A bejegyzésben bemutatom, hogy mi az a Revolut, én miért és mire használom, szerintem kinek jó, de igyekszem bemutatni az árnyoldalait is. A bejegyzés részben azért készült, hogy bemutassam számotokra a szolgáltatást, részben pedig hogy én is kiszámoljam, megérte-e nekem. Ezt még én sem tudom, szóval könnyen lehet, hogy a bejegyzés végére abbahagyom a használatát.
Elindítottam a facebook csoportunkat, ahol gyakrabban és más formában is tudjuk tartani a kapcsolatot. Lépj be te is!
A hallgatható verziót itt találod.
Mielőtt azonban belekezdünk, pár fontos alapinformációt szeretnék megosztani.
A bejegyzés nem szponzorált, de a cikk végén a referral linkemmel regisztrálva mindketten valamiféle jutalmat kapunk. Ez közel sem jelenti, hogy neked érdemes regisztrálnod, ezzel kapcsolatban dönts felelősségteljesen.
Azt sem rejtem véka alá, hogy a Revolut legjobb tudomásom szerint nem nyereséges, ami azt jelenti, hogy várhatóan szépen lassan drágulni fog (az ingyenes limitek szépen lassan romlanak), vagy további szolgáltatásokat vezetnek be. Ezért sem tartanék rajta komoly összegeket, így biztonságosabb. 😉
Ezen kívül van pár szabály, amit fontos betartani (csak saját bankkártyáról szabad feltölteni, nem érdemes nagyobb összeget hirtelen átmozgatni, etc.), mert a pénzmosás elleni küzdelem részeként ezek be nem tartása plusz ellenőrzéshez, letiltáshoz vezethet (a pénzedet nem veszted el). És ugye itt nincs bankfiók, ahova bemehetsz reklamálni, az ügyfélszolgálat pedig főként angolul beszél.
De akkor mi is a Revolut?

A Revolut egy fintech bank, azaz a bankok korábbi fióktelep szerinti működését váltja ki az online struktúrákkal. Ez jelenleg mobil applikációt jelent (már létezik netbank, de korlátozott funkcióval, jelenleg szóra sem érdemes). Én nem szeretem a mobilappokat, nagyon zavar, hogy rendszeresen frissíteni kell és áthelyeznek dolgokat, de összességében meg tudtam szokni. A legnagyobb bajom talán, hogy szükségem van okostelefonra.
Számomra a fő vonzereje, hogy a Standard csomag teljesen ingyenes volt amikor regisztráltam, akkoriban még a bankkártyáért sem kellett fizetnem. Ezen kívül gyorsan, egyszerűen és olcsón lehet devizát váltani. (Az egy tévedés, hogy bankközi árfolyamon, minimális eltérés van.) Ezen kívül Revolut felhasználók közt azonnal és ingyenesen lehet pénzt küldeni.
A pénzküldés Revoluton kívülre is működik, nekem eddig nem kellett érte egyszer sem fizetnem (az első nemzetközi utalás ingyenes, ha jól emlékszem).
Van, akiket vonzanak az olyan dolgok, hogy besorolja a költéseket kategóriákba; aki ismeri a saját családi kiadáskövetésem, az tudja, hogy ennek semmi hasznát nem veszem.
Ezen kívül már lehet részvényeket, kriptodevizákat is vásárolni. Ezt soha nem használtam, hiszen a kriptopiacon nem vagyok érdekelt, a részvényeket pedig TBSZ-re veszem. Amennyire én értem, sajnos nem a legolcsóbbak ezekben a szolgáltatásokban.
Hogyan használom?
Ahogy említettem a regisztrációmkor, két éve, az olcsó pénzváltás volt a legvonzóbb tulajdonsága, mivel akkor még teljesen normális volt külföldre menni. Ennek ellenére a pénzváltásra most is szükségem van, hiszen a legritkább esetben vásárolok a magyar tőzsdén elérhető ETF-ek közül.
