Hogyan határoztuk meg az életszínvonalunkat?

A téma előző bejegyzésében leírtam, hogy mit jelent az életszínvonal, milyen kérdéseket kell feltenni ahhoz, hogy meg tudd határozni a sajátodat. Most arról szeretnék beszélni, hogy nálunk (ha nem is mindig kimondva) hogyan alakult ki, hogy milyen életszínvonalon élünk. Ha van bármi kérdésed, vagy meglátásod, írj egy kommentet bátran.

Ha szeretnél te is végigmenni ezeken a pontokon, akkor azt ajánlom, hogy ülj le (lehetőleg a pároddal) és egy papíron válaszold meg az alábbi kérdéseket. Nem kell egy nap alatt eldönteni mindent, de mindenkinek ajánlom, hogy legyen egy (írott) gondolatmenete arról, hogy mik a céljai: honnan is tudnád enélkül, hogy merre haladsz? Ha a célok mellé árcédulát is rendelsz, az nagy segítség lesz a pénzügyi tervezésnél.
Ne feledjük, hogy ez egy tervezet, amit a jelenlegi legjobb tudásunk szerint készítettünk el. Érdemes ezt (néhány) évente felülvizsgálni, hiszen mind a jövőbeli terveid, mind a lehetőségeid változhatnak.

1. Mik a céljaid (hosszú és rövid távon) az életben – ezek tényleg reálisak?

Számunkra a reális cél az, hogy 10-15 éven belül képesek legyünk kizárólag vagyonunk hozamából megélni. Ezt azért szeretném (sajnos inkább csak én) elérni, mert még nem tudom, hogy mivel szeretnék foglalkozni 10 év múlva. De ha egy olyan álmomat szeretném megvalósítani, ami várhatóan évekre visszaveti a jövedelmemet, akkor arra is felkészült szeretnék lenni. Azt gondolom, hogy a többségnek ez nem reális cél, de ha érdekel, egy későbbi bejegyzésben szívesen megmutatom a matematikai alapját.Célunk továbbá, hogy ha kitaláltuk, hogy hol szeretnénk élni hosszabb távon, akkor ott veszünk egy nekünk megfelelő méretű ingatlant. Autóból csak szükség esetén szeretnénk egy megbízható, luxust nélkülöző, olcsón fenntartható autót.

Sokat találkozom olyan emberekkel, akik olyan helyen vannak, ahol nem szeretnének lenni. A szüleikkel vagy bérleményben laknak, ezért saját lakást (vagy autót, nyaralót, helikoptert) szeretnének, amire már sokszor kigondolt időtávjuk is van (általában 3-5 évnél kevesebb, vagy az élettartamukon túlmutató jövőben). Ilyenkor mindig az az első kérdésem, hogy mennyit (és hol) takarítanak meg; a válasz általában elszomorító. A megtakarítást a legtöbb embernek a szobájában levő malacpersely jelenti a tavalyi locsolópénzzel (vagy ennek megfelelő összeggel), növelni nem „tudja”, mert „keveset keres” vagy „ezt és azt kell csinálnia”. Neki – cselekedetek nélkül – álmai vannak, tervei nincsenek.

2. Mekkora vagyont szeretnél az örököseidre hagyni?

A célom, hogy a gyermekeim olyan tudással rendelkezzenek, ami lehetővé teszi, hogy előteremtsék saját maguk számára a szükséges javakat, ezért kizárólag intellektuális örökséget kívánok nekik hagyni. Azt gondolom, hogy szülőként kötelességünk kitenni a gyermekeinket nehézségeknek annak érdekében, hogy erősek, függetlenek és életrevalóak legyenek. Szóval, ha rajtam múlna, és tökéletesen tudnám időzíteni a halálomat, akkor az utolsó napomon fogyna el az utolsó fillérem.
Ennek ellenére jogosnak tartom a célt, hogy valaki felhalmozással kíván változást elindítani a családfájában (és semmiképpen nem magában, merthogy ugye a halotti öltönyön nincs zseb – felejtik el sokan), habár jobban hiszek abban, hogy hosszú távon a leszármazottak jobban járnak, ha megtanítjuk őket horgászni (és horgászni tanítani), mint ha ellátjuk őket hallal. Ráadásul a körültekintő nevelést ebben az esetben sem lehet megspórolni.

