Felesleges munka: a tiéd az lenne?

A feltétel nélküli alapjövedelemről szóló posztom már nagyon hosszú lett volna, ezért nem fejtettem ki jobban a választ arra a gondolatra, hogy mennyi felesleges munka van.

Ne feledd like-olni a facebook oldalam, hogy ne maradj le egy bejegyzésről sem.

Pogátsa hivatkozik egy tanulmányra, mely szerint az emberek akár 50%-a nem tudja, hogy milyen hozzáadott értékkel rendelkezik a munkája. Ő maga „bullshit” munkának nevezi ezeket – ezt a kifejezést általában olyanoktól hallom, akik nem látják át vállalatok működését, soha nem voltak felelős pozícióban.

Számomra nem kérdés, hogy a csapból folyó víz sem magától értetődő. Nincs jó véleményem azokról, akik ezt kevesebbnek látják, mint egy csoda.

Cégek működése

Ha neked lenne egy céged, amiből nyilván profitot szeretnél kivenni, elköltenéd ezt inkább „bullshit” munkákra, felvennél felesleges embereket? Ugye, hogy nem!

Persze a vállalati döntéshozók sem tökéletesen racionálisak, mind inkompetens/dolgozni nem vágyó személyzetre, mind elkerülhető munkakörre könnyen lehet példát találni. Ez azonban közel sem olyan elterjedt, mint azt az emberek és szociológusok tudni vélik.

Azokban a szektorokban azonban, ahol „nincs tulajdonos” (állami szervek) vagy ahol a tulajdonosi kör már nagyon távol van az operatív munkától, ott gyakrabban előfordul, hogy rossz munkaszervezés, vagy értelmetlen folyamatok miatt léteznek olyan pozíciók, amelyek egyébként elkerülhetőek lennének.

felesleges munka

Persze van olyan munka, amit nagyon jó lenne, ha nem kéne elvégezni. Sokszor csak azért áll a szalag mellett egy ember, hogy a másik hibáit megtalálja minden ezredik termékben. Kellemetlen ugyan, de ez is fontos, mert sokszor egy kis hiba sokszáz ember életét veszélyeztetheti.

Még én is dolgoztam olyan pozícióban, amiben az időm 80%-a olyan feladattal ment el, ami legalább 90%-ban automatizálható lett volna; excel file-t PDF-ben kaptunk meg, így kinyomtatott papírról kellett felvinni egy rendszerbe. 3 hónap alatt (amit ott töltöttem) az unalmas részfeladatok nagy részét sikerült automatizálni, de falakba ütköztem, amikor az eredeti excel állományt szerettem volna elérni. Ez kétségtelenül hatalmas pazarlás volt.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy 100 évvel ezelőtt ugyanezt a feladatkört 4-5 ember tudta csak elvégezni, sokkal rosszabbul (hiszen nem voltak online adatbázisok).. Abban is biztos vagyok, hogy 20 év múlva már csak a valóban értékteremtő 20% fog ember munkát igényelni.

Tehát van felesleges munka?

Ha te is feleslegesnek érzed a munkádat, akkor érdemes kicsit körbenézni: mit tesz hozzá a vállalat által kiszolgált emberek életéhez az, hogy létezik a te pozíciód? A termék legyártásában van szereped? Vagy a biztonságos munkakörnyezet kialakításában? Esetleg támogató folyamatban veszel részt (például hogy mindenki megkapja a fizetését)? Esetleg tedd fel a kérdést magadnak: dolgoznál olyan helyen, ahol rendszeresen probléma van amiatt, hogy nem létezik a pozíciód?

Szerintem nagyon kevés esetben lehet azt mondani, hogy egy pozíció felesleges. Többször van, hogy nem éri meg az árát, de ez már egy másik kérdés.

Remélem tetszett a bejegyzés, kommentelj bátran, nézz körbe, vagy oszd meg a barátaid közt (kattints a lenti facebook gombra).

pénzügyi coaching
Jelentkezz a KK pénzügyi coachingra akár ingyen is!

Korábbi tartalmak:

One comment on “Felesleges munka: a tiéd az lenne?”

Comments are closed.