Az is nagyon kényelmes, hogy akármelyik ATM-ből a csomag limitjéig ingyenesen vehetünk fel készpénzt. Mivel a kisvárosban, ahol lakom, a saját bankomnak nincs ATM-je, egy ideig ennek segítségével fizettük a bérleti díjat. Mára átutalással lehet szerencsére fizetni. \o/
Ezen kívül csupán arra használjuk, hogy a havi bevásárlás keretét KonyhaTündér számláján elhelyezzük. Ez igazán neki fontos, hogy ne kelljen naponta kérdezgetnie az egyenlegről, jobban tudjon tervezni a hónap hátralevő részére.
Emiatt egyébként nincs is szükségünk két tradicionális számlára. Ugyan a 100%-ig közös számla már nem lehetséges, ezzel gyakorlatilag meg tudunk spórolni egy folyószámlát, annak minden költségével és kellemetlenségével együtt. (A korrektség kedvéért megjegyzem, hogy van KonyhaTündérnek saját névre szóló számlája, de ahhoz semmilyen szolgáltatást nem rendeltünk, így az is ingyenes, sőt, megszűntethető lenne, csak egy esetleges katasztrófa esetére tarjuk meg.)
Kellemes, hogy a blokkokat egyszerűen szét tudjuk osztani a tesókkal (szinte mindenkinek van a családban).
Számos egyéb funkciója van még, de ezek nekem vagy nem érik meg, vagy bonyolultabbak, mint amennyi időt szánnék rá, így ezeket nem használom. Ha ismersz hasznos (vagy kevéssé hasznos) funkciót, oszd meg a kommentek közt bátran.
De akkor mennyit spóroltam vele?
Ennek a kiszámolásához végignéztem kettőnk számlakivonatait, de főleg pénzváltásra és vásárlásra használtuk. Értelemszerűen a kártyás vásárlásoknál (hazai devizában) semmi pluszt nem ad a Revolut egy hazai bankhoz képest, így ezt nem is számoltam bele.
Ahogy említettem, sokan azt gondolják, hogy középárfolyamon vált a Revolut. Ez nem igaz, de a mostani tesztem alapján (ami ugyan a napi középárfolyamhoz méri, tehát van benne egy kis tévedés, de feltételezhetően nem szisztematikus), euróra és dollárra váltás esetén átlagosan elhanyagolható, 0,007% körüli az eltérés. Egyéb devizák esetén az eltérés 0,164% volt, ami azért már látható, de nem katasztrofális.
Összehasonlításképpen a magyar bankok eltérése a középárfolyamtól inkább 1 és 2% között van (az eurónál, dollárnál), ami többszázszoros díj, és akkor nem beszéltünk a kártyás vásárlásnál általános dupla konverzióról. (A kártyaszolgáltatók – mint a Mastercard vagy Visa – először saját devizájukra – dollárra vagy euróra – váltanak, ha nem a számla devizájában vásárolsz, bár ez elhanyagolható veszteség.)
Az egyszerűség kedvéért én 1%-os váltási díjjal számoltam, mivel az összeg egy része befektetésként került felhasználásra, aminél valamivel jobb árfolyamot lehet elérni. Így az én számlámon 31401 forintot spóroltunk csak az átváltáson.
KonyhaTündér kevesebbet vált, nála „csupán” 11442 forint nyereség képződött az alacsonyabb váltási díjakból.
Pénzfelvétel és egyéb
Ezen kívül vettem fel 500 ezer forintnyi készpénzt (19 alkalommal), ennek az alternatívája legtöbbünk számára csak az, hogy saját banknál veheti fel a pénzt. Ugyan a kényelem, hogy bármelyik ATM-bő l vehetek fel pénzt megér valamit, de nem számolom bele. (Érdekes módon hasonló összeget vett fel KonyhaTündér is.)
