Nemrég egy kedves olvasó felhívta a figyelmem egy „nagyszerű” befektetésre (Hyperfund). Nem, nem befektetés, tagság – ezt mindig elfelejtem. Mivel szeretem a nagyszerű lehetőségeket, ezért gondoltam írok róluk egy keveset. Különösen, hogy jelenleg átalakulóban (vagy összeomlóban?) van a cég: az új neve Hyperverse. Gyorsan lelövöm a poént: ha kényszerítenének sem fizetnék bele pénzt, a piramisjáték gyanúja is rávetülhet.
A héten nem készült hallgatható verzió.
A bejegyzés a személyes véleményem tükrözi, de igyekszem a forrásimat is hivatkozni. Mivel a cég (értékesítőin keresztül) főként Youtube videókban kommunikált, ami elég gyorsan tud változni, ezért legtöbbször harmadik félre fogok hivatkozni.
Őszintén szólva sokan hanyatt dobják magukat az alapítók munkásságától. Ha a Hyperfund esetében nem is kell aggódnom, hogy a képen szereplő emberek tényleg alapítók-e, még nem vagyok meggyőzve, hogy tényleg megtették-e, amit reklámoznak a „tagok”.
Nem is igazán szeretem a korábbi tevékenységből fakadó hitelességet, hiszen láttam már médiamogult egyértelmű átverést népszerűsíteni. Vagy a Hyperfund esetében éldául aggódjak-e, hogy Sam Lee, a HyperTech csoport elnöke hírbe került az ausztrál kriptotőzsdén ellopott milliók miatt. Éppen ezért nem vetem el a csalás lehetőségét emiatt.
Ajánlat
A HyperFund (és a BehindMLM oldal szerinti elődje, a Hypercash) tagságért cserébe azt ígéri, hogy pár éven belül a pénzed nagyjából háromszorosát adja vissza. A cég szerint nagyon fontos a nyelvezet, ez nem befektetés. Csak beteszed a pénzed, és később sokszorosát kapod vissza. (Szerintem sok tag meg lesz lepődve, ha rákeres a befektetés definíciójára.)
Ezen kívül a cég dicsekszik egy halom más funkcióval is. Ezeket sem megítélni, sem kipróbálni nem tudtam. De a bejegyzés szempontjából nem is lényeges.
Sokkal fontosabb, hogy hogyan állunk a Sunmoney-ról szóló bejegyzésben említett négy lépcsős teszttel. (Reális az ígéret? Mire szólnak az ösztönzők? Kivel kötöd a szerződést és mire? Miért a te pénzed kell nekik, miért nem a piacé?) Nyilván ez a teszt sem képes 100%-ban kiszűrni a piramisjátékokat, Ponzi sémákat, de első gondolatnak jó.
200%-os biztos hozam ~2 év alatt nagyon szép lenne, de ilyesmit máshol nem véletlenül nem találsz. Hosszú távon ugyanis kitermelhetetlen. A fenti befektetés nagyjából évente megduplázná a pénzed. Vagyis elvileg megérné bárkinek hitelt felvenni rá (az alapítóknak is, de akkor miért kell a te pénzed?).
Nekem ez nem világos!
Hosszan kerestem, de nem találtam, hogy a cég mivel tudja ezeket a hozamokat kitermelni. Mi az az üzlet, ami ilyen jól fizet? Miből van a cégnek pénze? Sok értékesítő/tag/befektetési tanácsadó elismeri, hogy ez egy kockázatos üzlet.
De mitől függ a kockázatom? Amikor egy tőzsdei céget vizsgálok, nagyjából be tudom határolni, hogy miktől kell félnem. Például egy olajtermelő cégnél az olaj világpiaci ára jelent veszélyt, egy autógyártónál a fejlesztés sikeressége. Ennél a cégnél én csak jövőbeli terveket látok. De vajon hány évig kell várni a termékre? Ne feledjük, minden év várakozás nagyjából az előző év tőkéjébe kerül. És ez csak a „kamatkiadás”, nincs benne a működési költség.
