Mivel minden nap megtörténik, alig gondolunk bele, hogy mennyibe is kerül az ételünk. Vagy ha bele is gondolunk, a szokás sokkal erősebb, mint amennyire változtatni szeretnénk, ezért ritkán vizsgáljuk felül, hogy mennyire olcsó ételek kerülnek az asztalunkra. Mivel mi szerintem elég extrém módon olcsón eszünk, arra gondoltam, hogy bemutatnám, hogy ez hogyan is történik. A konyhában azonban KonyhaTündér a főnök, ezért mai (alapelves) és a pénteki írás (amiben egy mintahónap és excel tervező is van) nagyrésze az ő tollából származik.
Ne feledd like-olni a facebook oldalam, hogy ne maradj le egy bejegyzésről sem. Ezen kívül csináltam instagramot is, ahol könnyebben emészthető, egyszerű ötleteket adok a mindennapokra, kövesd azt is! 😉 A youtube videó pénteken kerül majd fel egyben.
A bejegyzések hosszúak!
Előrebocsátom, hogy nem kell mindenkinek így élnie. Nekünk célunk van a spórolással, másnak egyszerűen nem jut több, megint másoknál belefér ennél sokkal több. Nyilván ez a két bejegyzés azoknak segíthet, akiknek csökkenteni kell az ételköltségeken. Érdemes figyelembe venni, hogy ketten együtt alig érjük el a 120 kilót. Viszont ha neked kevesebbet kéne ételre költened, mint jelenleg, ez ne legyen a kifogás… Arról nem is beszélve, hogy ülőmunkához nem kell háromfogásos ebéd; a túlsúly senkinek nem jó.
Ha csak matematikailag nézzük, egy 120 ezres ételkeret (ez két emberre könnyen elmegy) és egy 60 ezres között évi 720 ezer forint különbség van. 4%-os kamatos reálkamaton megtakarítva ez 20 év alatt több, mint 20 millió. Ezért a címe a bejegyzésnek, hogy megeszed-e a jövőd.
De akkor következzen is KonyhaTündér írása:
Olcsó ételek alapjai
Miután összeházasodtunk, újdonsült férjemnek összesen három kívánsága volt az ételeinkkel kapcsolatban: legyen olcsó, bőséges, és – nagyjából –egészséges. „Ahha. Válassz kettőt!” – mondtam erre én.
Ez persze némi túlzás, ennyire azért nem elkeserítő a helyzet. Persze a blog profiljába illően beszélhetnék arról, hogy drága-e az az étel, amiért nem a pénzünkkel, hanem az időmmel fizetek, amíg elkészítem; de hogy őszinte legyek, ehhez nincs kedvem. Ha valakinek van, megteheti a kommentek között. 🙂
Azt a rövid időszakot leszámítva, amikor kolisként zacskós levesen, a kínai büfé ’C’ menüjén és puszta akaraterőn éltem, felnőtt életem során magamra, aztán kettőnkre főztem. Ez a legbiztosabb módja annak, hogy mindhárom pontot be tudd tartani, hiszen te tudod kontrollálni az adagot, az összetevőket, és – többé-kevésbé – a minőséget is. Nem kell semmi extrára gondolni, már azzal, hogy a krumplipüré nem porból van, és a húsnak nem nyers a közepe, sok olcsó üzemi menzát árban alul, minőségben pedig felül tudsz múlni. Ebben a két bejegyzésben épp ezért az otthon főzést fogom alapul venni, ehhez próbálok tippeket adni.
Még mielőtt belemennék a részletekbe, azt hozzá kell tennem, hogy csakúgy, mint a személyes pénzügyekre, erre sincs egyetlen tuti megoldás. Mindenkinek különbözőek az igényei, ízlése, rengeteg tényező van, ami befolyásolhatja az étkezési szokásokat. Én például elég komolyan vashiányos vagyok, ezért gyakori vendég nálunk a máj, annak ellenére, hogy borzalmasan utálom, illetve néha a spenót, cékla és diófélék, annak ellenére, hogy nem a legolcsóbbak.
