Így (ne) gazdagodj meg az interneten!

Már régóta érdekel az internetes pénzkeresés témaköre, ezért rengeteg időt töltöttem el ennek a piacnak a tanulmányozásával. Minél mélyebbre ástam, annál több fantasztikus lehetőséget találtam és annál többen akarták megtanítani az internetes gazdagság titkát. Ez a piac azért nagyon kényes, mert a gazdagság (és egészség) akármennyi pénzt megér. Tehát ha 10 milliót kérnek a biztos gazdagságért, akkor megéri kiadni. Ezért könnyű megvezetni az embereket.

Ha szeretnéd pihentetni a szemed, a bejegyzésből hanganyag is készült. Egy feliratkozással sokat segítesz.

A szavazatok alapján van igény egy élő webinárra, ahol bemutatom a pénzügyi coachingot. Az esemény részletei itt találhatóak.

Az MLM rendszerről a Sunmoney miatt már írtam, ebben a bejegyzésben kifejezetten azokra gondolok, akik interneten kínálnak meggazdagodást.

internetes pénzkeresés

A bejegyzés frissítve lett, nem az volt a cél, hogy magyar neveket összefüggésbe hozzak kevésbé őszinte marketinggel, a meggazdagodási piac egy szeletét szerettem volna bemutatni.

Akikről itt szó lesz, az nem kevesebb, mint Tai Lopez, Grant Cardonne, Wesley Virgin, John Crestani, Caleb Maddex, Robert Kiyosaki, Dan Lok, Dan Peña és barátaik. (Ezek csak a legnagyobb nevek, amik kapásból eszembe jutottak, valószínűleg számtalan hasonló értékesítő van még, jelezzétek a többit a kommentek közt). 

A bejegyzés írása során felhasználtam Coffeezilla, Spencer Cornelia, James Jani és Mike Winnet munkásságát, mind a négy csatornát ajánlom az angolul értők figyelmébe.

A terv

Az online marketingről már írtam, részben azért, hogy ebben a bejegyzésben már ne kelljen. A lényeg, hogy a funnel célja, hogy egyre mélyebbre tolja a gyanútlan vásárlót.

Az esetek nagy részében minden egy reklámmal kezdődik. A reklám bemutatja, hogy micsoda nagyszerű lehetőséggel keresett ő milliókat, de nem csak ő, hanem a tanítványai is.

A videó nagyjából a normál reklámozási lépéseket követi, a figyelmedet megragadó kezdet, majd egy sokkhatás, ami ilyen reklámok esetében sokszor az önbecsülésedet próbálja letörni, vagy a szégyenérzetedet piszkálja meg. Ezen kívül fontos, hogy kizárja azokat, akik nem a célcsoport (kamuguruk esetén szinte mindenki az). Ezután sokszor elhangzik, hogy valaha hozzád hasonló volt, de azóta már menő sportkocsikat vezet, nagy házban él, vagy utazgat a világban.

 Az utolsó részben általában meghív az ingyenes webinárra.

Számotokra is furcsa, hogy nem beszéltem még a termékről? Igen, a terméket nem igazán ismerjük meg, vagy csak nagyon általánosan, de általában a luxus életmódról több szó esik. Ha még a valami csúnyát is mond a munkavállalásról, akkor biztos lehetsz, hogy igazi szélhámossal van dolgod.

A webinár

A kattintás egy ingyenes “élő” webinárra visz téged, ahol általában még időpontot is kell választani, mégis szinte azonnal elindul, amikor rákattintasz. Még szerencse, hogy főállású szélhámosokról beszélünk, így bármikor elérhetőek.

Ilyenkor már több szó esik a “valódi internetes pénzkeresés lehetőségéről”, de inkább csak egy-egy példa, kifejezetten azért, hogy megmutassa, mennyit lehet keresni vele, nem azért, hogy a módszert meglásd. Az előadás végére valószínűleg jobban össze vagy zavarodva, mint előtte, de nem az a lényeg, hiszen a fizetési fal mögött már a gazdagság vár rád, csak írd be a kártyaszámod.

Szélhámos bingó

Mike Winnet (sok ingyenes eseményen való részvétel után) megalkotta a szélhámos vállalkozó mintát (külön videósorozata van a szélhámos bingóra).

