Különösen álláshirdetéseknél, de úgy általában is felmerül, hogy milyen jó lenne átláthatóbbá tenni a fizetéseket. Ha nyíltan lehetne arról beszélni, hogy ki mennyit keres, amiből az is egyértelműbbé válna, hogy mennyi vagyona van, mennyit költ. Őszintén szólva a bejegyzés írása előtt én sem tudtam, hogy mit gondoljak erről. Nyilvánvalóan nehéz megjósolni, hogy mi lenne ha, ezért mindenképp írd meg véleményedet a kommentek közt.
A bejegyzés hallgatható verziója itt található.
Azt is látni kell, hogy vannak a magyarnál nyitottabb kultúrák, az USA-ban például sok helyen megosztják az emberek a fizetésüket, nem csupán a családban. Magyarországon tapasztalatom szerint a kiadásokról aránylag szívesen/könnyen beszélünk, de a fizetésünkről, jövedelmünkről ritkábban. Nem vagyok abban biztos, hogy ez mennyire általános arrafelé, de találkoztam olyan szlovák sráccal, aki a lakásbérleti díját (vagy egyéb költségeit) sem osztotta meg szívesen. De vajon milyen lenne egy olyan ország, ahol mindenki nyíltan beszél a fizetéséről?
Hatások
A jövedelmek megosztása azt hiszem, hogy a legnagyobb előnyt azok számára jelentené, akik nem mernek váltani, fizetésemelést kérni. Sokan vannak, akik elfogadják, amit adnak nekik, soha nem próbálkoznak jobb feltételeket elérni. Nekik az átláthatóság várhatóan azt okozná, hogy kérniük sem kell, mert tudják a munkáltatók, hogy ha sokkal kevesebbet adnak, akkor váltanak. De mindenképpen perspektívába kerülne a fizetésük.
Egyébként, ha valaki komolyan veszi, a KKV szektoron kívül már most is elég jó információk érhetőek el a fizetési kategóriákról. Nagy gyártó cégek fizikai munkavállalóinál a beosztás (és a vállalt munkaórák) határozzák meg a bért. Ez könnyen elérhető információ. Irodai pozícióban pedig vagy a munkáltató teszi elérhetővé a sávokat, vagy a különböző Salary Guide-ok adnak jó támpontot. Nyilván a pontos értékben lehet különbség, de egy-két kivételtől eltekintve nem túl jelentős.
Egyszer kontrollerként véletlenül megkaptam egy fájlt minden munkavállaló fizetésével, de mivel azonnal töröltem, így nem onnan tudtam meg, hogy kevesebb, mint 10% a különbség a senior kontrollerek fizetésében. Véleményem szerint kisebb cégeknél nagyobb a szórás, bár a munkáltatók tudják, hogy ott is beszélgetnek ám a munkavállalók, ezért igyekeznek egyben tartani a csapatot.
Pedig véleményem szerint az eltérések jó motivációs eszközt jelenthetnek, mert egyértelműen tudják jutalmazni a jól dolgozókat. Ráadásul esetleg önkéntes távozásra lehet így ösztönözni azokat, akiknek kevéssé felel meg a munka. Nincs is annál demotiválóbb, mint amikor valakinek túl bonyolult egy munkakör, ezért mindenki más dolgozik helyette – hasonló fizetésért. Nyilván erre vannak más módok is, de sok esetben a megoldás közel lehetetlen.
Persze ennek másik oldala lehet, hogy valaki jogi útra tereli a fizetéskülönbséget. Ez ellen csak nagyon komoly dokumentációval lehet védekezni. Ezt az oldalt az átlag munkavállaló nem látja, de rengeteg vállalati erőforrás mehet el rá. Ennek az lehet az eredménye, hogy mindenki ugyanakkora fizetést kap egy adott pozícióban. Ami csak addig hangzik jól, amíg mindenki a minimumot nem adja. (Ezzel egyébként nem csak a munkáltató veszít!)
Igazi hátrányok
Talán a munkakeresőknek csökkentheti még a frusztrációját, ha nem járnak feleslegesen olyan interjúkra, ahol a tulajdonosnak fogalma sincs a „versenyképes fizetés” jelentéséről. De egyfelől az átlag munkavállaló aránylag kevés időt tölt felesleges interjúkkal, másfelől a fenti példák is azt mutatják, hogy a piac végez öntisztító tevékenységet.
Talán a legkomolyabb hátránya az átláthatóságnak, hogy a legtöbben nincsenek hozzászokva a direkt visszajelzésekhez. Ez érzelmileg sokkal megterhelőbb, az átmenet (amíg megszokottá válik az új helyzet), nagyon nehéz lehet, illetve a teljesítménymérés sem könnyű. Még gyakorlatilag ugyanabban a pozícióban levő kollégák sem tudják egymás teljesítményét reálisan megítélni – különösen, ha a sajátjukkal állítják szembe. Nincsenek jobb helyzetben a vezetőik sem, hiszen a preferenciák (legyenek azok személyesek vagy szakmaiak) is közrejátszanak a döntési folyamatban.
Arról nem is beszélve, hogy a versengés nem csupán pozitív. A jobb fizetésért való harc tönkreteheti a kooperációt, csökkentheti a bizalmat, végül a teljesítményt is. Nyilván nem mindenkinek a magas fizetés az elsődleges motiváció, de a bizalmatlanság kultúráját nehéz kiölni egy cégből.
Akármennyire is jól hangzik, hogy így felértékelődhet az emberi erőforrás, kiegyenlítettebbé válhat a munkaerőpiac, kicsit félek a következményektől. Talán ez is olyasmi, mint a fegyverek szabályozása: nagyon nehéz és drága már a fennálló rendszert megváltoztatni? Lehet, hogy nem is kéne változtatnunk? Te mit gondolsz?
Mostanra be kellett látnom, hogy irigykedő, utálkozó népség vagyunk és a legtöbb ember sosem ismerné be magának, hogy a másik okosabb / jobb valamiben, így ez sajnos csak végtelen feszültségforrás lenne. Addig van békesség és addig tudnak a vezetők teljesítmény alapon differenciálni, amíg max sejtésük van az embereknek.
Ez lemaradt az elejéből:
„Tisztelet a kivételnek” 🙂
A teljesítménynek nem minden eleme mérhető egzakt módon. Nem is szívesen szembesulnek az emeberek a saját gyengeségeikkel, mert “kimondva” nem viseli el az önérzetük. Ez lesz belőle: “az a lángosképű miért kap 10%-kal több fizetést, csak azert, mert a főnök szerint 1,5x annyit ér a munkája? Biztos benyalta magát. Ennyi pénzért en már nem szakítom meg magam
automod elkapta