Karácsonyi üdvözlet

Kedves Olvasóim!

A mai rövid bejegyzés csak azért született, hogy áldott karácsonyt kívánjak mindenkinek. Az év legtöbbünk számára minden bizonnyal sok kihívást hozott, remélhetőleg sok áldás mellett.

A koronavírus és az azzal kapcsolatos korlátozások továbbra is meghatározták az életünket. Az év vége felé a az ellátási láncok akadoztak, valamint megjelent az infláció is. Csak hogy a tényleg mindenkit érintő témákat említsem.

A kellemetlenségek miatt hajlamosak vagyunk elfeledkezni a pozitív dolgokról, a fejlődésekről. Az oltás jelentősen csökkentette a halálozásokat és talán a lezárások is enyhültek. Sajnálatos módon a világgazdaság nem hozta a remélt fejlődést az idei évben, de a személyes életünkben nagyon sokan pozitív fejlődésen mentünk keresztül. A coachingok során és néhányótok kedves személyes levelei és kommentjei alapján sok pozitív, bizonyos esetben megható történetet ismerhettem meg. Ezt köszönöm nektek, ez teszi érdemessé a munkámat.

Különösen köszönöm az egész éves támogatást azoknak, akik minden héten olvassák (esetleg kommentelnek) a bejegyzések alatt. A számok alapján szépen nő az olvasótábor, egy cikk az első héten 1000 emberhez jut el. A facebook csoport is elindult, már több, mint 200-an vagyunk, ami bizonyos szempontból teljesen hihetetlen. A facebook oldal pedig a 400. like-ot is elérte. A Youtube videókat nemrég kezdtem, de ott is szépen növekszik a feliratkozók száma.

A jövő héten csak egy rövid összefoglalása lesz az év bejegyzéseinek, januártól pedig újra teljes erőbedobással dolgozom. Remélem, hogy ezen bejegyzés rövid átfutása után mindenki visszamegy a számára fontos emberekhez és velük tölti a napokat. Jövő héten egy rövid összefoglalás lesz az évben írt bejegyzéseimről, szóval azt sem lesz hosszú idő elolvasni.

Üdvözlettel:
KonyhaKontroller
Péter

Comments are closed.