Kedvenc kontrollerünk pedig szeret minden nap más ebédet és reggeli-vacsorát enni; számára hús nélkül nem étel az étel; nem szeret hét közben zabkását reggelizni, mert hamar megéhezik utána; és nem szereti a tésztát, főleg a tojásos nokedlit (ne kérdezzétek, én sem értem). Nem rajong a nagyon „zöldségszerű” zöldségekért, mint a brokkoli, kelbimbó, cukkini vagy padlizsán. De ha az embernek történetesen nem válogatós férje, hanem gluténérzékenysége van, az is az áltagnál több tervezést és tágasabb élelmiszer-keretet igényelhet. Éppen ezért a most következő tippeket kezeljétek belátásotok szerint, mi sem tudjuk mindet betartani, de hátha nektek segít.
Ne félj olcsó alapanyagokat használni!
Mint mindent, a főzést is érdemes az alapoknál kezdeni. Van néhány olyan nagy adagban beszerezhető, olcsó, sokáig elálló élelmiszer, ami ugyan valószínűleg minden konyhában megtalálható, de úgy gondolom, nem értékeljük őket eléggé. Fehér rizs, barna rizs, száraz bab, lencse, sárgaborsó, gersli, csicseriborsó, krumpli jó ajánlat tud lenni, de akár kuszkuszt is lehet egy-két helyen találni. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy mivel ezek a dolgok alapélelmiszerek, ezért unalmasak. Pedig nagyon nem!
Húsmentes ételként is tökéletesen megállják a helyüket, de ha csak egy kicsit spórolni szeretnénk a hússal, akkor a maradék fehérjeigényt nyugodtan ki lehet így pótolni.
Az igazi titok ezeknél az ételeknél a fűszerezés. Az utóbbi négy évben elég szép fűszerkészletet sikerült összeszednem, de azért vannak különlegesebbek, amikre még vadászom. Nem kell persze mindent egyszerre megvenned. Ha nincsenek fűszereid, minden nagybevásárlásnál dobj egy csomag fűszert a kosaradba. Kezdd az alapoknál (pirospaprika, bazsalikom, petrezselyem, oregánó, rozmaring, kakukkfű, kömény, majoranna, szegfűszeg, babérlevél, szerecsendió, fehérbors, ilyesmik). Ha ez megvan, haladj a különlegesek felé (curry, ha valaki szereti, meg ilyenek). Jó tanács, a pirospaprikából érdemes nagy csomagot venni: minden finom lesz tőle, és valószínűleg sokat fogod használni.
Tervezz!
A következő bejegyzésben bővebben belemegyek majd abba, milyen receptekkel érdemes elkezdeni az otthon főzést. Viszont ha már van néhány olyan étel, amit el tudsz készíteni, egész könnyű egy heti, akár havi étel listát összedobni. Persze ennek is megvannak a maga buktatói, és fontos, hogy rugalmas tudj maradni. Velem gyakran előfordul, hogy nem lehet kapni az éppen betervezett ételhez kellő hozzávalókat, ilyenkor vagy a fagyasztóból eszünk, vagy a boltban kell csinálnom egy gyors mentális újratervezést.
Szerencsésebb eset, amikor betervezel valamit, de az apósod megjelenik két kiló bivalyhússal meg egy doboz töltött káposztával, úgyhogy a tervben ki lehet cserélni azokat az ételeket, amikhez amúgy sem volt sok kedved. Olyasmit is számításba szoktam venni, hogy melyik nap hol eszünk, lehet-e hűtőbe tenni, van-e mikró, esetleg mindketten otthon eszünk, tehát tudunk frissen sültet enni.
Még a világvége előtt hetente kétszer jártam Budapestre, ami után éjfélre értem haza: ezekre a napokra mindig tartalmasabb ebédet, sok nasit, szállítható vacsorát terveztem. Ha majd visszajönnek a programok az életünkbe, az ételek tervezésénél is vedd őket figyelembe. Így nem érnek drága meglepetések.
Mielőtt elkezded a tervezést, érdemes körbenézni a spájzban, hűtőben és a fagyasztóban, mit tudsz a már meglévő dolgokból elkészíteni, esetleg mik azok az alaptételek (liszt, cukor stb.), amiket venni kell.
Vásárlás – legyen stratégiád!
A két alapvető és legfontosabb dolog, hogy ne menj éhesen bevásárolni, és mindig legyen bevásárló listád. A készételek ritkán tartoznak az olcsó ételek kategóriájába.
Mint az utóbbi években megtanultam, bevásárló listát írni művészet. Egyrészt nagyon fontos, hogy legyen egy futó listád, például a hűtőre mágnessel rögzítve. Így amikor „bakker elfogyott a fokhagyma”, akkor rögtön fel tudod írni, és így nem kell reménykedned, hogy eszedbe jut később. A listád második felét pedig akkor írd meg, amikor megtervezted az ételeket a hétre, hónapra. Nézd végig egyesével, és alaposan gondold át, melyik ételhez mi kell. Ez igénybe vesz némi időt, de sokkal jobb, mint a kész lepcsánkával a kezedben rájönni, hogy nem vettél tejfölt.
Vannak, akik ezt még egy szinttel tovább fejlesztik, és a kész listát kategorizálják, esetleg olyan sorrendbe rendezik, ahogy a bolton végigmennek, hogy ne kelljen ide-oda szaladgálni, de azt hiszem, ehhez én túl kaotikus vagyok.
Az sem mindegy persze, hogy mit veszel. Azt javaslom, ne félj kipróbálni a saját márkás termékeket. Nagyon kevés olyan dolog van, amiből úgy éreztem, nem megfelelő a minősége. Lisztből például megvan a bejáratott márkám, ami egy picit drágább, cserébe megbízom benne, de például minden tejtermék, csokoládé, szalonna, szárazkolbász esetén a saját márkát használom, és soha semmi problémám nem volt vele.
Gyümölcs-zöldségből próbálj szezonálisan, és ha lehet, helyileg vásárolni. Ez nem csak olcsóbb, de egészségesebb is: télen az eper valahogy nem az igazi. Ha szeretnél télen nyári gyümölcsöket, készíts lekvárt, befőttet.
Az olcsó ételek második része, amely tartalmaz egy mintahónapot és konkrét javaslatokat, illetve a szövege meghallgatható, itt található.
Remélem tetszett a bejegyzés, kommentelj bátran, nézz körbe, vagy oszd meg a barátaid közt (kattints a lenti facebook gombra).
Ha a pénzügyeid helyretételében szükséged lenne egy kis segítségre, abban szívesen segítek bármiféle értékesítés nélkül. Kattints ide a részletekért! Még youtube reklámot is készítettem. 🙂
A költségeid követéséhez használd ezt az eszközt!
Tudott neked KonyhaTündér újat mondani?
Semmit.
Köszi a kommentet!
Remélem a péntekiben többet tudunk mondani!
Én Wordben ezt írtam fel magamnak és ezt szoktam általában megvenni. Olyankor veszek ezek közül, amikor elfogytak és ilyenkor rárendelek. Ezeket kb. 1 hónapra elegendő mennyiségben szoktam beszerezni. Ha véletlenül több hónapig megmarad valamelyik, akkor abból kevesebbet rendelek. Ezzel a módszerrel minden étel elfogy, amit rendeltem és nem kell kidobnom ételt a kukába.
Ezeket az árukat kell beszerezni:
• Zabpehely
• Lenmag
• Ásványvíz
• Kakaópor
• Akácméz
• Aszalt vörös áfonya
• Aszalt szilva, mag nélküli verzió
• Teljes kiőrlésű rozskenyér, több hónapig tárolható verzió
Konzerv ételek:
• Auchan szeletelt csiperkegomba natúr dobozos, 400/230 gramm
• Globus Mix mexikói zöldségkeverék, 300 gramm
• Globus Vital tönköly mix, 400 gramm
• Globus csicseriborsó, 300 gramm
• Globus nagyszemű fehérbab, 326 gramm
• Globus vágott zöldbab, 400 gramm
• Házias Ízek Chilis bab darált marhahússal, 400 gramm
• Házias Ízek Pincepörkölt, 400 gramm
• Házias Ízek Zöldséges aprópecsenye, 400 gramm
• Házias Ízek Tiszai halászlé vegyes halból, 400 gramm
köszi a kommentet!
ezek a jelenleg beszerzendő dolgok vagy az állandó bevásárlólista?
