Sok mindennel gyanúsítottak már meg, de általában nem én vagyok az, akit túlzott optimizmussal vádolnak. A dolog összefüggésben lehet azzal, hogy közgazdász lettem, de abban már nem vagyok biztos, hogy melyik volt előbb: a pesszimista hozzáállás vagy a közgazdasági gondolkozás tisztelete.
Elindítottam a facebook csoportunkat, ahol gyakrabban és más formában is tudjuk tartani a kapcsolatot. Lépj be te is!
A bejegyzés ezen a linken hallgatható meg!
A közgazdaságtan olyan tudományág, ahol nem igazán lehet nyerni. Alapkérdése a korlátozott erőforrások hatékony elosztása, ami szükségszerűen azt jelenti, hogy valamilyen igény nem lesz kielégítve. Befektetői szemmel pedig a jövőbeli bizonytalanságok miatt semmiképp nem tudjuk maximalizálni a hozamunkat. Tehát az egyetlen biztos, hogy utólag visszanézve lehetett volna jobb is. (Ez persze nem azt jelenti, hogy akkor, az ismert/megszerezhető információk alapján nem a meghozott volt a legjobb döntés, de az érzelmeinket ritkán uralja a racionalitásunk.)
Ebben a bejegyzésben igyekszem alátámasztani, hogy miért hasznos a közgazdászok pesszimista világlátása. (Nyilván itt a bármire képesek vagyunk, és a nézzük meg, hogy milyen potenciális problémákat okozhatunk mentalitás közti ellentétről, ez utóbbinak az értékéről lesz szó.)
A veszteség problémái
Általánosan elmondható, hogy az életünkben a potenciális veszteség sokkal nagyobb, mint a nyereség. Hacsak nem gumiszobában üldögélünk, bármilyen katasztrófának van esélye, ráadásul gyakorlatilag nincs határa annak, hogy mennyire lehet rossz.
A közgazdászok általában olyan problémákkal foglalkoznak, amelyek legrosszabb kimenete, hogy minden pénzedet elveszíted. Ez azért nagyon kellemetlen, mert míg a veszteség által okozott fájdalom gyakorlatilag határtalan, a nyereség hasznossága egyre csökkenő. Tehát ugyanakkora összeg esetén a veszteség sokkal jelentősebb, mint a nyereség. A makroközgazdászok döntési területein azonban még komolyabb a veszély, hiszen az ő döntéseiktől emberéletek is függhetnek.
A legtöbb új ötlet borzalmas
Ehhez a ponthoz tartozik, hogy az új ötletek nagy része katasztrófához vezet. Ne értsetek félre, az innováció nagyon hasznos része minden társadalomnak, de be kell látni, hogy igen kockázatos.
Nagy kedvencem a kriptopiac, amely megmutatja (nagyon sok szomorú veszteség árán), hogy nem véletlen a pénzügyi piacok szabályozottsága. De említhetném akár a zöld megoldásokat is, amelyekről korábban írtam; a lelkesedés kiszolgáltatottá teszi a hívőket a rosszhiszeműek felé.
Végeredményben minden nagyszerű technológia, minden új állami szabályozás esetében ugyanaz a kérdés: nem okoz-e több kárt, mint hasznot. Ezért fontosak azok, akik képesek arra, hogy az előnyök mellett felhívják a figyelmet az új ötletekből eredő lehetséges katasztrófákra (nem csak a közgazdaság területén).
Marketing
Egy jó történet még a legpénzesebb, legjobb befektetőket is magával tudja ragadni. Sokan nem tudják, hogy a cégértékelésnek milyen nagy része ennek a sztorinak a megírása. De a befektetési stratégia kiválasztásában is hatalmas szerepe van a történetnek. Az osztalékportfólió sikerének fő okát is a történet könnyű átadhatósága jelenti.
Ha azonban a történeteknek nincs racionális alapja, akkor legfeljebb fellegvárakat lehet építeni. A racionalitás megítéléséhez viszont kell valaki, akit nem igazán hat meg a történet, ezért képes megkérdőjelezni azt. Ahogy korábban írtam, léteznek kreatív, álmodó közgazdászok is, és nagyon fontos a szerepük a társadalomban. Azonban akármennyire ünneprontónak tűnnek a bejegyzésben hangsúlyozott elemző közgazdászok, az általuk gyakorolt kontroll feltétlenül szükséges a kiegyensúlyozott működéshez.
A közgazdaságtan egy áltudomány, ezért nem lehet „nyerni”. Olyan mint az asztrológia,
ott viszont legalább lehet, bármit mondasz. De nem akarom bántani az asztrológusokat.
Ha az utóbbi évek felkapott közgazdasági hívószavait nézzük, mint a modern
monetáris elmélet, „magas nyomású gazdaság”, vagy a GDP növekedés hajszolása,
látszik mennyire így van ez.
Szerintem pont hogy túlzott optimizmus jellemző, aztán meg tele megy a gatya amikor
jön a hajtűkanyar, a fék meg le van szerelve az autóról, hogy azzal is gyorsabban tudjon
repeszteni az egyenes úton. A gond az, és ezt nem értik sokan, hogy a javak végesek,
de a pénz nem, annyit varázsolnak a mágusok, amennyit nem szégyellnek, és elég vastag a bőrük.
Ja és a végén mindig a kisember jár pórul, ezért kell neki is ismerni a közgazdászok piszkos kis trükkjeit.
Amit én bevennék a kötelező tárgyak közé mindenkinek, az a viselkedési közgazdaságtan, ha azt megérti az ember, és hozzá van önreflexiója, akkor tud realista lenni, és akkor el lehet kerülni a problémák egy nagy részét.
Abban egyet tudok érteni, hogy a közgazdaságtan az asztrológiával vetekszik megbízhatóságban, de az, hogy túl optimista lenne a tudományág, mint maga, nem. Azt én személyesen a politika és a média sarának érzem. Nyilván erre mondhatod, hogy ez nagyon kényelmes álláspont, lehet, hogy igazad is van. De szerintem bármilyen közgazdász, aki kiáll, és megmondja a tutit, sarlatán a szememben. De az kétségtelen, hogy az értékesítésben ez megy jó.
Na nyilván, természetesen, a 10 millió közgazdász országa is vagyunk… 😀 És igen, eladják a dolgokat, megvenni nem lenne szabad… Durva, hogy most hogy nem mennek jól a dolgok, a vezetőink arra hivatkoznak, ja hogy ők nem is közgazdászok, hanem jogászok, egy másik faj, akit péklapáttal kellene egyébként… de ez egy másik történet… 😀 Én mérnökként értem a négy alapműveletet, a kamatos kamatot, meg a parciális deriválást, a józan észen kívül itt másra nem lenne szükség, de a történet úgy néz ki több sebből is vérzik…