Sokszor találkozom azzal az állásponttal, hogy elértük a föld teljesítőképességének határát, innentől kezdve csak rosszabb, sötétebb és szomorúbb jövő vár ránk. Mégis, amikor körbenézek, azt látom, hogy pár kivételtől eltekintve a világ egyre jobb hely. Jogos az ún. klímaszorongás, vagy nincs mitől félni?
Ne feledd like-olni a facebook oldalam, hogy ne maradj le egy bejegyzésről sem. Ezen kívül csináltam instagramot is, ahol könnyebben emészthető, egyszerű ötleteket adok a mindennapokra, kövesd azt is! 😉
A bejegyzés célja, hogy gondolkozzak a témáról, esetleg másokban is elindítsak valamit. Ahogy annyi más témában, ebben sem vagyok szakértő. Igyekszem a saját álláspontomat a lehető legjobban végigkövetni, de szívesen olvasok más gondolatokat is a kommentek közt.
Problémafelvetés
Tehát amikor a szomorú jövőről olvasok, soha nem tudom, hogy mit is jelent ez pontosan. Csökken az életszínvonal, csökken az életminőség?
Kezdjük talán azzal, hogy vajon elérhető-e életszínvonalbeli növekedés a világban. Én szeretem az életszínvonalat nézni, mert az egy számmal kifejezhető érték, gyakorlatilag a felhasznált erőforrások piaci értéke. A trükkös benne, hogy a jövőben várhatóan sok olyan piac alakul, amiről korábban még nem is tudtunk. Ezért elméletben a hatékonyság növelésével akármeddig növelhető az életszínvonal – legalábbis papíron biztosan. 40-50 évvel ezelőtt azt gondolhattuk például, hogy az űrkutatás lesz a következő nagy ugrás. Aztán kiderült, hogy a számítógép, ami lehetővé tette az internetet. Ki tudja, hogy mi a következő!
Az életszínvonal párja az életminőség, ami az én értelmezésemben az érzékelt életszínvonal. Tehát még ha valakinek húszmillió forint is az éves megélhetési költsége, lehet, hogy az életminősége ugyanolyan, mint valakinek, aki ennek az ötödéből él. Ez olyankor fordulhat elő, ha valakinek az egészsége nem teszi lehetővé a jobb életminőséget, vagy nagyon drága helyen él.
Már itt felmerül a kérdés, hogy melyiket érdemes figyelembe venni. Logikus lenne azt mondani, hogy az életminőséget, de ennek a mérhetősége finoman szólva is megkérdőjelezhető. Csak példaként: ha a légszennyezettség miatt csak maszkban lehet kint időt tölteni, de az épületekben sikerül annyira kitisztítani, hogy minden légúti betegség megszűnik, akkor nőtt, vagy csökkent az életminőség?
Fenntarthatóság a történelemben
Többezer éves írásos emlékeink vannak arról, hogy rettegünk a túlnépesedéstől és az emberek környezetkárosító hatásától. Ez nem azt jelenti, hogy az éppen aktuális rettegés nem volt megalapozott. Sőt, biztos vagyok abban, hogy az emberiség (egy része) sokszor került komoly veszélybe az évek során. Amit azonban hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ezeket eddig minden alkalommal elhárítottuk. Ne értsetek félre, ez nem volt mindig ingyen, sőt néha kimondhatatlan áldozatokkal járt.
A helyzet viszont az, hogy az utóbbi években a technikai vagy a gazdasági fejlődés nagyon sok problémát megoldott, vagy jelentősen javított.
Keveset beszélünk róla, hogy a világ sokkal jobb hely (lehet), mint 10, 50 vagy 100 évvel ezelőtt. Részben ezért nem szeretem az újhullámos feministákat, akiknek feltétlenül szükséges állandóan “katasztrofális problémákat” találniuk, hogy ne szűnjön meg a mozgalom. Pedig számít, hogy honnan indultunk. Számít, hogy micsoda eredményeket értünk el, sok esetben minden valószínűség ellenére.
Persze ez nem válaszolja meg a kérdést, hogy van-e baj, össze fog-e holnap dőlni a felépített civilizáció.
A fejemben most két, sokat ismételt gondolat van, ami legalább óvatosságra inti az embereket:
A klímaváltozás és az erőforrások kimerülése.
Bármelyik okozhatna komoly problémát, de szerintem egyik sem fog. A megoldások pedig, amikről olyan gyakran hallunk, többségében pedig hamvában holtak. Ha nagyon keményen dolgoznánk, akkor a fejlett országokat rá lehetne venni például egy szigorú kibocsátási normára, de a fejlett országok össznépessége (attól függően, mit nevezel fejlettnek), nagyjából egymilliárd. A kibocsátási korlátozások (kvóták) hatalmas problémája, hogy a gazdasági növekedést is korlátozzák. Egy fejlett ország számára ez kellemetlenséget jelent, egy fejlődő ország számára pedig megragadást a 19. században. Ennek az az oka, hogy a képzetlen tömegeknek általában az ipari termelés adhat jó lehetőséget a gazdasági felemelkedésre (oda érdemes gyárat vinni, ahol olcsó a munkaerő – ez okozta a távol-keleti országok 20. századi gyors fejlődését). Ez azonban jelentős környezetterheléssel jár. Tehát a kibocsátás valódi csökkentése világ népességének ~80%-ának a növekedését korlátoznánk számukra fájdalmasan.
Ebbe önkéntesen természetesen nem fog semmilyen fejlődő ország belemenni. Ha pedig csak a fejlett országok mennek bele egy ilyen egyességbe, akkor nagyon nehéz helyzetbe hozzák a saját iparukat, rákényszerítve a cégeket, hogy fejlődő országokba költözzenek. Ezzel a problémát nem megoldva, csak áthelyezve.
A közelmúlt emlékei
Az erőforrások kimerülésétől való félelem a 20. század második felének jelentős részében jelen volt. Ha a fosszilis erőforrásokról van szó, az utóbbi években jelentős tartalékokat fedeztünk fel, ezeknek egy része még nem hozható a felszínre nyereségesen. Amennyiben viszont drágulnak ezek az anyagok, nyereséges lesz új források kitermelése, felkutatása. Emlékszem, a ‘90-es években az olajkészletek kimerülését még 2020-2030-ra datálták. Mára ez további 30 évet csúszott hátra. Ettől függetlenül a fosszilis források egy idő után el fognak fogyni. Azt nem tudom, hogy mennyire, de a technológiai fejlődés jelentősen meg tudja hosszabbítani ezen anyagok felhasználási idejét is. Például az atomenergia ma sokkal kisebb energiasűrűségű anyagot is fel tud használni, mint korábban, ami csökkenti a nukleáris hulladék mennyiségét. De a megújuló energiák hatékonysága is rengeteget nőtt az utóbbi években. Nekem úgy tűnik, hogy piaci alapon még nem éri meg őket telepíteni, de már nincs messze ez a szint.
De az energiahordozókon kívül sem lehetünk biztosak abban, hogy minden erőforrásból lesz “elég”. Például egyes ritkaföldfémeket, amik az egyre szélesebb körben felhasznált akkumulátorok legfontosabb komponensei, jelenleg csak Kínában és Afrikában termelik ki. Ami nekem bizalmat ad ebben a világban, hogy 10-30 éve még nem is ismertük ezeket, vagy a kitermelésük gyerekcipőben járt. Könnyen előfordulhat, hogy 30 év múlva már egészen más anyagok után fogunk szaladni.
Az éhezést, ami a klímaváltozás egy potenciális következménye lehet, nem érintettem még. Az elsivatagosodás egészen biztosan reális veszély a jelenleg mérsékelt éghajlati körülmények között élők számára. Azonban nem tudom figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy mennyit nőtt a világ élelmiszerkibocsátása napjainkig. A saját, természetesen nem szakértői véleményem szerint az élelmiszerhiány egy valódi veszély, azonban nem szabad elfelejteni, hogy még nagy potenciál lehet a génmódosításban is.
Jövőkép és jó hírek
Még egy kicsit ki szeretnék térni arra, hogy mennyi potenciál van a világban. A gazdasági fejlődés akkor állhatna meg, ha nem lenne több kielégítetlen igény. Gyakorlatilag az egész gazdaság abból áll, hogy van egy igény, amit valahogy kielégítünk. Ha csak azt nézzük, hogy a világ lakosságának 80%-a él fejlődő országban, akkor könnyen belátható, hogy igény még bőven van. Arról nem is beszélve, hogy a fejlett országban sem azt látjuk, hogy megállt volna a fejlődési iránti igény. Sőt! (Az vesse rájuk az első követ, aki még kézzel húzza fel a vizet a kútból!)
A jó hír még, hogy a szegénység korábban elképzelhetetlen ütemben csökkent. A portfolió jelentése szerint 1990 óta a Világbank mérése alapján alig több mint harmadára csökkent a szegénység. Ráadásul ebben benne van az Afrikában elkezdődött népességrobbanás is. Kelet-Ázsiában időközben 2% alá esett a szegénység aránya. Aki hallgatott híreket a ‘90-es évek elején, az ázsiai gyerekek még éheztek, míg mára ez a gondolat szinte teljesen eltűnt a közéletből.
Vagy említhetjük például azt is, hogy az utóbbi 30 évben 10%-kal nőtt az erdős területek aránya Európában. Erről ritkán számolnak be a hírek.
Végszó
Nem szeretném azt a tévképzetet kelteni, hogy egy kihívások nélküli, az emberiség számára könnyű évszázad elé nézünk. Az afrikai kontinens saját népességrobbanásának elején van, a világ olyan gyorsan fejlődik, ami már nemcsak az aluliskolázottakra, de még a középosztályra is komoly nyomást helyez. Csupán modelljeink vannak arra, hogy a klímaváltozás hova vezet, és hogy az élelmiszertermelés képes lesz-e lépést tartani a népességgel.
Mégis azt kell mondanom, hogy az utóbbi évtizedekben a világ összehasonlíthatatlanul barátságosabb hely lett, az internet és egyéb technológiák olyan életszínvonalat tettek lehetővé, ami elképzelhetetlen lett volna korábban. Én azt látom, hogy a jövőnk nem egy posztapokaliptikus tragédia, hanem egy jobb élet felé vezet, a piaci folyamatok pedig sok problémát meg tudnak oldani. Pedig engem ritkán szoktak túlzott optimizmussal vádolni. Amit tehetünk, hogy legjobb tudásunk szerint építjük a világot.
Remélem tetszett a bejegyzés, kommentelj bátran, nézz körbe, vagy oszd meg a barátaid közt (kattints a lenti facebook gombra).
Ha a pénzügyeid helyretételében szükséged lenne egy kis segítségre, akkor szeretettel várlak egy kis elbeszélgetésre. Kattints ide a részletekért! Még youtube reklámot is készítettem. 🙂
Korábbi tartalmak:
Te mi miatt aggódsz a legjobban? Szerinted mennyire kell aggódni?