Mindig szomorú leszek, amikor hitelspirálban, vagy annak a határán levő ügyfelekkel beszélek. Ennek az egyik legfőbb oka, hogy általában nem tudok segíteni. Nemcsak azért, mert mire felismerik a bajt, már közel lehetetlen, hanem mert csak nagyon szigorú diétával van esélyük kikerülni belőle, és ez nem kompatibilis a gondolkodásmóddal, ami miatt idáig jutottak.
A bejegyzés hallgatható verzióját itt találod.
A normalizálódás útja sajnos mindig nagyobb ellenállással jár, mint a passzív sodródás a katasztrófa felé. Szerencsére aránylag kevés ügyfél keres meg ilyennel, de azért mostanra egy jellegzetes utat le tudok írni.
Az első lépés általában egy ingatlan vásárlása (hiszen ugye a bérlés kidobott pénz). Azok, akik esetleg előre akarnak ugrani pár lépést, nem hitelezhető ingatlant választanak, azaz személyi hitelt vesznek fel a vásárláshoz. Viszont önmagában általában az ingatlan nem elegendő a katasztrófához.
A második lépés jellemzően a felújítási, javítási igény felmerülése. Van olyan helyzet, ahol ez tényleg érthető. Ha eldurran a kazán, akkor a tél közepén nem maradhat a család fűtés és melegvíz nélkül. Más esetben a frissen elfoglalt ház csinosítását, bővítését kell megoldani. Itt van az igazi csapda: a felújítások mindig többe kerülnek, mint tervezzük, de ha már a felújítási (személyi) hitel is ki volt feszítve, akkor garantált a katasztrófa.
Ugyanis útközben szinte biztos, hogy lesz egy segítőkész banki alkalmazott, aki aktivál egy folyószámlahitelt a „biztonság kedvéért”, vagy az ügyfél vált ki egy hitelkártyát „különleges esetekre”. A különleges eset pedig garantáltan bekövetkezik. Ráadásul az emberek észre sem veszik, hogy baj van, amíg először nem tudják teljesen visszafizetni a hitelkártyát. (Vannak persze, akik ekkor sem.)
A hitelkártyák jellemzően 40%, a hitelkeretek 20% feletti THM-el rendelkeznek. Ismertem olyat, aki éves szinten egy hónapig csak a fogyasztási hitelek kamataiért dolgozott. És akkor még tőkét egy fillért nem fizetett vissza.
Innen már csak egy kisebb probléma (betegség, rövid munkanélküliség, autó javítása) kell a hitelspirál elindulásához.
Persze a leírt szituáció általában az alacsonyabb keresetűeket érinti. A magasabb keresetűeket az autólízing, a munkahely elvesztése, kisebb balesetek tudják nagyon gyorsan elindítani a lejtőn.
Az út kifelé
Az alacsony keresettel az a baj, hogy szinte lehetetlen emberi módon visszavágni a kiadásokból. De sajnos a magas keresetűek is azt hiszik, hogy képtelenség tovább csökkenteni az életszínvonalat. Elismerem, nem könnyű. Ráadásul a megoldás évek kérdése. Havi 100 ezer forint egy év 1,2 milliót jelent. A tipikus tartozás ennek általában a többszöröse. De a hitelspirál szélén havi elkülöníthető 100 ezer forint nagyon keveseknek adatik meg.
A legnagyobb megtakarítás a dohányzás feladása és az autó eladása. Sajnos pont ugyanaz a gondolkozásmód, ami a hitelspirálba vitte az embereket, nem teszi lehetővé ezt (és egyéb megszorításokat sem). Ha valaki nem tud a vágyaiból, elvárásaiból lejjebb adni, akkor érthető, hogyan került ebbe a helyzetbe. A megmeneküléshez viszont a visszavágás elengedhetetlen. Ehelyett azt tapasztalom, hogy a szerencse, esetleg egy nagyobb bónusz segít csak.
Valódi megoldások
Sajnos amikor már valaki a hitelspirálban (vagy előtte egy lépéssel) van, csak olyat lehet tenni, ami nagyon fáj. Az egyetlen jó megoldás a megelőzés. Ehhez ráadásul elég 6 havi vésztartalék, aminek egy jelentős részét akkor is megtartjuk, ha hitelt kell felvennünk, de még vész esetén sem megyünk le 3 hónap alá. Ha pedig 6 hónap alatt vagyunk, akkor nemhogy étterembe nem megyünk, de még az egyik étkezés kihagyásán is gondolkozunk. (Azoknak, akik nem értik az iróniát, a bekezdés túlzásokat tartalmazott.)
Sajnos a hitelspirál egy nehéz helyzet, amiből közel lehetetlen kimászni. Vésztartalék nélkül viszont könnyebb beleesni, mint gondolnánk. A tudatosabbak számára, a vésztartalék, megtakarítások segítségével közepesen nagy pénzügyi problémák is kellemetlenséggé válnak.