  • Elkötelezettség elérése: sokszor kell igent mondanod, nyilvánvaló kérdésekre (“akarsz-e gazdagabb lenni?” és társai) annak érdekében, hogy a végén igent mondj a termék vásárlására.
  • Sóvárgó azonosulás (wishful identification): nagyon sok szó esik az életmódról, kocsikról, a gyerek jövőjéről. Ennek célja, hogy összegek említése nélkül jelezze, hogy milyen “sokat” lehet keresni. Így szeretnék elkerülni a jogi felelősséget. Sokan említik, hogy az autó nem bérelt (spoiler alert: de, bérelt, főleg amíg kis halak).
  • A kamu háttértörténet is fontos része az előadásnak, hiszen mindenki szeret egy jó feltámadási történetet, ráadásul bemutatja, hogy neked is sikerülhet. Az internetes vállalkozók valahogy mind unalmas munkavállalók voltak, alkohol és drogproblémákkal küszködtek, miközben egy fillérjük sem volt, ezért a feleségük elhagyta őket. De mára minden problémájuk a múlté.
  • A szélhámosok szeretnek mindenféle kamu díjakkal büszkélkedni. Ez például a Sunmoney esetében is egy olyan jel, ami után érdemes elkezdeni gyanakodni. A fentiek közt vannak cégalapítók, “Harvard”-ra meghívottak, TEDx előadók, magazinban szereplők. A közös ezekben a címekben, hogy vagy pénzért megvehetők (magazinokban szereplés valójában szponzorált tartalom, a TEDx-nél az előadónak kellett fizetnie, a Harvard pedig csak a helyszín volt) vagy lenyomozhatatlanok (pl. soha nem tudjuk meg, hogy milyen üzletet vitt valójában).
  • Nagyon fontos, hogy legyen jó sok pozitív értékelése az illetőnek, esetleg videós bizonyítéka. Néha még sztárokat is felbérelnek Cameo-n (ez egy platform, ahol egy bizonyos összegért a kedvenc sztárod felolvas egy rövid szöveget). De a kurzusdíj egy részének elengedésével is nagyon olcsón lehet jó értékelést vásárolni, de némi pszichológiai nyomásgyakorlás mellett ingyen is meg lehet ezt szerezni (pl.: „nem hiszel eléggé a gurunak, akkor minek vagy itt?”).
  • Sokszor elhangzik, hogy ez nem egy gazdagodj meg gyorsan módszer (ennek célja, hogy a belső szirénákat elhallgattassa), mégis egy “tervrajzot” ad a kezedbe a gazdagsághoz, amivel a fent említett videós emberek elérték az álomgazdagságot. Nem kell értened semmihez, soha nem kellett még internetet látnod, írni-olvasni sem kell tudnod, de ha megveszed a kurzusom, akkor számodra is elérhető az ingyen pénz (és bónusz örökélet). De ne feledjük, hogy nem gyors meggazdagodás.

A webinár vége

Amikor már egy jó ideje tart a dolog, akkor elkezdődik az ajánlat. Nem tudtál meg sokat, ha lehet, akkor még jobban össze vagy zavarva az internetes pénzkeresés működésével kapcsolatban. Teljesen mindegy, hogy dropshipping, dropservicing, affiliate marketing, ingatlankereskedelem, befektetés, ecommerce, marketingügynökség vagy csak mindset a pénzforrás. Valóban lehet pénzt keresni velük, ezért is tudnak a guruk valódi bizonyságot szerezni. Csakhogy a guruk egyáltalán nem értenek a reklámozott lehetőséghez. Nekik az a lényeg, hogy vedd meg a következő szintet, menj tovább a funnelben.

  • Szinte biztos lehetsz benne, hogy a csomaghoz egy halom plusz ajánlat lesz dobva. Egy (online) könyv, ami ennyit ér, egy minikurzus, ami ilyen sokat ér. Ezek szimpla átverések, korábbi, már senkinek nem kellő termékek, amiket senki nem fog megnézni, elolvasni. Nincs is rá szükséged. De jól esik, hogy „több értéket” kapsz.
  • Az ár egy irgalmatlan összeg lesz, amit senki nem tud kifizetni. Ez azért fontos, hogy a vevő azt gondolja, hogy sokat ér a termék. De csak most, csak neked, mert végignézted a webinárt, 90-99%-os akció, 30 napos feltétel nélküli pénzvisszafizetési garanciával (annak, aki végignézte a kurzus 81,5%-át és teljes áron vette, valamint tud 32 fekvőtámaszt csinálni).
  • Az akció csak két óráig él, mert elfogy a termék. (Digitális termék, de a szerverek nem bírnak többet, mint 30 ember, sajnálom. 🙂 )
  • A webinárokon mindig van pár beépített ember, akik azonnal megveszik (erről értesítés is jön, hogy mindenki tudja).

Honnan tudod, hogy kamu az ajánlott internetes pénzkeresés?

Ha holnap kitennék egy reklámot, hogy „ha soha nem is sportoltál, nem érdekel a sport és akár túlsúlyos vagy, vedd meg a kurzusom, és profi (megélhetési) sportolót faragok belőled hamarosan.” Elhinnéd?

Persze, hogy nem. Ez lehetetlen. 

Mégis, ha azt mondják az emberek nagy részének, hogy „profi internetes értékesítő, részvény- vagy kriptotréder leszel, csak vedd meg a kurzusom”, akkor azt gond nélkül elhiszik.

A vállalkozás nagyon hasonló, mint a profi sport. Az interneten különösen, ahol a verseny a könnyű automatizálás miatt még erősebben jelen van.

A valódi vállalkozók nem akarják eladni neked, hogy hogyan kell vállalkozni, hiszen dolgoznak a saját vállalkozásukon. Ha téged akarnak meggyőzni, hogy vedd meg a pártízezres, párszázezres kurzusuk, akkor te vagy a vállalkozásuk, de ezt nem fogod tőlük megtudni.

Valódi vállalkozó nem fogja az instagramján reklámozni, hogy mennyire gazdag. Ilyet nyilván csak szélhámosok és nárcisztikus emberek csinálnak. Egyiket sem akarod követni!

Következő lépések

Ha a fentiek alapján azt gondoltad, hogy a fizetési fal mögött valódi segítség, konkrétumok vannak, nagyon tévedsz. Ott kezdődik az igazi értékesítés.

Ha ügyes vagy, akkor értékesítést, manipulációt és életre szóló leckét tanulhatsz. Persze ezért nem akartál volna fizetni, főleg nem ennyit. Ez amolyan „ne azt csináld, amit mondok, hanem azt figyeld, amit csinálok” szituáció. 

Hogy is tanulhatnál olyanoktól, akik soha nem (esetleg jó esetben egyszer) csinálták, amit tanítanak! Ők internetes kurzusokat értékesítenek. Jó drágán. Ez az internetes pénzkeresés alfája és omegája. Valóban nehéz feladat, el kell ismerni a tehetséget, de ez nem menti fel őket a szélhámosság vádja alól.

Sok esetben el tudom hinni, hogy a kamuguruk tényleg hisznek az internetes pénzkeresési módszereikben. Az igazi színészek azok, akik magukat is meg tudják téveszteni, valóban átélik azokat az érzelmeket, amelyeket mutatnak. Sőt, sok esetben ők is áldozatok. Találkoztam sok olyan értékesítővel, akiknek affiliate marketinget tanítottak. Megtanították nekik, hogy hogyan adják el az eredeti guru kurzusát. Az az ember kitermelte a jövőbeli értékesítőit. (Emlékeim szerint a sixfiguresmentors hasonlót csinál.)

Internetes pénzkeresés összefoglalás

Ha azt hiszed, hogy csak a buta, tapasztalatlan emberek esnek ennek a csapdájába, nagyon tévedsz. Élethelyzettől függően egy-egy profi manipulátor teljesen magába tudja bolondítani a követőit. Csak gondolj a szektákra. Ha úgy érzed, hogy kilátástalan helyzetben vagy, már hónapok óta keresed a megoldást, akkor egy hasonló módszer, ami minden problémádat egy csapásra megoldja, nagyon vonzó lehet. A vágy elnyomhatja minden éberségedet.

Ezek az értékesítők reményt adnak el, csak így még reménytelenebb helyzetbe hoznak.

Azt se feledjük el, hogy a guruk (legalábbis a sikeresek) profi manipulátorok. Ebből élnek. Éppen emiatt ne érezd magad rosszul, ha fizettél kamugurunak. Tanulj a leckéből, sőt mondd el másnak is, hogy ő már ne üljön fel az internetes pénzkeresés vágyának. Ha szeretne erről tanulni, nézzen meg pár Udemy kurzust, és ha tetszik neki (a munka, nem az életmód), akkor vágjon bele.