Némelyik értékesítő azt mondja, hogy a cégnek nem is a pénzedre van szüksége, hanem a felhasználókra. De akkor felmerül a kérdés: miért nem használat alapján fizet nekik, miért befizetés/befektetés alapján?
A tipikus Ponzi-sémákhoz hasonlóan itt is erős ösztönzők vannak az újra befektetésekre és a további tagok toborzására. Az újrabefektetés különösen vicces, hiszen a cég ragaszkodik ahhoz, hogy tagként tekintsen a befizetőkre. De hallott már valaki olyat, hogy 8 tagságot vehetsz valahol?
Már a befizetés sem egyszerű (legalábbis annak, aki nem találkozott még kriptovalutákkal), de a kifizetéshez egy másik fajta tokent kell igénybe venni. Érdekes.
Nagyon fontos, hogy a cég nem fogad el pénzt, csak kriptovalutát. Nekem olyan érzésem van, mint amikor egy online játékban vásárolsz játékbeli pénzt, és azzal veszel valami játékban „értékeset”. Ha ki akarod venni, azt sem pénzben teheted meg, hanem a HU-t (ami a cég belső pénze) átváltod MOF-ba (ami szintén a cég saját tokenje, de elérhető bárkinek). Ezt az utóbbi hetekben átállították egy másik tokenre (HDAO), de a legfrissebb jelentések szerint újabban ez sem működik.
Most akkor be akar dőlni?
Akinek még nem villognak a vörös jelzőlámpák, azoknak bemásolom ide a Hyperfund egyik múlt havi levelét (válaszul arra, hogy több országban lépéseket tettek ellenük).

A lényeg, hogy csak privátban lehet megosztani linket, nem szabad arra utalni, hogy ez egy befektetés, valamint a saját jövedelmedet sem oszthatod meg. De azért hozz be embereket. 🙂 Ja és törölj mindent, ami nem felel meg ennek. Persze a korrektség kedvéért hasonló szerepelt a felhasználási feltételek közt, csak sokan nem tartották be.
A thehyperfund.com jelenleg átirányít a thehyperverse.net-re. Jelenleg többen kiutalási problémákról számolnak be, egyesek szerint azért, hogy az ünnepi költésekre az tagok ne innen vegyék ki a pénzt, egyesek szerint közel lehet a vég.
Mit tanulhatunk ebből?
Érdemes végiggondolni, hogy a nehezen megszerzett pénzed miért teszed bármilyen befektetésbe. Mi az, amit vársz tőle, mi a célja. Gondolom, ha a befektetés, akkor nem fizetnéd ki tagdíjként. Ha pedig a befektetéstől évi 100%-os hozamot vársz el, lehet, hogy érdemes tanulnod kicsit a befektetésektől.
Nekem rossz érzésem van a céggel kapcsolatban, ha végül fizetésképtelenné válik, félek, hogy sok kisbefektető válik károsulttá. Bár ahogy más piramisoknál tapasztaltam, ezek az emberek gyors váltásban keresnek majd egy másik hasonló lehetőséget.
Remélem tetszett a bejegyzés, kommentelj bátran, nézz körbe.
Te mit gondolsz? Kitermelhető évi ~100% hozam (+jutalék) vagy szerinted is inkább átverés a Hyperfund?
