Sokaknak nagy célja, hogy nyelvvizsgát szerezzen, ezzel bizonyítsa tudását, illetve remélhetőleg jobb esélyekkel induljon a munkaerőpiacon. Ebben a bejegyzésben a nyelvtanulás és a nyelvvizsga kérdéséről, illetve ezek befektetési értékéről szeretnék egy kicsit gondolkodni. Természetesen nem vagyok HR-es, illetve jelenleg kevés felvételi döntésben veszek részt, ezért a kommentek között várom a ti meglátásaitokat is a témában.
Némi kihagyás után visszatértem, a Facebook csoportunkban gyakrabban és más formában is tudjuk tartani a kapcsolatot.
A bejegyzés videós verzióját itt találod.
Nyelvvizsga – ősi maradvány
Elég széles körben köztudott tény, hogy a nyelvvizsga nem tükrözi a valós tudásszintet, nem a nyelvhasználatra készít fel, hanem az adott vizsgaközpont mintafeladataira. Emiatt a legtöbb országban nem is bajlódnak vele, itthon is inkább az oktatás különböző szintjein van jelentősége. A diploma megszerzéséhez érthető elvárás (lenne – talán jobb nem firtatni, miért nem az már). A munkaerőpiacon néhány őskori munkáltató kivételével senkit nem érdekel, főleg, ha már jó pár éves a vizsga. A modern önéletrajzok már inkább a tudásszintet próbálják jelezni a képesítések felsorolása helyett, és az interjúztató is inkább beszélget veled pár percet, minthogy a papír által értékeljen.
A nyelvvizsga koncepciója azonban mégsem teljesen elvetendő, mert még a mintafeladatokra való felkészülés során is sok hasznosat tanulhatunk. Ha pedig jobb vizsgaközpontot választunk, a magasabb árért cserébe akár egészen életképes nyelvi formákat is találunk a követelmények között. Arról nem is beszélve, hogy a kézzelfogható vizsgadátum erős motiváció tud lenni a felkészülésre, az eredmény pedig jó visszajelzés arról, hogy mennyire használható a nyelvtudásunk bizonyos élethelyzetekben.
A saját képességeikkel még csak ismerkedő kamaszoknak/fiatal felnőtteknek akkor is javaslom kipróbálni, ha nem kötelező semmihez, különösen úgy, hogy akár különböző állami támogatásokat is igénybe vehetnek hozzá. A pokémon-szerű papírgyűjtést azonban nem ajánlom, még azzal is többre mész, ha elfagyizod az árát.
Akkor ne tanuljunk nyelvet?
Mára a legtöbb irodai és ügyfelekkel foglalkozó pozícióban szinte megkerülhetetlen legalább az angol nyelvtudás, de akkor is érdemes legalább alapszinten kommunikálni egy idegen nyelven, ha például külföldre utaznánk.
A fiatalabb generációnak már jobb esélyei vannak középiskolában magukra szedni az alapokat, illetve az internet korában sokkal organikusabb a nyelvtanulás, ha magyarul nem elérhető az a tartalom vagy információ, ami érdekli őket.
Felnőttként már sokkal nehezebb belevágni a nyelvtanulásba munka, család, minden egyéb mellett. Már kevésbé bírjuk a plusz kihívásokat, nem is beszélve az esetleges korábbi kudarcok szellemeiről. Nagyon sokan nagyon sok pénzt tudnak pazarolni kurzusokra, könyvekre, magántanárra. Egy kurzus általában jól felépített tanmenet alapján halad, kevesebb a személyre szabott visszajelzés, illetve a gyorsabban haladóknak és lemaradóknak küzdelmes tud lenni. Emiatt népszerű választás a magántanár (vagy a cégek által szervezett kiscsoportos/egyéni nyelvórák), de sajnos jól meghatározott célok és tanulási terv nélkül csak ablakon kidobott pénz.
Az a rossz hírem, hogy a nyelvtanulás csak akkor lehet jó anyagi befektetés, ha időt is hajlandóak vagyunk belefektetni. Nincs olyan tanár a világon, aki heti egy-kétszer másfél órában a fejedbe töltené a tudást, ha nem vagy hajlandó idegen nyelven sorozatot nézni, könyvet olvasni, ne adj’ Isten külföldi barátokat szerezni, de adott esetben még a házit „sincs időd” megírni.
Hány nyelvet – és milyen szinten?
A nyelvet tanulók sokat idegeskednek, hogy nem elég jó az angoljuk a munkahelyre. A valóság az, hogy az ember a legritkább esetben dolgozik anyanyelvi beszélőkkel, és Paolo Olaszországból pont ugyanúgy töri az angolt, mint Feri a könyvelésen. De ha mégis anyanyelvivel akadnánk össze, őt sem az e-mailjeink nyelvtani helyessége fogja érdekelni, hanem a tartalma. A legtöbb cég specifikus, de limitált szókinccsel sajátos nyelvhasználatot alakít ki, ami ugyan új belépőknek rémisztő, de pár hónapon belül meg lehet szokni, és évekig ki lehet húzni anélkül, hogy akár egyetlen új szót vagy szerkezetet tanulnod kéne. Az én tapasztalatom szerint a kulcs nem a tudás, hanem az (időnként arroganciába hajló) önbizalom.
A második/harmadik/sokadik idegen nyelv tanulását sokan feleslegesnek tartják, és bizonyos szempontból tényleg az is. Hasznos akkor lehet, ha konkrét lehetőségek, esetleg a külföldre költözés múlik rajta. Jó hír viszont, hogy egy nyelv megtanulása már legalább módszertani alapot ad a következőre, így ez remélhetőleg kevésbé lesz keserves és költséges folyamat. Vannak persze olyanok, akiknek hobbija a nyelvtanulás, ebben az esetben ezt ugyanúgy érdemes kezelni, mint minden más hobbi költségét.
Ezzel a bejegyzéssel azokat is bátorítanám legalább az angol nyelv mélyebb elsajátítására, akiket egyébként a hideg rázza tőle. A rengeteg kognitív előny mellett mélyebb betekintést nyerhetünk a világba, és nemcsak az angolszász kultúrákat érthetjük meg jobban, hanem közvetítő nyelvként használva gyakorlatilag végtelen mennyiségű információ állhat a rendelkezésünkre.
Ehhez pedig még csak tanár sem kell, a YouTube és a streaming szolgáltatók angolra állítása ingyen van, e-könyv formájában szinte bármit megtalálunk angolul, de akár az idegennyelvű könyvtárat is meglátogathatjuk. A könnyített olvasmányok csodákra képesek, de már a híroldalak és az ismeretterjesztő irodalom is elérhető a neten. Még alacsony költségvetéssel is nagy lépéseket lehet megtenni.