3. Hány évet szeretnél még dolgozni (és élni)?

Sajnálatos módon vannak, akik nem élik meg a nyugdíjas kort, de a népesség egyre nagyobb százaléka igen. Magyarországon ők a ledolgozott évek és a jövedelmük arányában állami nyugdíjra jogosultak, ám ez általában a nyugdíj előtti jövedelemnek csak egy része. A demográfiai mozgások ismeretében a jelenlegi arány nem fog javulni, így sokakat fenyeget az időskori nélkülözés.
Ahogy fent is említettem, én várhatóan sokat fogok élni a jövedelemtermelő időszak után. Szóval ennek költségeivel is kell számolnom.

4. Mit gondolsz, hány évet tudsz még dolgozni azon a területen, ahol dolgozol?

Sokan dolgoznak olyan pozíciókban, ami hosszú távon nehezen fenntartható. Nem értek a pincérséghez, de feltételezem, hogy fiatal, helyes pincérek jobb borravalókat kapnak, valamint egy-két év tapasztalat után a fizetések már nem nőnek, 10-15 év után pedig csökkenhetnek is. De ugyanígy, az építőipari munkák egy részét sem biztos, hogy lehet 60 éves kor felett végezni. Sok olyan irodai pozíció is van, ami ugyan nagyon jól fizet, de sok stresszel jár, illetve a beosztás (napi 12+ óra munka) nem tesz lehetővé egy értelmezhető családi életet.
Ezekben az esetekben nem csak a kiégés a probléma, hanem az is, hogy az ember pár év után már nem is képes ellátni a feladatait. Tehát hiába elérhető számodra egy magas életszínvonal, nem biztos, hogy érdemes élned vele.

5. Milyen (rövidtávú) változás várható a jövedelmedben?

Amikor a saját életszínvonalunkat meghatározzuk, fontos meggondolni, hogy vajon fenntartható-e hosszú távon. Ugyan senkinek nem ajánlanám, hogy a jelenbeli életszínvonalának növelése érdekében csökkentse a jövőbenit, de ha nagyon biztosan tudod, hogy emelkedni fog a jövedelmed, akkor lehet értelme, hogy a lehetőségeiden túl nyújtózol. Például a diákhitelt ez tarthatja életben egy teljesen racionális közegben is.
Ugyan Magyarországon annyira olcsó az oktatás, hogy talán az orvosi egyetem kivételével minden magyar nyelvű képzés belefér éves szinten 3 hónapnyi átlagfizetésbe, illetve számos tanulmányi és szociális ösztöndíj is elérhető.

Ennek ellenére nem javaslom senkinek, hogy magasabb életszínvonalon éljen, mint amit megengedhet magának (még az egyetemisták is jobban járnak, ha egyetem mellett dolgozni mennek, ha nem részesülnének állami ösztöndíjban). Akkor pedig végképp nem, ha csökkenés várható a jövedelmedben (például a fent említett szakmákban).

Ezek a faktorok eddig a jövőbeni vágyakat és lehetőségeket próbálták felmérni, most jöjjenek azok, amik rövidebb távon, esetleg az érzések mentén támadnak.

