Szinte bármilyen szolgáltatásnál megfigyelhető, hogy bizonyos csoportok kedvezményt kapnak. Ha diák vagy, 10% kedvezmény jár az ebéded árából, nyugdíjasként ingyen utazol, tanárként pedig a múzeumi belépők árát nem kell megfizetned. De minden bizonnyal találkoztál már azzal is, hogy a nagyobb kiszerelés olcsóbb volt. A közgazdaságtanban ezt az árdiszkrimináció intézménye.
Iratkozz fel a Youtube csatornámra (1000 feliratkozó a cél 😉 ), ott hétről-hétre, napról-napra tudod követni a kiadásaimat, de a heti bejegyzéseket is fel szoktam tenni. Ezt itt hallgathatod meg.
Ha tetszik a munkám, kérlek fontold meg a támogatásom ezen a linken.
Az egész onnan indul, hogy a keresleti és kínálati görbe egészen másképp néz ki. Az emberek alapvetően olcsón többet szeretnének venni, míg cégeknek plusz eladásokat elérni bizonyos körülmények között drágább lehet. Így kialakul egy piaci ár. Csakhogy a fogyasztók (bizonyos csoportjai) nem feltétlenül piaci áron tudnak csak vásárolni, hanem van egy ún. rezervációs áruk, ami a legmagasabb ár, amit az árucikkért hajlandóak adni.
Ez valakinél nagyobb, mint a piaci ár, van, akinél kisebb (az nem vásárol).
Ez ugye azt jelenti, hogy az eladó bizonyos vepknek olcsóbban adja el a portékáját, mint amennyit a vevő hajlandó lenne adni érte.
Elsőfokú árdiszkrimináció
Ha mindenkit meg tudnánk kérdezni, hogy esetében mi a rezervációs ár, és azon árulni nekik, akkor az eladó mesés haszonra tehetne szert. A probléma, hogy bizonyos esetben ez illegális, ám vannak példák, amikor egészen jól működhet.
Tipikus példának a licitet szokták említeni, ahol ugyan csak egy termék van egyszerre, de a lényeg ugyanaz: az kapja meg, aki a legtöbbre értékeli. A következő termékkel eljátsszák ezt újra, így a nap végén mindenki a lehető legtöbbet fizette. (Persze a liciteknek sok formája van, egyik izgalmasabb, mint a másik, illetve némi probléma is van velük, ezekről később írok majd.)
Egy másik példa, amikor egy szolgáltatásnak nincs ára. Egyszer voltam egy ingyenes túrán. A 8-10 fős turnusban vezetett túra után mindenki akkora összeget adhatott, amekkorát szeretett volna. Ha belépődíjas lett volna a szolgáltatás, akkor azon kívül, hogy sokkal kevesebben jelentkeznek, még a maximum „borravaló” is meg lett volna határozva.
Tapasztalatom szerint a kamuguruk egy része is használja ezeket a stratégiákat. Amikor már a személyes coachingot árazzák be (a sales funnel bizonyos szintjén), akkor feljön a kérdés a fizetési képességgel kapcsolatban. Sokszor a kurzus ára valahogy pont annyi lesz.
De az internet tisztességes helyein a támogatás kérése is erre alapul. Az olvasók többsége nem szeretne fizetni a tartalomért, de van pár hős, aki segít fenntartani az oldal működését. Ők maguk határozhatják meg, hogy mennyit ér számukra a tartalom.
Másodfokú árdiszkrimináció
Ugyan sokat írtam az előző pontról, de a példákból kitűnhet, hogy nem túl gyakori. Ezzel szemben a mennyiség alapú árazás a piac minden részén fellelhető. Mennyiségi alapú árdiszkriminációról beszélünk akkor, amikor a nagyobb kiszerelés, a csoportos jegy, vagy a szálloda a 3. nap után olcsóbb.
Az okai egyszerűek, de többfélék.
Egyes esetekben arról van szó, hogy a tranzakció költsége szimplán magasabb az alacsonyabb mennyiségnél. Például ugyanannyi erőforrás minden vevőt megnyerni, de aki többet vásárol, az jóval nagyobb nyereséget hoz. A szállodaipar tipikusan ilyen (amellett, hogy a mosási, takarítási költségek is alacsonyabbak).
