Ha jön a pánik, emelj árat!

Mostanra talán már elmúlt hazánkban a pandémia okozta vásárlási láz, ezért arra gondoltam, érdemes lehet értékelni a kialakult helyzetet. A bejegyzés egyik célja, hogy eloszlassam azt a tévképzetet, miszerint a kereskedők áremeléssel nyerészkednek a „pánik” során.

Elindítottam a facebook csoportunkat, ahol gyakrabban és más formában is tudjuk tartani a kapcsolatot. Lépj be te is!

A hallgatható verziót itt találod.

Mielőtt azonban belekezdenénk, szeretném felhívni a figyelmet, hogy a bejegyzésben a pánik alatt sokkal inkább a félelem motiválta felhalmozást, mint a valódi pánikot értem. Pánikreakció az, amikor az emberek teljesen irracionálisan, azonnal döntenek; nem gondolom, hogy gazdasági eszközökkel ez befolyásolható lenne.

pánik

A félelem szinte soha nem jó tanácsadó, szerintem nem érdemes hallgatni rá. Sajnos az emberek egyik jellemzője, hogy nem hallgatnak az észérvekre. Ennek ellenére igyekszem végigjárni, hogy mit lehet tenni a felesleges felhalmozás ellen.

A szabályozók nagyon gyorsan ugranak azokra, akik a “piaci helyzetből kívánnak meggazdagodni”. Erősen demagógnak tartom ezt az érvelést, és általában sokkal inkább politikai, mint szakmai az érv mögötte.

De mit mondanak a közgazdászok?

Aki akár csak 2 közgazdaságtan órán is részt vett, bizonyára hallott a kereslet-kínálat helyzetéről. Ha hirtelen megugrik a kereslet, akkor a piaci ár megnő, hiszen a piac nem tud olyan gyorsan reagálni, a növekvő árral pedig lehet hűteni a keresletet.

A társadalomban azonban van valami belső hang, ami azt mondja, hogy a bekerülési költségtől való komoly eltérés valami immorális dolog. (Persze a túl alacsony áron vásárlók ritkán mennek utcára.) Szerintem ez egy tévedésen alapuló, nagyon káros gondolat.

Mindenesetre klasszikus szakirodalom egyértelműen azt mondja, hogy ha nagy a kereslet, akkor emelj árat! Érthető persze az is, hogy a nagy kereslet csupán ideiglenes, ettől függetlenül az érvelés szilárd alapokon áll.

Ezt alátámasztja az is, hogy ha a valódi ár nem éri el a piaci árat, akkor ott szinte definíciószerűen ki fog alakulni egy másodlagos piac. Mivel a termék értéke és az ára elválik, megindul a járadékvadászat. Ha valahol találok, akkor megveszem az összeset, legrosszabb esetben továbbadom. A kialakuló hiány miatti félelem pedig csak még rosszabbá teszi a helyzetet.

Azok, akik aggódnak, akármennyi pénzt megadnának a biztonságukért. Ezért, ha a keresletnek megfelelő (néha extrém magas) árat kérnének, az kiszolgáltatott emberek számára nagyon nagy problémákat okozhatna. (ha elköltöd minden pénzed WC-papírra, akkor nem lesz miből enned).

Persze tegyük hozzá a dologhoz, hogy legtöbbször nem teljes fejvesztésről van szó, csak inkább önérdekkövetésről. Az elmúlt hetekben az Egyesült Királyságban helyi üzemanyaghiány alakult ki. Nyilván senki nem az életét féltette, mégis aki tehette, az otthon lévő kannákat is telepakolta. Így viszont sokaknak nem jutott.

Válaszok a világban

A szabályozók válasza a világban (részben a népszerűséget megtartandó) szinte minden esetben az extrém árak tiltása és a megvásárolható mennyiségek korlátozása annak érdekében, hogy az (extrém) alacsony árak ne vezessenek túlzott felhalmozáshoz. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez a helyes válasz.

Ugyan a vásárlási limit valamekkora önmérsékletre készteti az embereket, de számomra nem nyilvánvaló, mennyire hatékony ez a rendszer. Ha én „nyerészkedni” szeretnék ilyen helyzeten, gyanús, hogy megtalálnám a módját (például ki sem kerülne a polcokra a termék). Persze érthető ellenérv lehet, hogy az már rosszindulatot jelez, de nem vagyok biztos abban, hogy egy gazdasági döntés esetén lehet rosszindulatról vagy annak hiányáról beszélni.

Az áremelés ellen szól, hogy a dohánytermékeknél is csak korlátozott hatással jár a folyamatos áremelés. (Ugyan megfigyelhető csökkenés a fogyasztásban, de nem egyértelmű, hogy ez az alternatív szerek, tudatosabb fogyasztók vagy az árnövelés hatására van így.)

Egyébként érdekes, hogy a videókártyák piaca az utóbbi időben hasonlóan (nem) működött. A kriptobányászok miatt hiány alakult ki a legújabb, legjobb kártyák piacán, mivel a gyártás nem tudta lekövetni a keresletet. Ez megnyitotta az ajtót a járadékvadászok előtt. Az utóbbi hónapokban előfordult, hogy a kártya kibocsátásakor azonnal elkelt az összes, és csak jelentős felárral lehetett kapni őket a másodpiacon.

Megoldás a pánikvásárlásra?

Az aktuális rövidtávú piaci hiányra szerintem egy jó megoldás lenne, ha a keresleti sokkot lekövetné a kínálati ár növekedése. De nem lehet elmenni amellett sem (vagyis nem biztos, hogy szeretnénk), hogy sokak számára egy pánikhelyzetben történő vásárlás (magas áron) katasztrófát okozna az anyagi helyzetében.