6. Mennyire zavar a kiszolgáltatottság és a kockázat?

Engem személyesen nagyon, igyekszem minden erőmmel elkerülni.
Te tényleg annyira kockázattűrő vagy, mint amennyire képzeled?
A személyes pénzügyeknél is azt a felfogást követem, amit a karbantartásoknál: ha valami izgalmas történik, akkor rosszul csinálom. Persze a külső hatásokat itt sem tudom teljesen elkerülni, de nem veszek fel hitelt, nem használok tőkeáttétet, nem akarok álmatlan éjszakákat azért, mert dupla vagy tripla sebességgel olvad (vagy máskor nő) a vagyonom és nem tudok mit tenni ellene, s már 30% esésnél elolvad teljesen. Nekem erre nincs szükségem.

Az ismerősi körében mindenkinek van olyan ember, aki fel sem veszi a kockázatot (nyugodt szívvel megy át a piroson, robbanások hallatán az első dolga, hogy bekapcsolja a kamerát – ezt egyébként az érzelmi stabilitás/neuroticizmus személyiségjegy határozza meg), de azért talán nem mindenki ilyen.

El tudom fogadni azt az álláspontot is, ha valaki a lakhatására vesz fel hitelt, mert tudja, hogy sokáig ott fog lakni, s azt gondolja, hogy ez így olcsóbb vagy jobban elérhető, de ez esetben ne felejtse el, hogy az ingatlan valóságban a bank tulajdonában van (még ha a jogi helyzet ennél bonyolultabb is), így elveszíteni sem tudja. Csak szépen lassan, a tőketörlesztéssel együtt szerzi meg az évek alatt.

Azt is meg tudom érteni, hogy ha valaki egy vállalkozást hitellel kezd (nem ismerem a bankok hitelezési gyakorlatát, de gyanús, hogy komoly önerőt kell felmutatni, ahhoz, hogy a bank hitelt adjon, különösen egy kezdő vállalkozásnak). De ilyenkor is nagyon fontosnak tartom a személyes vagyon és a vállalkozás szétválasztását, ezért úgy gondolom, csak akkor vegyünk fel hitelt vállalkozásra, ha a az különálló jogi egység (KFT vagy részvénytársaság), hiszen ekkor a tulajdonos csak a betétjének erejéig felel (a személyes vagyonát nem viszi a bank, ha a vállalkozás befuccsol), az ügyvezető viszont a vagyonával is felel károkozásért.

7. Neked személyesen (nem a szomszédnak) mennyire fontos a magas életszínvonal?

Alapvetően nagyon kevés ember véleményére adok. A szomszéd az utolsó. Utolsó előtti helyen vannak a viszonylag magas életszínvonalon élő, de minimális vagyonnal rendelkezők, különösen, ha az életszínvonal megemelése hitelből történik (szegényedő/a butaságát keresetnövekedéssel megoldani kívánó rokonok).
Én azt gondolom, hogy ugyan szívesen élnénk magasabb életszínvonalon, mert sok esetben az a kényelmes, de vannak ezzel nehezen összeegyeztethető céljaim. Ez igaz úgy is, hogy az egyetem alatt annyira megszoktam ezt az életvitelt, hogy még ennyi évvel később is igen furcsa érzés nyaralás alatt étterembe menni, vagy az üzemi konyhán ebédelni. Szóval nekem –bizonyos határokon belül – egyáltalán nem fontos, hogy hogyan élek.
Ennek ellenére azt tudom mondani, hogy általában nem ajánlom senkinek, hogy mindig csak a minimumra törekedjen, ahogy a Konyhatündértől sem várom el, hogy így éljen. Ezért is járunk nyaralni például (ismét, számomra szinte értelmezhetetlen életszínvonal emelés).

Összefoglalva tehát én nagyon agresszívan afelé hajlok, hogy az életszínvonalat a lehető legalacsonyabban tartsuk, és ezen csak akkor kívánok emelni, ha már elértem a vagyoni céljaimat. Sajnos (vagy éppen szerencsére) házasemberként nem csak az én szavam számít, de mivel vagyonépítési céljaink vannak, ennek megfelelően alakítjuk az életünket.

• Facebook
• Twitter