Szuper írás. A másik amibe botlottam, az AI marketing, onnan ment a HyperFund. Követem mindegyik csoportot, érdekelt a dolog, nagyfokú elégedetlenkedést, várakozást látok. A befizetések „természetesen” működnek, de csakis kripto valutáról, a bankkártyás megoldást ígérik hónapok óta, naná, hogy nem működik. Akkor a nyomonkövethetetlenség odavész. Maga az elvet sem értem, kapsz 50 dollárt, kölcsönbe, ebből termel nyereséget a robot, de a továbbiakban csak befizetéssel működik. Ha kölcsönből (50 dollár előleg) megy, akkor később miért nem? Ebből e a projektból az életben nem vesz ki annyit a „befektető”, amennyit belerakott, van aki több ezer dollárt locsolt erre, de „már” pár százat ki tudott venni. Remek nyereség, csakis így tovább. Hónapok óta a türelmet kérik, az irodákat javítják, mert nem működik valamiért. Komoly programozói gárda lehet a felület mögött, van egy olyan sejtésem, hogy csepegtetnek némi pénzt, de hogy ebből annyit nem szednek ki, mint amennyit beleraktak, az fix. Nyereséget meg pláne nem, majd lázálmukban. Idővel el fog tűnni, de addig is óvatosan rábírják a népet arra, hogy fizessen be (nem mellesleg piramis alapon), és kicsinként adagolják a kifizetést, hogy ösztönözzék a balekokat. 30%-os haszon a világon nincs, kockázatmentesen, így ez minden, csak nem biztonságos. Teljes a bizalmatlanságom ezek felé, mindig kenik valamire/valakire (Oroszokra legújabban), hogy miért nem megy a kifizetés. És elgondolkodtató a 100%-os haszon, akkor mehetne hitelből is, de még a 15% is, hiszen 10%-ra kapsz legrosszabb esetben személyi kölcsönt. Nagyon kíváncsi leszek hová jut a projekt, de be fog dőlni előbb utóbb, mint a társai régebben, vagy addig húzzák, míg lesznek olyanok akik ebben lehetőséget látnak, természetesen garancia nélkül.
Lehetne taglalni, hogy milyen „kulcsszavakra” kell figyelni (Graham: Az intelligens befektető magyar kiadásának 10. fejezetéhez fűzött kommentárjában Jason Zweig megad egy elég jó listát), de igazából egy kérdéskörre kell koncentrálni:
Ha ennyire jó üzlet, akkor miért nem a saját pénzüket fektetik be? Miért verik nagy dobra? Miért osszák meg éppen veled a titkukat? Miért kell hozzá éppen a te pénzed? Végül: ha te megtalálod a tuti meggazdagodás formuláját, megosztanád ismeretlenekkel, távoli, évek óta nem látott ismerősökkel?
Na ugye.
„Ha ennyire jó üzlet, akkor miért nem a saját pénzüket fektetik be? Miért verik nagy dobra? Miért osszák meg éppen veled a titkukat? Miért kell hozzá éppen a te pénzed?”
Nem támogatva a piramisjátékokat, vagy ezt a Hyperizét, annyit azért megjegyeznék tisztelettel, hogy ezek a mondatok nekem akkor is mindig eszembe jutnak, amikor egy „privát bankárral” vagy „pénzügyi tanácsadóval” beszélgetek, vagy amikor valaki előadást tart arról, hogy hogyan kell tőzsdézni:-)
@KL: ez a kérdés bennem is sokszor felmerül, de amennyi kamuguru reklámot látok a youtube-on, pontosan tudom a választ!
De a korrektség kedvéért azt is meg kell jegyezni, hogy nem mindenkinek ugyanaz a célja, időtávja, perspektívája, mint neked, szóval lehet olyan helyzet, hogy olyat tanít, amit nem csinál. Sem ingyenpénz, sem nagy titkok nincsenek. 🙁
Igen, sajnos igazad van.
A különféle intézményi, brókeri, banki, biztosítói, stb. ajánlatok általában nem átverősek a szó legszorosabb értelmében, csak úgy lehúznak különböző díjakkal, hogy azoknál a termékeknél még a sima MÁP+ – de nem egyszer az egy éves állampapír – is jobb.
siman el tudok kepzelni olyan strategiat ami tobbszor nyer mint veszit, ez ideig-oraig mukodik is. Hosszu tavon viszont nem, ezert az illeto jobban tud keresni vele ha elkezdi oktatni, ugy legalabb 3-4 evig kihuzza mire a nagytobbseg eszreveszi hogy (mar) nem mukodik a strategia
Amit ebben az egész levezetésben leírsz, az nettó baromság az elejétől a végéig. Úgy tudnálak elképzelni, mint aki örök pesszimista 🙂 Ha ennyire lefested annak a képét, mint aki elejétől a végéig utána nézett a cégnek, akkor láthatnád, hogy mivel foglalkozik, kik állnak mögötte, az arcuk, elérhetőségük bárki számára elérhető. Miért kell nekik a pénzed? A bankodnak miért kell a pénzed? Tedd fel ezt a kérdést is magadnak. Mit adnak ingyen a mai világban? Odaadod az államnak a pénzed, lekötöd 1 évre és kapsz érte 2% kamatot, majd a megtakarításod elvitte a kezelési költség és egyéb díjak. Itt is forgatják a pénzed, viszont az ösztönző programjuk ezerszer jobb, mint bármi, amit ismersz.
Most fog bedőlni….Innen is látszik, hogy nem tudod értelmezni a cég által hivatalosan közzétett bejegyzéseket. Nem tudnak kiutalni…mindenki tud kiutalni, fejlesztések vannak jelenleg többek között azért is, hogy még gyorsabban, még olcsóbban tudják az emberek a tagságért kapott összegeket kiutalni. Miért tagságnak hívják és nem befektetésnek? Mert sok ország üldözi a cryptot, mint befektetési eszközt. Ezért nem befektetést veszel, hanem tagságot.
Nem tudom ki fizet neked ezekért a félrevezető információkért, de a hyperverse köszöni szépen, jól van, remek eredményeket produkál, folyamatos fejlődésen megy keresztül. Nagyon jó magyar közösség is van már, akik hosszú ideje élvezik ennek a lehetősgnek minden velejáróját. Ennek következő lépcsőfoka a metaverzum integrálása. Olvass utána, hogy ez mit jelent, mielőtt erről is sületlenségeket írnál.
Az örök pesszimista (vagyis inkább a dolgok negatív oldalának gyors átlátása) egy nagyon hasznos közgazdász tulajdonság.
Ugyan sok plusz, lényeget megvilágító infót nem írtál, de egy linket is szívesen fogadok, ahol szépen ki van fejtve ez. Egy banknál pedig pontosan tudod, hogy mire megy a pénzed, van komoly bankfelügyelet. De még így is, ha egy bank a többinél magasabb hozamokat kínálna, akkor azonnal ezren kérdőjeleznék meg a tisztességességét (lásd questor, budacash). De mondok jobbat: egy olyan komolyan vehető üzleti modellre, ami évente ~100%-ot hoz, bármelyik bank örömmel adna kölcsön nem kis pénzeket. Nem kellene filléreket kisbefektetőktől kérni.
Tipikus rövidlátó, múltban ragadt gondolkodás. Gondolom egy kriptovalutád sincs, mivel az ilyen megmondó, okos, múltban ragadt egyének arra is azt mondják, hogy ez csak egy lufi, ami előbb utóbb kidurran. Puca nincs arra, hogy pénzt rakj bele, csak belépkedsz csoportokba és annak szurkolsz, hogy mihamarabb bedőljön az egész, aztán nyugtasd magad, hogy te megmondtad. Viszont a hyperverse már megy egy ideje, elég komoly weboldal fejlesztéseket csinálnak, nekem megvan az esélyem arra, hogy ha működik ez a project még egy évig, olyan passzív jövedelmet tudok kiépíteni magamnak pár száz ezerből, amiről egy egyszerű ember csak álmodik. Nem tudom így lesz-e, lehet igen, lehet nem, viszont ott van az a “lehet” szó. Viszont az biztos, hogy neked annyi fog jutni egy év mulva is, hogy a fotelben ülsz, csoportokba lépkedsz be és még mindig azzal nyugtatod magad, hogy idő kérdése és a te gondolod beigazolódik. Szép estét!
Csak amíg „gazdagodj meg gyorsan” átverésekbe fektetsz, addig az „unalmasok” diverzifikált portfóliót alakítanak ki. Annak 20-40 év múlva is lesz értéke. Erre van hosszútávú bizonyíték, valódi érték a papírok mögött. Arra nincs, hogy valaki nagy hozamokkal hosszútávon nyerni tudott…
De mivel a hyperverse megy egy ideje, gondolom tudsz mutatni egy árbevétel-kimutatást, eredménykimutatást, amiből jól látszik, hogy hogyan tudnak 100%-os hozamokat fizetni. De gondolom ez annyira szupertitkos, hogy inkább csak a hozamokat osztják meg a „nembefektetőkkel”. Mert a weboldalfejlesztés szép, de pénz nincs belőle.
