze nem a bérletnek nevezett csomag, a 10 alkalmas bérlet, amely szókapcsolatnak soha nem lett volna szabad megszületnie. Hanem a valódi, ahol a felhasználó semmilyen direkt költséget nem visel az egyes igénybevételekért, csupán egy egyszeri díjjal jogot szerez egy időre.
Meglepően kevés helyen működik ez a rendszer jól, aminek a korábban említett túlhasználat az oka. Véleményem szerint a tömegközlekedésben két-három ok miatt nem probléma ez az üzleti modell. Az egyik, hogy nagyon kevesen használják rekreációs céllal, vagyis még ingyenesen sem kell valakinek több, mint amennyire tényleg szüksége van. A másik, hogy társadalmilag hasznos a magas használati ráta. Vagyis a legnagyobb használók „túlhasználata” még előnnyel is jár a társadalomnak (alacsonyabb környezet- és zajszennyezés miatt). A potenciális harmadik ok, hogy szolgáltatásról lévén szó, az igénybevétel minimális többletköltséggel jár a szolgáltatónak.
Ugyanez a modell megbukna például az ételszolgáltatásoknál. Mivel hatalmas különbségek vannak a mennyiségi és minőségi elvárások közt, ezért ezt az árazásnak is le kéne követnie. Így viszont csak azok vennék igénybe, akik nagyon sokat szeretnének enni, végül pedig nagyon drága lenne a szolgáltatás. Nem jó irányba motiválna, hiszen az elhízás egyre nagyobb probléma a világban. Az all-you-can-eat éttermek ezért nagyon szűk időkorláthoz kötik az étkezést, a szállodáknál pedig általában nem az étel (különösen nem a reggeli) a nyereség vezetője.
Egészségügy
Bizonyos szempontból a zöld TB státusz is egy bérlet, elméletben végtelen számú orvosi látogatásra jogosít. Az európai országok zöme mégsem hárítja az egyedi látogatások (rész-) költségét a fogyasztóra, pedig az ellátás közel sem olcsó. Az egyetlen költség a (sok esetben támogatott) gyógyszerhez kapcsolódik. A döntés mögött valószínűleg hasonló a logika, mint a közlekedésnél: a legtöbben nem a szociális igényeik kielégítése miatt járnak orvoshoz, és komoly társadalmi haszna van az egészségesebb népességnek. Ennek ellenére sok országban nagyon komoly várólisták, lehetetlen feltételek alakulnak ki, ezzel csökkentve az elérést. (Például időpontot foglalni csak telefonon lehet, a telefonközpont pedig hetek óta nem működik.) A rendszer túlterheltségét nagyban tudná csökkenteni egy alacsony összegű vizitdíj. Nyilván a legkomolyabb ellenérv, hogy biztosítani kell, hogy ne legyen túl nagy költsége, így elérhető maradjon. Mindenesetre a koncepció nagyon hasznos lenne.
Ami felveti a kérdést: vajon nem csökkentené-e a tényleg felesleges használatot (mikor melegedőnek, diszkónak vagy ágynak van használva a tömegközlekedés), ha a bérleti díj mellett folyamatos, de nagyon alacsony árú menetjegyet kéne fizetni? Mondjuk nagyjából percenként 1 forint, azaz hetente több, mint 40 órát kéne utazni, hogy a mostani BKK bérlet árát megduplázza valaki. Cserébe lehetne ~5000 forint a havibérlet.
Szóval ilyeneken járnak egy kontroller fejében mikor a barátnője azt hiszi más lányokra gondol (ha megvan a mém).
Tippre, a BKK-s megoldás macerás és drága lenne (a bevételhez képest) ezért nem megérős.
Az autónál én is érzem ezt a csapdát, pont ezért 1-2 évente ki is számolom mennyi lenne greengo-val helyettesíteni a „fix” használatokat, de sajnos egyelőre mindig egyértelműen nem megérős (pedig én szigorúan számolom az autót nem „benzinárban”) de ha megnőnek a gyerekek ez változhat…
😀 😀
Céges környezetben nagyon érdekel a véleményed mert ez minden héten eszembe jut: az miért nem működik hogy mindenkinek van egy éves költségkerete amit költhet eszközre (füles, egér akármi), utazásra stb stb. és ami megmarad azt leadózva megkapja bónuszként? (Mármint minden adót/munkáltatói stb. költséget beleszámolva hogy a cégnek teljesen mindegy legyen mit „választ”)
És akkor eldöntheti h mi kell jobban, a 60.000-res wireless füles a munkához, vagy +20-30.000 bónusz év végén…
Mert akkor a cég menedzsmentje nem tudja lopni a 60000-es fülesek okosan számlázásából és nem tudná ad-hoc egyéni preferencia szerint eldönteni, hogy abban az évben nyereséges vagy veszteséges szeretne lenni (papíron).
elkepzelem ahogy a sporolas jegyeben Jozsi az egyszeri munkavallalo a munkaeszkozokon sporolva mindent is kezzel csinal hogy ev vegen megkapja az arat. Sarkitott pelda de az a gyanum hogy teljesitmeny szinten az is tud kontraproduktiv lenni. A kozeput szerintem az mikor a felsovezetes kivalasztja hogy az adott munkakorhoz milyen arszintu eszkozoket lehet valasztani.
Jó srácok, én most német multi cégről, és „túlfizetett informatikusokról” beszélek akik így is megveszik maguknak a leadózott fizetésükből a drága fülest, egeret stb. csak jobban esne adózás előtt…
Szerintem legtöbb esetben a probléma, hogy nagy különbségek vannak a költésben, ezért az átlagot odaadni mindenkinek, az nagyon drága lenne. Egyébként el tudok képzelni olyat, ahol (mondjuk osztályon belül) ez működhet, de leginkább annyira kicsi az összeg, hogy a legtöbb cégnek nem éri meg vele foglalkozni. Csak a magamfajta sóherek gondolkoznak arról, hogy ezek teljesen felesleges kiadások.
Nah beszélgettem ma egy manager kollégával és mint kiderült azt látja ennek a fő gátjának hogy teljesen más „bucketek” a dologi költések (fi, kontrolling hatáskörébe tartozik) meg a személyügyi kiadások (hr) és reménytelen h ezek közt átvezetés legyen…