Szívesen.
Ez állandó lista és ezeket vásárolom úgy, hogy miből mennyi fogyott 1 hónap alatt.
Írok példát:
Ha ebből 5 db fogyott, akkor 5 darabot veszek és így lesz 10 db: Házias Ízek Chilis bab darált marhahússal, 400 gramm
Ha ebből 1 db fogyott, akkor veszek 1 darabot és így lesz 10 db: Házias Ízek Zöldséges aprópecsenye, 400 gramm
mi a hutoszekreny cedulat lecsereltuk a Bring! telefonos alkalmazasra, van egy rovidtavu lista meg egy hosszu tavu lista. A rovid lista arra van hogy naponta-ketnaponta leugrunk a boltba mert spajz helyett ott taroljuk a dolgokat, ugyanabban az epuletben van a szupermarket amiben lakunk. A hosszutavu arra kell hogy a tartos cuccokat hazhozszallittassuk, mindig kivarjuk amig osszegyulik annyi hogy ingyenes legyen a szallitas. Ez a Bring! alkalmazas multi-usert is tamogat, felesegemmel ketten valos idoben tudjuk szerkeszteni a listat. Raadasul automatikusan atrendezi ugy hogy a boltban haladasi sorrendben talald a termekeket a polcon, ehhez persze az elejen be kell allitani, mi erre nem szantunk idot.
Köszi, ez sokaknak segíthet. Ilyesmiről hallottam, de engem a mobilos felülettel engem ki lehet kergetni a világból.
Kedves Nagyfiú! ( Azért szólítalak így mert a blogban sehol nem találom a becses neved. Én Öregfiú vagyok, és 77 éves, mint a Negyven Rabló. A Nagyfiú megszólítás nálam a tisztelet jele.)
Te coach-olni akarsz, ezt tisztelet ébreszt. De ettől még lehet a véleményem: „Aki tudja -csinálja, aki nem tudja, -tanítja.”
De térjünk a lényegre:
Van két képlet, ( közmondás, axióma, vagy minek nevezzem? )
1./ Pénzből lehet pénzt csinálni.
2./ Az idő: pénz.
Két járható út vezet az eredményhez. ( Nem számítva a szerencse játékot, prostitúciót, és a bankrablást. )
1./ Vannak pénzintézetek, akik a Pénzügyi Felügyelet ( törvény ) hatálya alá tartoznak. Ők befektetéseket eszközölnek, a betétekre, beruházásokra kamatot, osztalékot stb. fizetnek. Kockázatot az ügyféllel viseltetnek. Ígéretre, reménykeltésre, ismert múltjuk, a szakmai jártasságuk előtérbe helyezése a biztosíték. Általában sikeresek, amiből -ha marad, kap az ügyfél is.
2./ A Nem Pénzintézeti törvény által szabott mozgási lehetőséget kihasználó intézmények a második képlet alkalmazásával szereznek anyagi előnyöket. Az ügyfelek rizikó vállalása itt kevésbé erőltetett, de mivel nem élünk örökké, általában izgalmas mértékű is lehet a várakozásra szabott idő. -Mikor jutok hozzá? Itt ez jelenti a kockázatot.
3./ Már van a harmadik út, ami egyenlőre kevésbé szabályozott. Ahol ilyen fogalmak játszanak szerepet mint: angro, outlet, webshop, dropshiping, coin, ( Amiket a nagypapám nem lenne képes magyarra fordítani.) Ezekhez még ráadásul sok más kamu dolog is társul, amiből az átlagembernek nehéz kiválasztani, ami nem átverés. Az utcán így minősítik: ” -Ja? ez olyan, mint a… ( és hasonlítja ahhoz, amiről sok adoma jellegű és kevés releváns információja van az illetőnek.) -Akkor az ilyen engem nem érdekel. Inkább megyek értéket előállítani, amiért fizetést kapok.” -mondja. Így él hónapról hónapra.