A csoportos kedvezmények helyzete egy kicsit érdesebb. Valószínűleg hasonló, mint az előző példánál, azonban egy alternatív javaslatot is bemutatok, még ha az érvelés nem is olyan magától értetődő. Egy csoportnál lesznek olyanok, akik az adott programot többre értékelik (szívesebben mennek) és akik kevesebbre. Annak érdekében, hogy mindenkinek megérje (senki ne unatkozzon kint), néha érdemes csoportkedvezményt adni, így azoknak is a rezervációs ára alatt lesz a program értéke, akik nem annyira érdeklődnek. Hogy melyik hatás erősebb, azt döntse el mindenki magának, az én véleményem szerint a második inkább különlegesség, mint egy marketingstratégia alapja.
Harmadfokú árdiszkrimináció
Az utolsó kategória az, amikor valamilyen jól elkülöníthető csoport alapján történik az eltérő árképzés. Jellemző az életkor alapú (diák, nyugdíjas) vagy a földrajzi elhatárolás is. Nem logikus a világméretű szolgáltatóknak ugyanazt az árképzést alkalmazni minden országban.
Ugyan a szolgáltatás ugyanaz, de a marketingkiadások, és a fizetőképesség is eltérő lehet. A bejegyzés egyébként részben emiatt készült: egy VPN-t azzal reklámoztak, hogy így olcsóbban juthatsz egy stream szolgáltatáshoz. Ennek a moralitása is elgondolkodtatott – mindkét fél részéről. Vajon etikus-e IP cím alapján árazni termékeket és szolgáltatásokat (állítólag légitársaságok is megteszik)? Vajon etikus-e nyugdíjas kedvezményt igénybe venni, ha egyébként nem vagy az? Vagy egy VPN-t másik ország IP címére állítani?
Nem vagyok abban biztos, hogy a kettő összemosható, mert különböző érzéseim vannak velük kapcsolatban. Mégis, racionálisan ugyanannak tűnik a kettő.
Üdítők
Egy másik eset, ami számomra kérdéses, az az, hogy a másfél literes üdítőitalok nagyjából annyiba kerülnek, mint a fél literesek. Ez elsőre az előző kategóriába sorolandó lenne (mennyiségi kedvezmény), azonban ha jobban elgondolkozunk a hátterén, akkor valami másnak is kell lennie mögötte (hiszen a 100%-os mennyiségi kedvezmény nem annyira reális). A cukros üdítők, ásványvizek előállítási költsége elhanyagolható (az árukhoz képest), bár a kezelési költség fajlagosan valóban magasabb a kisebb csomagolásoknál. Ez azonban nem magyarázná a sokszor háromszoros árat.
Én azt gondolom, hogy a háttérben az eltérő használati érték van (azaz a felhasználói csoportokat a kiszereléssel különítik el). Egészen máskor vásárolunk nagyobb kiszerelést, mint kisebbet, ami kétségkívül a praktikusabb megoldás. Napközben, amikor hirtelen szomjasak leszünk vagy vendéglátóipari szolgáltatások mellett nem túl kívánatos vagy higiénikus a nagy csomag, de egész nap sem jó hurcolni ezeket. Éppen ezért nem vagyunk annyira árérzékenyek. Hiába lenne harmadannyi az egységár, nem fogsz egész nap másfél liter vízzel szaladgálni.
A háztartási beszerzésekhez azonban ezek nem annyira problémásak, ilyenkor már sokkal jobban számít az ár. Szóval legközelebb, amikor másfél liternyi cukros üdítőt vásárolsz, belegondolhatsz, hogy a cég marketingstratégiája miatt tetted azt.
Persze közrejátszhat az is, hogy más versenyhelyzetben van a cég. Fél literes üdítőt sokszor saját üzemeltetésű automatából vagy csupán egy céggel leszerződött helyről vásárolunk. A nagy kiszerelést pedig nagyobb üzleteknél, ahol van választék, árban is versenybe kell szállni a másik nagy céggel. Sokan nem tudják, de a piac nagy része (beleértve az ásványvizeket is) a Coca Cola és a Pepsi között oszlik meg. Én ez utóbbi elméletben annyira nem hiszek, de természetesen lehetőség. De akár azt is mondhatjuk, hogy a termék más. A lényegen igazából nem változatat.
Te mit gondolsz a fenti példa moralitásáról mit gondolsz? Ismersz esetleg más, kevésbé ismert árdiszkriminációkat? Mondd el a kommentek közt!
Remélem tetszett a bejegyzés, kommentelj bátran, nézz körbe (korábbi bejegyzések: múlt héten a vagyonadóról írtam, azelőtt a normalitás volt a téma a személyes pénzügyekben.
Oszd meg bejegyzést a barátaid közt (kattints a lenti facebook gombra).
Szerinted morális a nem számodra értékesített terméket megvásárolni?
Tudsz még árdiszkriminációró?
en nyugodt szivvel veszem meg a fiamnak a pelenkat meg az asszonynak a piperecuccot 🙂
A vegen nem tiszta hogy a Pepsi-ben nem hiszel vagy miben pontosan. A ket ceg kozott a legnagyobb kulonbseg hogy a Pepsin keresztul futnak a Lay’s meg sok hasonlo chipsek, Coca Cola meg nemreg indult sajat alkoholos itallal a hard seltzer kategoriaban.
Es hogy ardiszkriminaciorol is irjak: a legitarsasagok jarat inditaskor az elso par helyet koztudottan nagyon aron alul (akar tizedannyiert, rafizetessel) inditjak, ahogy telnek a helyek ugy megy fel az ar. Ez talan a masodfoku csoport alapu diszkriminacioba illene?
Az uditokkel kapcsolatban meg latni kell, hogy ugyan tenyszeruen egy cukros lottyot veszel de tulajdonkeppen a motivacio tipikusan az elmeny, nyari forrosagban egy strandon elszurcsolni egy dobozos fantat mikozben a homlokodat hutod egy dobozzal. Az a doboz pont jokor van jo helyen megfelelo homersekleten, azert kerul annyiba amennyibe. Es realis az ara is elvegre megveszik. Ehhez mondjuk nagyban hozzajarul a sajtos-tejfolos langos artorzito hatasa, ahhoz merve nem sok, pont a langososnal ootezresbol visszajaro maradek aprobol meg lehet venni igy nem kell a furdonadragba szuszakolni az aprot XD
😀 😀
A légitársaságok példája érdekes. Ha be kéne sorolnom, akkor így hirtelen azt gondolnám, hogy más emberek terveznek nagyon előre, mint akiknek az utolsó pillanatban kell.
Köszi, javítottam az írást, az elméletre vonatkozott, nekem pont ugyanolyan jó az egyik cukros üdítő, mint a másik.
Én a boltban kapható legnagyobb Coca Cola Zero innivalókat szoktam megvenni, ha azok az olcsóbbak liter/forint árnál. Néha van olyan, hogy a 2,25 liter Coca Cola Zero ára több, mint az 1,75 liter Coca Cola Zero ára, ha literben nézem az árakat.
Írok néhány példát:
• 500 HUF 2,25 liter Coca Cola Zero vagy 300 HUF 1,75 liter Coca Cola Zero az olcsóbb?
• 350 HUF 2,25 liter Coca Cola Zero vagy 300 HUF 1,75 liter Coca Cola Zero az olcsóbb?
Literre nézve az 1,75 liter Coca Cola Zero ára kb. 171 HUF/liter, a 2,25 liter Coca Cola Zero ára kb. 222 HUF/liter. Literre nézve az 1,75 liter Coca Cola Zero ára kb. 171 HUF/liter, a 2,25 liter Coca Cola Zero ára kb. 155 HUF/liter. Ennél a példánál az látszik, hogy a kisebb mennyiség az olcsóbb, de legtöbbször a nagyobb mennyiség szokott az olcsóbb lenni. Viszont én meg szoktam nézni, hogy melyik termék az olcsóbb liter vagy kilogramm mennyiségre átszámolva és azt veszem meg, amelyik az olcsóbb liter/forint vagy kilogramm/forint árat nézve. A másik, amit nézni szoktam, hogyha van fogyatékosoknak ingyen vagy olcsó jegy mondjuk múzeum, mozi, stb. helyeken, akkor én nem tartom problémának azt, hogy igénybe vegyem. Viszont, ha a fogyatékosoknak szánt jegy ugyanannyiba kerül, mint a nem fogyatékosoknak szánt jegy, akkor a normál jegyet szoktam megvenni. Ha pedig a velem lévő embernek ugyanannyiért lehet jegyet venni, mint nekem, akkor a velem lévő nem fogyatékos ember kap fogyatékos kísérő jegyet és így nem csak magamnak spóroltam pénzt, hanem annak is, aki velem van a helyszínen. A fogyatékos példánál az a lényeg, hogy tudok járni, van kezem és lábam, nem vagyok vak, nem vagyok süket, stb. Vagyis ránézésre nincs egészségkárosodásom, de én mégis igénybe szoktam venni azokat, amiknél csak a fogyatékosság a feltétel.