Azonban külföldön már egészen más a képlet. Mikor évekkel ezelőtt elkövettem azt a hibát, hogy külföldön vettem fel pénzt, le sem merem írni, hogy mennyit fizettem érte. Persze a költségtudatos alternatíva az lenne, hogy pénzváltónál váltja az ember, és készpénzben viszi ki a nyaralásra a pénzt. Ezt biztonsági okok miatt nem ajánlom senkinek, azt hiszem, hogy erre tök jó a Revolut.
Ezen spóroltunk az árfolyam mellett 3-4 ezer forintot. A vírus miatt az utazások most annyira nem menők, így egy nyaralás alatt volt csak alkalmunk használni.
Azt gondolom, a 400+ utalást, amit egymás között intéztünk, nincs értelme beleszámolni, azonban a KonyhaTündér banki szolgáltatásainak hiányát igen. Emiatt 2 év alatt olyan 4-6 ezer forintot (havi kártyadíj minimum 200 forint) tudunk másra költeni. A banki utalásért sok helyen elég sok pénzt elkérnek, így a kifelé utalásokat még hozzá lehetne számolni, de erre nem használom a Revolut számlámat.
Akkor mennyit lehet spórolni Revoluttal?
Ahogy a bejegyzés elején írtam, akkor még nem tudtam, hogy mi volt a helyzet nálunk. A mi specifikus helyzetünkben nagyjából két év alatt 51342 forintot spóroltunk vele. Ezt többféleképpen lehet értékelni.
Az egyik oldalról talált pénz kockázat nélkül (nem úgy, mint hitelkártyával lenne), a másik oldalról ez egyáltalán nem nagy összeg. Nem mondom, hogy sokkal egyszerűbb lenne az életünk ezen számlák nélkül, de simán el tudom képzelni, hogy valakinek nem éri meg a plusz nyűglődést (különösen, ha valamiért az ügyfélszolgálattal kell harcolnod).
Az látszik, hogy a legnagyobb megtakarítás a devizaváltáson volt. Ha valaki esetleg még nem jár ott, hogy rendszeresen euróban fektet be vagy extrém sokat jár nyaralni, akkor neki könnyen lehet, hogy csak egy plusz műanyag a tárcájában.
Ha szeretnél te is Revolut számlát, akkor ezen a linken regisztrálva (és kártyát megrendelve, aminek van némi költsége és október 5-ig 3 vásárlás után, ami lehet a virtuális kártyával is) mind a ketten 5000 forint jutalomban részesülünk (ez a bejegyzés írásakor aktuális ajánlat, elég gyakran változik). Azt gondolom, hogy csak emiatt nem érdemes regisztrálni, de ha úgy látod, hogy szükséged lehet a Revolutra, akkor egy kellemes plusz.
Remélem tetszett a bejegyzés, kommentelj bátran, nézz körbe. Múlt héten a spekulánsok szerepéről írtam, azelőtt az MLM értékesítésről írtam meg a véleményem.
Neked van Revolut számlád? Van olyan funkció, amit szeretsz, de kihagytam?
Nekünk menyasszonyommal az én Revolut felhasználóm a „közös kassza”. Mindketten hónap elején, amikor megjön a fizetés beteszünk x és y összeget és minden közös kiadást (bevásárlás, étterem, rezsi számlák) arról intézzük, illetve van két Vault-unk (talán széf magyarul), az egyikbe a spare change x10 van beállítva, amivel havi kb 10 ezret teszünk félre, a másikba pedig igyekszünk havi 20 ezreket betenni, így ha valami miatt kicsúsznánk az adott havi keretünkből, akkor onnan teszünk át. Ilyen volt például a karikagyűrűnk, vagy mondjuk a mosógép. Hihetetlen egyszerű a használata, ráadásul tök jól tudjuk a kiadásainkat követni, határok közé szorítani azokat, de mégis megvan a saját kis pénzünk is, amit magunkra tudunk költeni.
Úgy gondolom, hogy remek lehetőség arra, hogy ne teljesen közös kassza legyen egy számlával, de ne kelljen számolgatni azt se, hogy ki mennyit tett bele a közös kiadásokba. Kifejezetten akkor jó, mint ami nálunk van, hogy a fizetéseink között (sajnos/szerencsére) eléggé nagy a különbség.
altalaban egy brokernel forex-en lehet valtani devizat, az nalad nem jatszik hogy forintban beutalod es a brokernel valtod eurora? Az en brokerem kozeparfolyam + minimalis dij elleneben valt, igy nem szoktam kinlodni ilyen revolut es tarsaival
De, azért sem 1,5%-kal, csak 1-el számoltam, ilyesmire jön ki a súlyozás. RC-nél 0,3% a díj, de minimum 5€, szóval még annál is olcsóbb, de kétségtelen, hogy nem lényegesen… P€MÁP esetén pedig €-t kell befizetni is…
Nincs Revolut számlám. Viszont pont aktuális a poszt, mert most olvastam, hogy magyar leányvállalatuk is lesz (amitől még nem tartoznak magyar hatóság alá, tehát reklamálni ugyanúgy problémás/nehézkes lehet). Nekem volt olyan emlékem, hogy 1% cashback is van, de látom az bekerült a 4200 HUF-os Metál csomagba, hát az úgy már nem akkora biznisz.
Az itthoni kpfelvételt nem érzem nagy érvnek, mert egy nyilatkozattal havi 150e-ig (max 2 alkalommal) ingyenes a kpfelvétel bármelyik magyar számlára is. Mondjuk erre nem nagyon van szükségem úgyse (bár most már lassan kezd elfogyni a covid előtt felhalmozott pókernyereményes kpállomány:-) )
Az ingyenes számlák tekintetében, aki nagyobb cégnél dolgozik, érdemes körülnéznie a cégénél, hogy van-e valami kedvezményes ajánlat valamelyik banknál, ami a cége dolgozóira vonatkozik. Nekünk így van egy régi, közös tulajdonú CIB számlánk, ami nulla Ft-os havi díjú, vész esetére, illetve nekem egy teljesen nulla díjú (utalás, kártya, minden ingyen) Erste számlám, ami használatban van. Ezt nehéz verni.
Így van, van még pár jó csomag munkáltatóknál is, az felmondás esetén lehet kellemetlen.
Ahogy írtam is, nekem is csak a saját bankom feltételei miatt voltak jók, normál ember nem spórol vele igazán, ha nem kell neki 150k-nál több kp.
A számokból is kiderül, hogy váltásnál van a Revolutnál haszon, esetleg a nemzetközi utalásnál, de ezt még soha nem mértem le. Meg a külföldi pénzfelvétel lehet necces hazai bankoknál.
Ugyan a kényelem, hogy bármelyik ATM-bő l vehetek fel pénzt megér valamit, de nem számolom bele. – Úgy tudom ha nyilatkozol akkor 150.000-ig havi 2 alkalommal bármelyik ATM-ből ingyen lehet felvenni pénzt úgyhogy a revolutos felvétel szerintem inkább csak külföldön előny.
Így van, normál esetben ez igaz is, az én bankomnál azonban saját ATM-ben magasabb határértékért (és több kp felvételért) cserébe lemondhatok a törvény által garantált nyilatkozatról, így más ATM-jénél nem veszek fel ingyen. Néhány banknál van ilyen lehetőség, nagy ritkán jól jön.
Én a Wise használatát javaslom. Nem veszteséges cég (mint a Revolut), netes bankszámlának kiváló.
Ft-Ft utalás azonnali, összegtől függetlenül 85 ft. Ja, és céges számla esetén sincs tranzakciós adó…
Valamivel rosszabb árfolyamon vált, mint a Revolut, de én a Revolutra nagyobb összeget nem mernék rakni.
Magyarországi céges számlához képest nagy megtakarítást lehet elérni, ha van Ft-os, vagy devizás számlád a Wise-nál.