Értéket előállítani, teremteni lehet kockázat nélkül is! ( „Teremteni”, a bölcsek szerint csak az Isten képes! ) Kockázat nélkül, ( Értem: anyagi, fizikai, egészségügyi kockázat nélkül teremteni lehet értéket ( anyagi eszközt) hétköznapi módon is. Lehet. Hogyan? Ha érdekel, elárulom ( Free! )
Fontos, hogy fedezet is van, mert kell legyen hozzá! Feltétel és kötelezettség mentesen, jogsértés nélkül!
Miért is? Mert a pénz élő. Olvastad Mérő László kortársunk e tárgyban íródott könyvét? Ha esetleg nem, keresd ki!
Lenne miről coach-ingolni? Vélemény egyezés esetén, több embertársunkat fogjuk tudni kisegíteni szűkös anyagi keretei közül, hogy tudjon magának ( mennél többet,) igénye szerint bármit vásárolni.
ÖregSam
Kedves ÖregSam,
köszönöm a kommented. A coaching számomra útkeresésről szól. Nem az enyémről, azt járom, de mások helyett nem élhetem az életet, így csak abban tudok segíteni, hogy más is megtalálja a sajátját. Nem tartom magam ultrasikeresnek, a tény, hogy akár ingyen is odaadom az időmet egy ismeretlen pénzügyi fejlesztéséért, egészen biztos, hogy „sikertelenné” tesz.
Sajnos nem mindenki születik „ügyesnek” a pénzzel, nekik próbálok segíteni. Akinek még több tapasztalata van, az lehet, hogy engem tudna segíteni. Tanulunk. Megnézem Mérő könyvét!
KonyhaKontroller – itt a blogon ezt a nevet használom, de természetesen bármi tiszteletteljeset szívesen fogadok. A mindennapi nevem egyébként Péter.
Kedves KonyhaKontroller!
Kérem, engedd meg, hogy beleírjak a leveledbe. Kimásoltam a szövegedet és odafűzöm az én válasz gondolatomat, ahova az beillik. Jó lenne eltérő színnel lehetne megjelentetni! „V:”-vel jelölöm a válasz gondolatom:
„köszönöm a kommented”. V: Én is a kora hajnali órában megírt válaszod. „A coaching számomra útkeresésről szól. Nem az enyémről, azt járom, de mások helyett nem élhetem az életet, így csak abban tudok segíteni, hogy más is megtalálja a sajátját.” V: Apostolnak is születhettél volna. „Nem tartom magam ultrasikeresnek, a tény, hogy akár ingyen is odaadom az időmet egy ismeretlen pénzügyi fejlesztéséért”, V: Figyelem! A fejlesztés nem pénzügyi! Viszont olyan eszköz jön létre, amit arra tudunk költeni, amire tetszik. (Szándékosan nem írom ki a nevét.) Ilyesmire szokta mondani a székely bácsi a zsiráfot látva: -ilyen állat nincs es. „egészen biztos, hogy „sikertelenné” tesz.” V: A siker kódolva van. Erre még visszatérek. „Sajnos nem mindenki születik “ügyesnek” a pénzzel, nekik próbálok segíteni.” V: Engem is ez a cél mozgat. ” Akinek még több tapasztalata van, az lehet, hogy engem tudna segíteni”. V: Igen, kettőnk ereje többszöröződik, ha összefogunk. Szimbiózis hatást érhetünk el. „Tanulunk” . V: Az emberek 75-80%-a tanulásra, új ismeret befogadására nem adja a fejét. Van, akinek inkább a koldulás sem esik a nehezére. ” Megnézem Mérő könyvét”! V: Levezeti, bizonyítja az elméletét. Megalapozottan fején találta a szöget. De elég a könyv címét megjegyezni.
„KonyhaKontroller – itt a blogon ezt a nevet használom, de természetesen bármi tiszteletteljeset szívesen fogadok.” V: Ez a név olyan jó, mozgató rugónak is. „A mindennapi nevem egyébként Péter.” V: Apostolt neveztek így először. Sziklát jelent. Nekem öröm lenne átadni a tudást, a sikert továbbító, maradandó kősziklának, minden olyan ismeretet, ami a koszon kívül rám ragadt.
Saját komment: Megelégedetten veszem tudomásul, hogy fogadóképes vagy az információra, én is a tiedre.