Remélem tetszett a bejegyzés, kommentelj bátran, nézz körbe, vagy oszd meg a barátaid közt (kattints a lenti facebook gombra).

A szempihentető verzió itt is látható, de akkor már inkább menj a youtube-ra, hogy like-olni is tudd. 🙂

16 comments on “Így (ne) gazdagodj meg az interneten!

  1. Örülök, hogy felhoztad az elején Szendrei Ádámot, vele kapcsolatban nekem is sokszor az volt az érzésem, hogy egy szélhámos (sőt, először egy youtube-reklám dobta fel, ahogy a tengerparton beszél arról, hogy vedd meg az online kurzusát, hogy megtudd, hogyan érte el a pénzügyi szabadságot). Érdekes módon egyébként számomra hitelesnek gondolt pénzügyi bloggerek (pl. Kiszámoló) pozitívan nyilatkoznak róla, és az utóbbi időben nézegettem a youtube-on, illetve a weboldalán a tartalmait, ezeket egyáltalán nem gondolom károsnak, sőt, jókat is tud mondani (pl. nyugíjmegtakarításokat, egyéb pénzügyi termékeket jól összehasonlítja, látszik, hogy foglalkozott sokat a témával), bár sok videója borzasztóan általános és külföldi, akár magyar emberek már meglévő videóit másolja (pl. „A GYORS MEGGAZDAGODÁS TITKA” (ki hitte volna, hogy a kamatos kamat lesz az… 🙂 ) ). Összefoglalva, nagyon kettős érzésem van vele kapcsolatban, várom az írásodat, kíváncsi vagyok, hogy te hogyan látod az ő személyét. Én egyébként általában is rosszul vagyok attól, mikor valaki online árulja valamilyen trükkjét/titkát, ezek kivétel nélkül kamuszagúak. Borzasztóan nehéz azt elhinni, hogy egy olyan korban, amikor gyakorlatilag bárki tölthet fel videót az internetre, akármilyen könyvhöz hozzáférhetsz, van olyan tudás, amit CSAK ettől az egy embertől tudsz megszerezni (azt már hamarabb elhiszem, hogy újracsomagolt részinformációkat, általánosságokat rak bele a kurzusaiba oly módon, hogy valóban úgy érezd, a következő „adagot” is meg kell venned).

    1. Én is egyet értek rlg írásával.
      Kíváncsian várom a Szendrei Ádámos dolgot is, mert ahogy leírtad a cikket, olyan mintha róla írtad volna a szélhámos részt (Tudástár klub vagy mi a szöszt akar mindenkire rásózni). Kíváncsiságból megnéztem és nekem nagyon furcsa, hogy valaki azért akarna fizetni havi több ezret hogy 3 könyvet elolvasson/meghallgasson rövidítve, tiszta readers digest 🙂
      Remélem nem csak FB-on lesz elérhető az írás, hanem a blogon is.

    2. Persze, itt is elérhető lesz. A probléma, hogy lehet mondani, hogy Ádám egy konkurensem, ráadásul nálam sokkal sikeresebb nálam, ezért nagyon meggondolom, hogy mit írjak róla. 🙂 De készül. 🙂

    3. Konkurrens? Kivancsian varom az online elerheto tananyagod csak itt csak most 90%-os akcioban! ? Vagy megsem? ? En is kivancsian varom a cikket. Adamot kb kezdetektol ismerem (nem szemelyesen csak online) 2016 ota, akkor meg inkabb ilyen artatlan cikkeket irogatott, kesobb mar nem kovettem a weboldalat aztan mostanaban ahogy egyre tobben emlitik rakerestem es latom hogy elegge elment egy ilyen *khm* iranyba. Az ilyenekre sosem voltam vevo de persze mindenki szive joga arra kiadni penzt amire jonak latja. Majd a negyedik-otodik csodarecept utan megtanuljak

    4. Honnan tudod, hogy nincs félig kész az „Így gazdagodj meg 14 éves korodra” kurzusom, ami legalább 250k-t ér és de ha most megveszed, akkor tied lehet mindössze 49997 Forintért? 😀
      Szerintem még mindig csinálja a pénzügyi mentorálást, bár a fókusz értelmezésem szerint lekerült róla.
      Egyébként én teljesen megértem, hogy ha üzleti szemmel nézzük, nem nagyon van más választása. Gondolom van jó pár alvállalkozója/munkavállalója, akiket minden hónapban ki kell fizetni, ehhez az kell, hogy folyamatosan jöjjenek az emberek, ehhez marketinggépezetet kell fenntartani. A marketingtől függetlenül egyébként adhat valós értéket.