Ha az állam feltétlenül bele szeretne szólni, akkor erre megoldás lehet, ha egy „működési” költség levonása után visszaadható lenne a termék ára. (Legalábbis azon termékeknél, ahol ez megoldható.) Talán papíron ez jól hangzik, azonban csak „olcsóbbá” teszi a felhalmozást, így nem gondolom, hogy megfelelő megoldás lenne.

A szabályozóknak és a társadalomnak el kell dönteni, hogy mi a fontosabb: a javak „hatékony” elosztása vagy az érzékelt „szociális igazságosság”. Végeredményben az áruhiány megszüntetését a leggyorsabban a piac tudja megoldani. A piac azonban nem túl megbocsátó azzal, aki rossz döntéseket hoz. Én mégis azt mondom, hogy jobb, ha elérhető valami, még ha drágán is, mint hogy csak az üres polcokat lássa az ember.

Remélem tetszett a bejegyzés, kommentelj bátran, nézz körbe. Múlt héten a hűségkártyák értelmét elemeztem, azelőtt a luxusórákról írtam.

4 comments on “Ha jön a pánik, emelj árat!

  1. Ez a gondolatsor most nem biztos, hogy összeállt egy kerek egésszé. Közben különböző helyzetek vannak összemosva. A felsorolt példák más és más okokra vezethetők vissza.

    Ennél is fontosabb a klasszikus közgazdaságtan nem mindig jó kiindulópont. Fizikai vagy matematikai analógiával élve, nem mindennek az alapjai az “ókori” matematika és fizika. Ez így van a közgazdaságtanban is már. A klasszikus kereslet és kínálat kapcsolata már egyre kevésbé értelmezhető a mindennapokban, ha egyáltalán értelmezhető. Nagy hangsúly van a “mindennapokban”-on, mert a pánikvásárlás nem is a mindennapjaink része. Spontán alakul ki, nem készülünk rá. Nem készül rá sem a kereslet, sem a kínálat. Véletlenszerű.

    Jó lett volna belecsempészni azt a jelenséget, amit mindenki testközelből láthatott. A kiskereskedelem jelentős része fix árakkal dolgozik, nem reagál a kereslet ingadozására vagy erőteljesebb változására. Például egy élelmiszerláncnál nem láthattunk áremelést, de áruhiányt igen. Mindegy, hogy ki és miből mennyit akart felhalmozni, azt változatlan árakon tehette meg.. Ellenpéldának hozható a piaci hentes, ahol azonnal többszörös áron lehetett vásárolni, amikor látta, hogy szinte bármilyen áron eladható valami. Minél kisebb piaci szereplőről beszélünk, annál gyorsabban fog reagálni még egy ilyen váratlan helyzetre is, mint a pánik.

    Összefoglalva, vásárlói/keresleti oldalról nézve a kínálat nagyobb szereplői jótékonyan segíthetik a felhalmozást. A kisebb szereplők meg hajlamosabbak a gyors áremelésre. Nem véletlenül az árérzékeny vásárlók a nagyobb szereplőket preferálják még pánik helyzetben is. Tehát csak az ment külön henteshez 4000 forintos csirkemellet venni, akinek tényleg mindegy volt, hogy mennyibe kerül. A többség elfogadta, hogy ha nincs csirkemell 1500 forintért a boltban, akkor nincs csirkemell, nem esett pánikba.

    Mindebből az is következik, hogy pánikhelyzetben valószínűleg az áremelés sokkal nagyobb pánikot okozna. Az indulatokat is gerjeszthet, hogy van áru, de olyan áron, amin nincs rá vevő. Az áruhiány a kisebbik rossz is lehet nagyon sok értelemben.

    Ugyanis az ember nem racionális. Pánik helyzetben különösen nem az. A klasszikus közgazdaságtan legnagyobb korlátja, hogy ez embert racionális szereplőnek tekinti. A racionális a közgazdaságtanban a kiszámítható szinonimája. A valóságban, a hétköznapokban az emberek nem kiszámíthatók. Pánikhelyzetben még kiszámíthatatlanabbak. Olajat meg nem öntünk a tűzre, még az “ókori filozófusok” szerint sem.

    1. Szerintem meg az hogy a piaci hentesnel rugalmas az arkepzes, az uzletlancnal meg nem, az inkabb annak tudhato be hogy ekkora meretben nem tudod ennyire dinamikusan lekovetni az arakat, hosszu az ellatasi lanc, lehet hogy a polc mar ures de a kozponti raktarba meg tegnap erkezett be a dupla adag wc papir. Nem beszelve arrol hogy sok ilyen diszkontlanc nem helyi arazast hasznal, a kiskunhalasi lokalis termekhiany nem hat ki a termek arazasara mert orszagosan vannak keszletek. Ha van is lokalis arazas, arcsere maximum 1-2 naponta ejjel tortenik ahogy ismeroseimen keresztul hallottam. (Volt aki ejjeli muszakban arazta ujra a termekeket)
      Ezzel szemben a hentes elott ott egy pultnyi hus, 20-30 fele termek, ha valami fogy kicsereli a papirfecnit az arral.

    2. hmm, lehet, hogy igazad van. Azt próbáltam átadni, hogy klasszikus közgáz szerint egyértelmű lenne az áremelés, de nagyon meg kell gondolni, hogy nagyobb kárt okozunk-e valakinek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé.