Nyilván az utálat nagyon erős kifejezés, nem igazán lehetett eddig panaszom, kifejezetten élvezhetőnek találtam azokat, amiken részt vettem. Illetve az olvasó gondolhatja, hogy a bejegyzés elméleti, hiszen azon emberek, akiknek a lenti gondolatok jutnak eszébe a legénybúcsúról, biztosan ritkán vannak meghívva rájuk.
A bejegyzés hallgatható verziója itt található.
Több oka van az ellenérzésemnek; az egyik, hogy nem kifejezetten élvezem a késői elalvást, a rossz döntéseket pedig az emberek nem szeretik napfénynél csinálni. A másik, hogy a társaságok különböző tagjai nagyon eltérő elvárásokkal állnak egy ilyen eseményhez. Aki még csak amerikai filmben látott legénybúcsút, az nagyon máshogy képzeli el, mint az, aki már jó pár ilyenen volt. Nem beszélve arról, hogy nem mindenkinek hasonló a lelkesedése. Van, aki egy egész hétvégés mókát szeretne elutazással és közös pólóval, másnak pedig egy délutáni piknik is túl nagy megterhelés. Különösen, ha az esküvővel kapcsolatos erőforrásokat is belevesszük.
Költségek szétosztása
A legfőbb ok, amiért nem szeretek ilyen helyekre járni, az a korlátozott kontroll a pénzügyek felett, és az ebből adódó rossz motivációk.
A legtöbb legénybúcsúban elkerülhetetlen a költségek valamilyen módú felosztása, általában az ünnepelten kívül mindenki egyenlő arányban fizet. Fűszerezi ezt, hogy néhányan a központi beszerzésen kívül is hoznak ezt-azt, de általában az elvonulós bulikon a költség nagy része közösen keletkezik.
Ennek fő problémája, hogy a költség viselője és a fogyasztó elválik egymástól, a saját fogyasztás határköltsége csupán töredéke az értékének, bizonyos esetben pedig 0. Ez túlfogyasztáshoz vezethet.
A legkomolyabb problémát az alkohol okozza, mivel annak fogyasztása aktívan káros, valamint nagy értéket képviselhet. Éttermen kívül csak néhány különleges ember tudja az ételszámlát jelentősen megdobni. Az viszont egyáltalán nem ritka, aki kirívóan sok alkoholt tud fogyasztani. Különösen azokkal szemben, akik nem isznak egyáltalán.
A közgazdaságban a költség és a haszon elválasztását a közlegelő problémájának szokták nevezni, gyakorlatban pedig szocializmusnak. Ha valami mindenkié, akkor végeredményben senkié nem lesz (illetve azé, aki leggyorsabban magáévá teszi, függetlenül annak következményétől).
Sajnos hasonló problémák fennállnak a demokratikusabb, piaci törvényeket követő gazdaságokban is, hiszen lehetetlen minden költséget pontosan felmérni, kivetni, beszedni és elosztani. A légszennyezés, vízgazdálkodás majdnem minden országban probléma. Nagyobb városokban a parkolás okoz bajt (miért jogosultak az autóval lakók több közterületre, mint a nem autósok?). Lokálisan a dohányosok által terjesztett bűz elviselése miatt sem fizet kompenzációt senki. (Ugyan vannak kutatások, amik szerint az extra adók, és a rövidebb élet miatt a dohányosok valójában túlfizetnek, de ezek véleményem szerint tipikusan kihagyják az egyéb társadalmi költségeket, mint alternatív fogyasztás haszna, idősek társadalmi szerepei és általános életminőség romlása.)
De visszatérve a tárgyra
Az átláthatatlan, kiszámíthatatlan költségmegosztás némileg idegessé tesz. Ezért szeretem én csinálni, bár ez csak akkor működik, ha én is a szervezők közt vagyok. De ez már személyes preferencia.
De hogy ötleteket is adjak: ha valakinek van elég ideje a szervezésre, akkor előre kiszámolva egy átalányösszeget kérhet, ami a keretet jelenti a bulira. A megmaradt összeg lehet a nászajándék egy része. Ekkor érdemes olyan ételeket és italokat beszerezni, amit a pár fel tud használni az esküvőn. Ez utóbbiból nyilván az italok felhasználhatósága jobb, de most például az esküvő előtti segítők túlélését részben a legénybúcsúból megmaradt nasik biztosították.
Elismerem, hogy nem ez a legfontosabb része a legénybúcsúnak, de arról a részéről nem tudok Konyhakontrolling blogposztot írni. Így maradnak azok a részek, amik miatt általában nem hívnak meg rájuk.
Ez nem normális, konkrétan fillér ba…s. Én is vigyázok a pénzemre, de nem a barátaim – elvileg egyszeri – legénybúcsúján fogom számolni a forintokat.
kulonbozoek vagyunk, egyeni preferenciakkal. Nekem nem hogy legenybucsum nem volt, de satoros lagzink sem. Kettanus eskuvo, utanna beultunk egy etterembe. Egyszer hazasodik az ember, de ettol meg ez nem azt jelenti hogy szamara felesleges kiadasba kell vernie magat. Mindezzel egyutt vannak olyan kolteseim amik masok szamara hasonloan felesleges luxuskiadasnak szamitananak. De ez a legjobb dolog a felnott eletben, hogy vegre a sajat preferenciaim alapjan oszthatom be a penzt. A kollektiv lereszegedes szamomra nem olyan dolog ami erteket kepvisel
Hadd legyek kicsit az ördög ügyvédje…tehát ha egy barátod felesége Dubaiban tartja az esküvőjüket (hisz csak egyszer házasodik az ember) és mindenkinek 3 milla a beugró (repjegy + szállás + ellátás arányos része) akkor bólintasz és mész?
Pont mostanság agyaltam ezen, hogy nem hogy egy saját házasság, még az is milyen oltári nagy (pun intended :)) kiadás, ha más házasodik. Vicces, hogy te pont egy legény/leánybúcsú piaköltségébe kötöttél bele, pedig jóformán az a legkisebb tétel ezeken a rendezvényeken. Az előre lefoglalt programok jellemzően jóval többe kerülnek, ha vidékre megy a csapat ott szállást kibérelni egy éjszakára meg főleg. Ezeknek a dolgoknak (is) idehaza gyakorlatilag nyugat-európai ára van, ami teljesen érthetetlen abból a szempontból, hogy mindig minden teltházas. De hát ez egy ilyen ország.
Az esküvőről meg ne is beszéljünk, ahol illik a rendezvény saccra rád eső részét borítékban odaadni (ha pároddal mész akkor kettőtöknek). És még így is masszívan bukós az egész buli a szerencsétlen párnak. Ha fogyasztani szeretne az ember – táncos berúgós rendezvényen azért szerintem ez reális igény – akkor vagy ottalszik (nem kevés pénzért de sok kényelmetlenség mellett), vagy kifizeti valahogy a hazautat, az se olcsó jellemzően.
Saját számítás alapján egy egyszerűbb esküvő vendégként se áll már meg nagyon 100 rugó alatt (egy párnak, tehát dupla borítékkal). Egy legény/leánybúcsú meg ritkán áll meg igazán 50 rugó alatt fejenként. Ha mindkettőtöket elhívják nem csak az esküvőre, hanem a leány/legénybúcsúra is, kész anyagi csőd. És 2×2 nap elmegy rá, mert aznap készülni kell, odajutni, a másnap meg úgyse leszel használható.
Persze mindenki egyszer házasodik (khm…), nagy nap a fiatal pár életében, de az embernek jó eséllyel sok ismerőse van. És a baráti társaság házasságai nagyrészt ugyanarra a pár évre koncentrálódnak. Tök jó poén pont gyerekvállalás előtt, a harmincas éveid elején évente közel egy millát eltáncolni/elinni egy fiatal párnak mások túlárazott esküvőin…
Disclaimer: nekem se volt se legénybúcsúm, se nagy lagzim. Inkább utaztunk egy jó nagyot a klasszik magyar esküvő árának kb. harmadából. 🙂
Mert az esküvőkről már írtam kétszer: https://konyhakontrolling.hu/mennyit-illik-adni-egy-eskuvon/ , https://konyhakontrolling.hu/mennyibe-kerul-egy-eskuvo/ , de ne aggódj, még tervezek… Viszont szerencsére a mostani legénybúcsú még utazással együtt sem volt 15k (pedig ottalvós volt, igaz, rokon házában). Szóval azért nagy a különbség egy jól tervezett 15k-s és egy 50k-s legénybúcsú közt.
Viszont elutasítom azt a gondolatot, hogy illik a költségedet fedezni egy esküvőn. Egyrészt ezt nem tudod, hogy ez mennyi, másrészt semmi közöd nincs a pár életszínvonalához. Ha valaki 10 milliós esküvőt csinál, ahol vendégenként 100 ezer forint feletti kiadás van, attól nem kell többet adnod, sőt. Aki megengedheti magának ezt, annak én valszeg kevesebbet adok. Ha valaki szeretné, akkor nagyon olcsón ki lehet hozni egyet, de ehhez sincs közöm. Az egyetlen, amit figyelembe veszek, hogy mennyire szeretem a párt, mennyire szeretném támogatni.
De igen, az éves több esküvő komoly anyagi megterhelés…
Csak érdekességnek itt hagyom a mi esküvői számainkat 2019 nyaráról:
Helyszín: Pécs („esküvős étterem”)
Létszám kb 25 fő
Büdzsé ~350 000 HUF
– anyakönyvvezető 20-30k
– különterem 20-30k
– kaja, pia ~200k (alkoholmentes volt)
– ruhák 40+30k (MrSale / Bonprix)
– gyűrűk 0Ft (örökségböl, ezüst)
– fotós: 0Ft tanúm felesége
– zene: 0Ft tesóm >> mobilom + BT hangfalam
Mivel tudtuk h üres kézzel senki sem hajlandó jönni (pedig ezt preferáltuk volna) maximáltuk az ajándékot 5000 HUF-ban, ebbe már belenyugodtak a nagyszülők stb.
Amikor feleségem meghallotta másoktól az akkoriban 2-3 millás összegeket azt mondta „ne viccelj ennyiért inkább autót vennénk” (800k-s Fabiánk volt akkoriban).
Szoktam viccelődni, hogy ezért őt vettem el de persze ez csak 1 a sokból 🙂
És érdekes mindenkiben egy szép emlékként él a mai napig, senkiben nem az maradt meg h mennyi volt a ruha, vagy a virág stb.
Talán azért mert csupa olyan ember volt ott aki szeretett minket és örömmel / ünnepelni jöttek nem „sugdolózni” 🙂