    5. Ő mostanában kicsit irányt váltott a korábbi cikkeihez képest (amit a pénzügyi tudakozó és a blogján publikált korábban). Számomra ez a túltolt marketing, ellenérzéseket vált ki, korábban követtem a blogját és az írásait, de amióta elindult ez a Tudástárosdi leíratkoztam a leveleiről is, mert volt, hogy napi 3 e-mailt kaptam (még 12 órám van regisztrálni, még 6 órám van előfizetni erre a szuper lehetőségre… Meg csak 2 havonta lehet belépni és regisztrálni…) A korábbi pénzügyi dolgokról írt cikkei sokkal szimpatikusabbá tették, mint ez a mostani önfejlesztetős bullshit szövegek (szeretek olvasni, képezni magam, nem ezzel van a problémám, hanem a körítéssel).

  2. Szendrei Ádámba, illetve a Tudástár Klubba én is belefutottam. A legviccesebb az volt, hogy a Tudástár Klubra kedvezményesen egy adott napig lehetett előfizetni. Ahogy fentebb írták utolsó napon én is kaptam vagy 3 e-mailt, hogy sokáig nem lesz ilyen alkalom. Gondolkoztam a regisztráción, de végül kihagytam. Másnap kíváncsiságból megnéztem, hogy mennyivel lett drágább a csomag. Meglepetésemre semmit nem változott az ár, csak megint lett egy néhány napos visszaszámlálás… A másik kedvencem a sztárvendég kifejezés. Életemben nem hallottam azokról az emberekről, akik ott vannak. Ráadásul az egyiküket személyesen is ismerem. Egy kedves srác, de hogy „sztár”vendég lenne, hát… Kérdezném olyanoktól, akik már kipróbáltak ilyet: működik a visszafizetési garancia? Ádámnál nem tudom van-e. Bár itt egy minimális havi előfizetési díj van, ami bármikor lemondható. VIszont utánanéztem, a Sixfiguresmentorsnál van egy 30 napos pénzvisszafizetési garancia, talán mert viszonylag magasabb árat kérnek (99 $). Vagy ez is csak kamu?

    1. Ha van refund-dal kapcsolatos élményetek, szívesen elolvasom. Egyébként veszélyes játék nem adni visszatérítést, mert a bankon keresztül tudsz chargeback-et kérni, ha pedig sok olyan van, a fizetési szolgáltató szerződést bont, így egyszerűbb tisztán játszani. Az sixfiguresmentors azt mondja, hogy automatán adják, kíváncsi lennék a valóságra…
      Az internetes marketing zseniális néha. Így lesz egy jó szakértőből félisten, egy visszahúzódó emberből sztárvendég. El kell adni.

  3. Szomorúnak tartom, ha valaki mások alaptalan mocskolásával próbál az üzleti életben előrébb jutni. Én soha nem hallgatnék az ilyen olcsó hatásvadászokra, pláne ha egy hírnévrontó perrel a nyakában osztja az észt, másokra kenve a saját mocskát! Óvakodjatok ettől az embertől, hamarosan vagyontalan lesz!

    1. Köszi a kommentet!
      Sajnálom, ha valaki azt gondolja, hogy kritikán felül van. Én sem vagyok. Ezért van kommentelési lehetőség az oldalon. Ha esetleg van érdemi kritikád is, szívesen meghallgatom. 😉

    2. melyik emberrol irsz, Laci? Itt nem lattam alaptalan mocskolodast, a cikk azt irja le hogyan mukodik egyesek “penzcsinalo marketing gepezete”

  4. Gondolkodtam, hogy hozzászóljak-e 🙂 A gond, hogy az írásodban összemosod az internetes pénzkeresést, és az átverést, és olyan emberekről alkotsz gyors véleményt, akiknek látszólag nem érted a tanításait. Ha tudnád, mi a Tudástár Klub, ha próbáltad volna, és lenne róla valós véleményed, azt érteném. De érted egyáltalán, hogy miról szól a szolgáltatás? Érted, hogy hány tízmillió forintom van abban az oktatásanyagban, ami ott elérhető? Érted, hogy majd 5000 ember aktívan előfizető, és nem azért mert át lennének verve. Érted, hogy az ország legmenőbb szakembereivel készítünk kurzusokat több millió forintokért, hogy potom pénzért odaadjuk az embereknek? Tök szuper írásaid vannak, de látszik, hogy nem érted az online üzletet, és szerintem oké, ha írsz róla, de engem lehetőleg hagyj ki belőle. És a portrét is hanyagolnám a helyedben, ne az én hibáimból csinálj légyszi nézettséget. Lehet utánam csinálni, meg lehet jobban csinálni. Biztosan nem vagyok tökéletes, de teszem ami tőlem telik, és kikérem magamnak, hogy bármi is átverés lenne abból, amit mondok.

