Megnéztem minden videót, amit a passzív jövedelemről lehet

Az egyik első téma, amiről szerettem volna írni a blogon, az a passzív jövedelem volt. Részben ezért kezdtem el kamugurukról és egyéb átverésekről is írni, mert ha egy bejegyzésbe besűrítek mindent, akkor soha nem lesz vége. Nemrég a Plain bagel Youtube csatornán kijött egy videó, ami magában foglalt szinte mindent, amit több mint két éve szerettem volna megírni. Igyekszem más oldalról megközelíteni, de az angolul tudóknak ajánlom az ő videóját is.

Elindítottam a facebook csoportunkat, ahol gyakrabban és más formában is tudjuk tartani a kapcsolatot. Lépj be te is!
A bejegyzés hallgatható verzióját itt találod.

Egy időben nagyon sok videót láttam a passzív jövedelemről, innen jött a szokás, hogy minden átverés hirdetésére kattintok (ezt egyébként ajánlom mindenkinek, égjen csak a pénzük). (A címben levő állítás nyilván enyhe túlzás, de kétségtelenül több időt töltöttem ezzel, mint szerettem volna.) Azt kell mondanom, hogy aki a passzív jövedelem ígéretével keres meg, az valószínűleg el akar neked adni valamit (akkor is, ha a reklámban teljesen ingyen ígéri azt). Az esetek 99%-ában valamit, ami neked nem kell, sőt távol kéne tartanod magad tőle. A legnagyobb hazugságuk, hogy te pénz és komoly tudás nélkül neki tudsz állni valaminek, amiből a közeljövőben minimális munkával meg tudsz élni. Ez nem igaz. Ha így lenne, mindenki ezt csinálná!

passzív jövedelem

Ez nem azt jelenti, hogy nem létezik passzív jövedelem. Sőt, a legtöbb jövedelemnek van passzív része. Ennek kiszámításához a munka hozzáadott értékét kell meghatározni. Egy osztalékportfóliónál ez 5-10%, ami főként a cég kiválasztásával töltött időt jelenti. Ennél aktívabb az ingatlanbefektetés (itt 10-30% az aktív arány). A skála másik végén az alkalmazotti lét van, ahol egyértelmű a kapcsolat a munkabér és az eltöltött idő közt, de még itt sem egyértelmű a dolog.

A nem passzív jövedelmek

Nagyon sok olyan potenciális jövedelemforrás van, ahol először sok munkát kell befektetni, aztán van esélye, hogy kevés, kevesebb munkával is elérhető a jövedelem. Számomra ezek nem passzív jövedelmek, csak gyenge a munkabér és az elvégzett munka korrelációja. Ha ilyen szélesre terjesztenénk a passzív jövedelem definícióját, akkor a képzésekkel, tanulmányokkal kapcsolatos extra jövedelem is passzívnak minősülne, hiszen a korábban befektetett munka miatt magasabb bevételre teszünk szert.

De hogy a témánál maradjunk, a legtöbb influencer lényegileg a vállalkozás indítását reklámozza. Függetlenül attól, hogy digitális (Youtube-csatornát, dropshipping oldalt) vagy tradicionális vállakozást üzemeltetsz, a felfuttatása rengeteg energiával jár, ez kétségtelen. Arra a szintre viszont nagyon kevés vállalkozás jut el, hogy a tulajdonos minden feladatot ki tudjon (vagy akarjon) szervezni. Sőt, az általam ismert vállalkozók keményebben dolgoznak, mint az átlagos multikatona. Ez az után is igaz, hogy vagyonosnak tekinthetőek. Ez lehet a saját környezetem torzítása, de nem hiszem, hogy így lenne.

A befektetések is hasonló logikával működnek: a magas hozam és az alacsony kockázat ritkán jár együtt (vagyis ha nem tudod, ki a balek az asztalnál, akkor te vagy az).

A fent említett nagy lehetőségek általában olyan kockázatokkal járnak, amiket kevesen reklámoznak. A Youtube-csatornák sikerességi hányada tizedesekben mérhető, az algoritmust pedig senki nem ismeri, ráadásul a változásokra is reagálni kell. A dropshipping egy túlszaturált piac, ahol a szerencsét próbálókat kiszolgáló vállalkozások sokkal jobban keresnek, valamint a legtöbb platformon van valamiféle dropshipping ellenes szabály. Még ha 1-2 termékkel ideiglenesen sikeressé is tud valaki válni, hamarosan vállalkozók százai csinálják majd ugyanazt.

