Talán senki számára nem kérdés, hogy a világ gazdagodásával nem szabadultunk meg a gondjainktól. Sőt, sokszor a „gazdagabb” országokban „rosszabbul” élnek az emberek, mint a „szegényebbekben”. A mai bejegyzésben ezzel fogunk foglalkozni.
A bejegyzés hallgatható verzióját itt találod.
Mindenekelőtt azonban szeretném kiemelni, hogy ezer és egy dolog van, ami miatt még 10 évvel korábbra sem költöznék vissza. A technológiai fejlődés, tudatosság, általános szabadságjogok, megjelenő lehetőségek még az árnyoldalak ellenére is olyan világot nyitottak meg, amit nem szívesen cserélnék másikra. Ha éppen nincs háború, közel minden társadalmi csoport élete szabadabb és – az önmagunk által okozott problémákat leszámítva – jobb, mint bármikor a történelemben.
Konkrét példákat kiemelve: az internet által elérhető információtömeg rengeteget javított az életminőségemen, de egy egyre diktatórikusabb országból sem tudtam volna ilyen könnyen menekülni 22 évvel ezelőtt, de talán még tízzel sem. Nyilván elismerhetjük, hogy vannak éppen rossz felé mutató trendek, nő a klímaszorongás, a mentális egészség általánosan romlik, az elégedetlenség is nő az egyenlőtlenséggel kapcsolatban.
Mérés
A gazdasági jólétet általában a GDP segítségével, pontosabban az egy főre jutó GDP-vel mérjük. Ez egy aránylag könnyen követhető szám, és az esetek többségében (különösen a szolgáltatások megjelenése előtt) egész jó képet adott. Most sem nagyon rossz, de egyre inkább azért használjuk, mert jobb nincsen.
A GDP a kormányzati kiadások, beruházások, fogyasztás és a nettó export (export-import) összege. Ezt osztják el az ország lakosságával, ami nagyjából megmutatja az átlagos gazdagságot. Természetesen egy hatalmas beruházástól, papíron odahelyezett szellemi tulajdon jogdíjától vagy egy túlárazott közbeszerzéstől az átlagember nem lesz hirtelen sokkal gazdagabb, de ezek is hozzájárulnak a számhoz.
De talán még ennél nagyobb baj a GDP alapú számolásokkal, hogy egy átlagot mutatnak. Ahogy a számtani átlagbér is tud nagyon megtévesztő lenni, ha nagyon elválik a mediántól, úgy az egy főre jutó GDP is csak egy nagyon egyszerű szám.
Gazdasági feszültség
Egyre többet hallunk különböző társadalmi csoportok közti feszültségről, aminek az egyik oka gazdasági. Az emberek nem szeretnek elmaradni a társaiktól, vágynak arra, hogy fenn tudják venni a versenyt. Vagyis mondhatjuk, hogy a társadalmi egyenlőtlenség feszültséget szül.
Az egyenlőtlenséget viszont tudjuk mérni, általában a Gini-indexszel, ami lényegileg az egyenletes eloszlástól (vagyis mindenkinek ugyanannyi van) való eltérést mutatja meg. A probléma, hogy nem tudjuk, hogy mire optimalizáljunk vele. Hiszen a vagyoni különbség minimalizálása csak egy kommunista országban egyezhet meg a jövedelmi különbségek minimalizálásával. Amikor senkinek nincs semmije, és mindenki gombokért dolgozik. Viszont ha a jövedelmi egyenlőséget propagáljuk, akkor vagyoni egyenlőtlenséget érünk el.
Például Hollandia az EU-n belüli legegyenlőbb ország jövedelem tekintetében. Vagyoni egyenlőségben viszont a világ utolsói közt van. A vagyoni egyenlőség előnyben részesítése viszont nagyon könnyen ronthatja a gazdasági helyzetet. Ráadásul minél nagyobb valakinek a vagyona, annál hajlandóbb lesz kibújni a szabályozások alól (ez egyébként fontos gondolat a Magyarországon várható politikai változások miatt is).
A társadalmi mobilitás
Véleményem szerint azonban nem is feltétlenül az egyenlőtlenség az, ami az emberekben frusztrációt okoz, hanem a kilátástalanság. Bár kétségtelen, hogy sok ember van, akiben erősebb az irigység, neheztelés, mint a jobb iránti vágy (ennyi történelmi tapasztalat után még mindig túl sokan büszke kommunisták). A közösségi média ebbe is belejátszik, a tökéletes posztok sokasága, ami azt a képet keltheti bennünk, hogy másoknak sokkal jobb és több van, ráadásul hozzáférést ad a leggazdagabbak életéhez is.