Belekezdek újra: van két képlet: 1.! Pénzből lehet pénzt csinálni. ( Nem csak pénzintézeti metódussal! ) 2./ Az idő= pénz ( nem a neve számít, hanem ami fogható, az eszköz.)
A saját eszközömet, ( ami az enyém, mégsem az enyém ) soha nem adom senkinek és semmiért. Nem vagyok hajlandó befektetni, szívességből kölcsön adni, vagy csak úgy kiszórni az ablakon. Mert van pénznek felhalmozási funkciója. Kiszórni az ablakon, értelme lenne, mert semmit se ér. ( Nem lehet megenni.) Azért ér mégis valamit, mert közmegegyezés tárgya az elfogadása. Mert van a pénznek csereeszköz funkciója. Árút, terméket, szolgáltatást lehet érte venni. Ezeknek számokkal meghatározható ára van. Az árnak több %-os, eleme van. Van olyan eleme is. amelyik nem tartozik a pü. felügyelet hatálya alá. ( kivéve a tisztességtelen piaci magatartást.) Ezt az elemet az okos kereskedő szabadon használja. Az okos kereskedőt szeretik a vásárlók.
( Miért?) Az előző mondatban rejlik a közös célunk sikere. Viszonylag idős és létezik. Ami ki van találva, nem kell még egyszer kitalálni. Müködik ez a fejlesztés, ( Melyik?) amit a célközönség zsiráfnak hisz.
ÖregSam
Színezni nem tudok, de dőltbetűre állítottam a saját írásom.
Köszönöm a kedves szavakat. Nyitottság nélkül nem lenne értelme írni, tanulás nélkül pedig nem nagyon van értelme élni. Hosszú, lassú folyamat, de megéri.
Közös a célunk? Mi a te célod?
KonyhaKontroller
Nekem nagyon tetszett ez a bejegyzés! 🙂 Szerintem a KonyhaTündér nagyon ügyesen intézi a főzéssel, ételellel kapcsolatos dolgokat, én is sok mindent hasonlóan csinálok. Nekem sokféle ételérzékenységem van, ezért nálam a tésztás, tejes, tojásos ételek ki vannak lőve, plusz húst sem igazán fogyasztok. Ha ezt az emberek meghallják, sokszor elborzadnak, hogy: ,,Úr Isten, akkor te levegőn élsz?” Jelentem: Nem! 🙂 Nagyon sok zöldséget, hüvelyest pl. : zöldborsót, babot, csicseriborsót fogyasztok, hús helyett pedig szójakockát veszek néha, és rengeteg féle fűszert használok. (A római köményt mindenkinek ajánlom, nálam ő az új nagy kedvenc.) 🙂 Azok adják meg igazán az étel ízét és sok közülük pl.: a kurkuma nagyon jó hatással van a szervezetre. Ellentétben a sok előre elkészített alapporral vagy ételízesítő kockával. Ha belegondolunk a húsnak sincs íze igazából, de ha kap egy kis sót, borsot, fokhagymát, pirospaprikát – ahogyan a Tündérke is mondta – máris sokkal ízletesebbé válik. A páromnak szerencsére semmi egészségügyi problémája nincs, ami miatt úgy kellene étkeznie, mint nekem. Sőt, ő tipikus zsíros, tésztás ételeket gyakran fogyasztó családban nőt fel, mégsem tiltakozik az én mindenmentes konyhám ellen. 🙂
Ezen kívül mi is gyakran fagyasztunk le ételek, legyenek azok készek vagy akció során nagyobb tételben vásárolt termékek. Bár mi nem számolgatjuk pontosan, hogy mennyit költünk az étkezése, de rendszerint úgy vásárolunk, hogy végig lapozom/lapozzuk az akciós újságokat, és az alapján döntjük el, hogy mi legyen megfőzve a hétvégén a következő hétre.
Szerintem bátran próbálja ki mindenki a KonyhaTündér által ajánlott tippeket, mert sokat lehet velük spórolni és egészségesebbek is lehetünk általuk! 🙂
Köszi a kommentet. 🙂 A kurkuma erős szaga engem még nem nyert meg, de talán hamarosan…