Persze, hogy annak szurkolok, hogy egy átverés hamar dőljön be! A valódi kérdés, hogy te miért nem szeretnéd, hogy az átverések hamar dőljenek be? Szereted, ha több ember pénzt veszít?
Nagyon ügyesen kitudod forgatni a szavakat ez az egy biztos ☺️ Ha téged eredménykimutatás, meg árbevétel érdekel, maradj távol a kriptovaluta világától, mert ilyet sajnos sehol nem fogsz kapni ….. ez egy ilyen világ, lehet nem tart egy projekt 20-40 evig, viszont ha 4-5 evig megy, az hoz annyit amit te 40 ev alatt ersz el a portfolioddal. Igen ezek kockazatos befektetesek, ezert kell olyan osszeget beletenni. Bár szerintem ilyen hozzáállással te távol is maradtál ettől a világtól, csak akkor ne irnád a hülye, okoskodó cikkeidet ezzel kapcsolatban.
Valóban távol fogok maradni olyan „befektetésektől”, ahol működési eredményt, de még tevékenységet sem szabad tudni. Tudom, a kripto (és az átverések) világában hasznosságot megkérdőjelezni sem oké, de azért remélem nem probléma, ha a saját blogomon megteszem.
A kellemetlenségért elnézésedet kérem. 😀
Kedves konyhakonteoller.
Gondolom nem véletlen ez a neved.
Kicsit jobban utána kellene járni a dolgoknak és nem sületlenségeket írni, pláne olyanról, amibe bele sem kezdtél, mert nincs hozzá merszed.
Bedől? Lehet majd egyszer(amit kétlek), de biztosan nem most. Köszöni szépen tökéletesen működik tovább és egyre több fejlesztés és lehetőség van benne.
Miért kell hazugságokat, hülyeségeket írni olyan dolgokról, amit nem ismersz, mert ki sem próbáltad?
Ez a név tetszett. 🙂
Azért majd mesélj az 5 éves hozamodról – mármint arról, amit ki is tudtál venni. 😉
ezt csak úgy itthagyom:
remélem ki tudtad venni a pénzed. Ha nem bukta-mackó:
businessforhome.org/2021/12/hyperfund-scam-collapsed-reboots-as-hyperverse-scam/
businessforhome.org/2021/10/hyperfund-usa-event-exposed-a-cover-up/
twitter.com/bitcheckerltd/status/1508708660289339397?s=21&t=-sp_7by_8W6jE47MT4tJ4Q
„weboldalfejlesztések”, fejlesztések 🙂 Egy dolgot fejlesztenek, mégpedig a fejőgépet. A crypto világ új lendületet adott a szélhámosságnak is az anonimitással. Amit Kontroller leírt, azt az iskolában kötelezően kellene tanítani.
Sokan hülyének tartanak, mert tavaly elindultam a hyperfundban de nem bántam meg. Első 2 hónapban visszaforgattam (10.000 dollárral indultam) utána kivettem a betett tőkém, jelenleg a 40%át veszem ki a hozamoknak és élvezem a passzív jövedelmem. És ha úgy nézem nem is kellett olyan sok idő, hogy a penzemnel legyek. Amit viszont a bankban, allianznal egyéb helyeken tartok szinten mindenen buktam, tehát még mindig a hyperfund volt az elmúlt egy év legjobb befektetése.
Srácok ezt így itthagyom jó?
remélem sokan kitudtátok szedni a pénzeteket. Ha nem, bukta mackó:
businessforhome.org/2021/12/ hyperfund-scam-collapsed-reboots-as-hyperverse-scam/
twitter.com/bitcheckerltd/status/1508708660289339397?s=21&t=-sp_7by_8W6jE47MT4tJ4Q
a space-eket vegyétek ki
A space-t kivettem, a www. és a https miatt nem posztolja azonnal a rendszer – bocsi, de különben linkfesztivál lesz a komment szekció 🙁 – mindenesetre köszi a kommentet