Mindez azonban nem akkora baj, ha hiszünk a társadalmi mobilitásban. Azaz, hogy azok, akik tesznek érte, előrébb jutnak az életben.
Ha egy társadalomban az emberek tapasztalják, érzik és elhiszik, hogy a kemény munka meghozza a gyümölcsét, akkor hajlamosabbak keményen dolgozni, és kevéssé zavarja őket, hogy másnak sok van. Ehhez képest az internet, korrupció, a változó világ okozta bizonytalanságok arra tanítják az embereket, hogy nincs esélyük utolérni a többieket. Ez természetesen nem igaz, szerencsére még Magyarországon is van komoly előrehaladási lehetőség. Az elvárás, hogy valaki sok lépcsőt ugorjon egyszerre, mindig is irreális volt. Ez akkor is igaz, ha lehetnénk jobbak például oktatásban vagy a biztonságos életutak teremtésében.
Egyéb metrikák
Viszont a gazdasági előrelépés csak egy nagyon kis része az életnek, különösen, ha nincsenek vele alapvető problémák. Sőt, azt is mondhatjuk, hogy a rossz pénzügyi helyzet csak felerősíti a valódi problémákat. Azok mérésére valójában nincsenek jó mérőszámaink, mert az embereknek nagyon más céljaik vannak.
A legtöbb ember számára magától értetődő, hogy szeretnének stabil emberi kapcsolatokat, utódot, produktív munkajellegű tevékenységet, rekreációs tevékenységeket, stabil lakhatást, megélhetést. Nyilván mindegyikből lesznek kilógó emberek, és az sem egyértelmű, hogy mi az, ami az elégedettséget adja. Mert az elégedettség a biztos és a bizonytalan keverékéből származik, de szinte mindenki életében van egy transzcendentális eleme is.
Azt gondolom, hogy ezzel a közgazdaságtan határterületeire érünk (az én kompetenciám határait már bőven túlléptük). De azt látom, hogy a gazdagság nem old meg nem pénzügyi problémákat, sőt sokszor felerősíti azokat, különösen, ha eltérően jelennek meg a társadalmi rétegekben.
A helyes kérdés viszont, hogy hogyan tudjuk a társadalmi mobilitást segíteni? Egy része mindenképp az oktatásban, másik része a kultúrában, előrehaladásba vetett hitben van. Szerencsére lehetőségek vannak, még ha bizonyos szempontból homályosnak tűnnek is. Szerinted milyen pénzügyi lépés segítheti elő a társadalmi problémák megoldását?
Szerintem egy kicsi állam és alacsony adók nyitják meg az utat, hogy aki jól teljesít és szerényen költekezik, tudjon előrelépni az életében. Ha magas az elvonás szintje, nem éri meg többet dolgozni, agyonnyomják az embert. Az elvonásra és osztogatásra épülő rendszerek nem működnek, ahogy ezt a kommunizmusban tökéletesen láttuk. Sőt, ez még mindig látható pl. Kubában.
Mindent meg lehet venni pénzzel. Jó és rossz dolgokat egyaránt. Ha valaki a rossz dolgokra költ, az nem a pénz hibája. Tudjátok: „Ha a kacsa nem tud úszni, attól nem a víz a hülye.”
Pontosabban, amit nem, az független a pénztől, de ha sok pénzed van, ahhoz is hozzásegít, el tudja érni az adott technológiai és tudományos fejlettségi szint maximumát.
Itt inkább azzal van a baj, hogy egyesek más fogalmakat társítanak a „pénz” szó mögé. Van, aki már akkor úgy aposztrofálja magát, hogy van pénze, ha jól keres. Más akkor, ha van x vagyona. Az igazság pedig az, hogy a „pénzed van” definíció ebben az értelemben azt kéne jelenteni, hogy kvázi-korlátlan pénzed, értsd: nem tudod ésszerű keretek között (tehát nem űrsikló meg napi 1 lambó) gyorsabban költeni, mint ahogy termelődik akkor is, ha nem dolgozol, ha a nap 24 órája (mínusz alvás) a tiéd.