A legtöbb ilyen vállalkozásban állandó utómunka szükséges a kezdeti nagy munka után. Egy időben a SEO alapú affiliate marketing volt az új aranyláz, de a keresőmotorok állandóan az új, frissebb információt keresik, ezért állandó a munka vele (valamint itt is megjelennek a versenytársak).

Egy másik gyakran emlegetett bevételi lehetőség a szellemi tulajdon értékesítése. Ennek csak két hibája van: egyrészt nagyon kevesen vannak, akinek a tudása hosszú távon is értékes marad/nehezen másolható, ezért itt is ideiglenes a siker. Másrészt általában nem a létrehozásban van a nagy hozzáadott érték, hanem az értékesítésben. Az pedig csak nagyon különleges esetekben fenntartható passzívan.

Megfejtés

Természetesen azok, akik 30 passzív jövedelmi ötletet ígérnek, 99%-ban a saját „passzív” jövedelmüket próbálják növelni. Viccesen nem passzív módon.

Már abba is elég belegondolni, hogy vajon ki készíti el a folyamatosan változó reklámokat, amelyek a szabad életet hirdetik. Az értékesítés nem könnyű dolog, legkevésbé sem passzív.

A valódi passzív jövedelmek – összefoglalás

A valódi passzív jövedelemhez pénz kell. Sok. Sajnálatos módon e nélkül nem tud függetlenedni az ember. Szerintem a valódi passzív jövedelem gyakorlatilag csak a tőzsdén érhető el, de ott is csak a kifejezetten passzív stratégiákkal. Ilyen stratégiákról is beszélünk a befektetési oktatásomon.

De akkor sem kell nagyon aggódni, ha egy jövedelemforrás nem (teljesen) passzív. Szinte senkinek nem célja, hogy ne dolgozzon (akinek ilyen céljai vannak, az gondolja meg jól), ezért nem probléma, ha valamennyi aktivitást kell beletenni. 

De ugyanez elmondható arról is, ha valaki munkával keresi a kenyerét. Ennek egyetlen hátránya, hogy az időnk véges. Ezért azt tudom javasolni, hogy keresd meg azt a munkát, amiben örömödet leled.

Persze a nyugdíjazás miatt szükséges némi vagyonfelhalmozás, viszont nem kell hinni annak, hogy 3-5-10 lábon lenne szükséges állni. A függetlenség jó dolog, de magas áron adják.

Az év elején tapasztalatom szerint többen jelentkeznek pénzügyi coachingra és befektetési oktatásra. A változási szándékot fontosnak és üdvözlendőnek tartom, mindazonáltal hasznos, ha nem csupán egy „diétát”, hanem valódi életmódváltozást próbálunk végigvinni. Ennek része lehet a fent említett szolgáltatások egyike, de semmiképp nem a megoldása.

7 comments on “Megnéztem minden videót, amit a passzív jövedelemről lehet

  1. Neked van passzív (vagy nem teljesen passzív) jövedelmed?
    Vagy rossz tapasztalatod a passzív jövedelem kurzusokkal?

    1. Nekem 0 nap munkaviszonyom van és van folyamatos jövedelmem. Ez alapján nekem van passzív jövedelmem, amiért soha nem kellett dolgoznom.

    2. Nem értem a logikádat.
      Eszerint akkor egy vállalkozó sem dolgozik?
      (Munka Munkaviszony)

    3. Pont azt mondom, hogy az is aktív munka, függetlenül attól, hogy nem egyértelműen összeköthető a munkaideje a keresetével (ráfogható, hogy van passzív része).

    4. Erre válasz: Nándi szerint: 2023.01.26. – 04:34
      Én nem vagyok vállalkozó és nem vagyok munkavállaló. Ez alapján gyerekkorom óta van passzív jövedelmem.

  2. Szerinted, ha van valakinek egy napelem parkja, az passzív jövedelmet termel: (Költséghányad kb. 2%)

Comments are closed.