    1. Köszi a választ, nem is gondoltam, hogy olvasóm vagy 🙂 (remélem nem kamu a név).
      Azt hiszem, hogy félreértettél, nem gondolom, hogy gond lenne a Tudástár anyagaival, sőt, amiket megismertem, arról elismerően tudok nyilatkozni természetesen amellett, hogy nem mindenhol egyezik a nézőpontunk. Tudom, hogy az online üzlet kemény, és afelől sincs kétségem, hogy keményen megdolgoztok vele.
      Ha ez megnyugtat, a kiadás előtt mindenképp megkereslek, nem szeretném, ha félreértés vagy sértődés lenne a dologból.

    2. Nem tudom, miért gondolod, hogy neked kellene rólam portrét készíteni, hiszen nem ismerjük egymást, és a munkámat sem ismered elég mélyen. Például azt tudod, hogy hány millió forint értékben segít az alapítványom rászoruló magyar embereken? Vagy tudod, hány ember lett szabad pénzügyileg, hála az én marketing kommunikációmnak? Szívesen adok interjút, vagy csinálhatunk egy konstruktív vitát a nézeteltéréseinkből. E nélkül viszont nem gondolom, hogy korrekt lenne írnod rólam, vagy a munkámról. Ha én online pénzkeresésről beszélek és oktatok, az pontosan az, amit te is csinálsz: blogolsz, és eladod a pénzügyi coachingodat. Akkor ez is átverés lenne? Soha nem mondtam egy anyagomban sem, hogy könnyű lenne online pénzt keresni. Főleg nem bíztatok senkit tradelésre. Kifejezetten kikérem magamnak, hogy olyanokkal teszel egy csoportba, akik hitelből vett autókkal reklámozzák magukat. Ha ismeri valaki a munkámat, tudja, hogy az értékrendemben fontos szerepe van a minimalizmusnak, nem költök felesleges cuccokra, és nem szórom a pénzt. De az meg szerintem kifejezetten káros, hogy nulla tapasztalattal osztod az észt, és az egész piacot csalásnak kiáltod ki. Pont ez a gondolkodás az ami rabságban tart rengeteg embert, mert azt hiszik, hogy a tíz forintos zsemlén kell spórolni, közben észre sem veszik, hogy ha tanulnának, akkor tízszer annyit is kereshetnének. Én arról beszélek, hogy önképzéssel, és az üzleti gondolkodás elsajátításával ma már szinte bárkinek van lehetősége, hogy jól éljen. Bárki blogolhat, ahogy teszed te is, és ezért minden tiszteletem a tiéd. Inkább erre bíztasd az embereket, hogy vágjanak bele, kezdjenek valami értelmeset magukkal, és ne a másik munkáját ítéld meg. Ezt itt részemről lezártam, ha érdekel közös kontent, akkor írj rám a kapcsolati oldalamon. Köszi

    3. A kérésedre szerkesztettem a bejegyzést, itt a te marketingeddel nem kívántam foglalkozni, ez volt leírva (bár elismerem nem volt szerencsés a megfogalmazás), de a félreértések elkerülése végett azt a részt kivettem.
      Ahogy írtam, természetesen fel fogom venni a kapcsolatot veled, abban is biztos vagyok, hogy rengeteget tanulhatnék (várhatóan fogok is) tőled, ahogy ez előfordult az utóbbi években is.
      A jogi úttal való fenyegetést soha nem tartottam sem korrektnek, sem célravezetőnek (info: kapcsolati oldalról érkező üzenet), szimplán nincs rá szükség. További infó: további e-mailek nélkül esélyem sincs validálni a kapcsolati oldalon üzenetet írók személyét, ahogy a kommentelés is teljesen névtelen, így sem én, sem az olvasók nem tudják meg várhatóan, hogy bármi köze lenne ehhez Szendrei Ádámnak.

Comments are closed.