Az utóbbi időben a kamatok növekedésével már rövid idő alatt is szemmel látható pénzt lehet kapni. Éppen ezért felmerül a kérdés, hogy érdemes-e a hitelkártya szolgáltatásaival kapcsolatos ellenérzéseimet újragondolni.
Elindítottam a facebook csoportunkat, ahol gyakrabban és más formában is tudjuk tartani a kapcsolatot. Lépj be te is!
A bejegyzés hallgatható verzióját itt találod.
Nagy dolog igazából nem történt. A HK továbbra sem lett álmaim terméke, de a matek valóban megváltozott egy kicsit.
A problémák
Az egyik legnagyobb baj a hitelkártyával, hogy többé-kevésbé egy nullösszegű játék. Amit visszatérítéseken (és a kamaton) nyersz, azt valakinek bele kell tennie a rendszerbe. (A normál gazdasági kapcsolatok nem így működnek, ott mindkét fél nyer az üzleten, a bejegyzés végén azt is bemutatom, hogy milyen lenne a „tiszta” hitelkártya.)

Azt gondolhatnád, hogy a visszatérítés a banktól érkezik. Ez egy vákuumban lehetséges, de a valóságban ez az elmélet nem fér össze azzal a ténnyel, hogy a bankoknak a hitelkártya az igencsak jövedelmező iparág. Valójában a hitelkártyát rosszul használók finanszírozzák a nyereséged. Az egyik ügyfelem havonta több tízezer forintot fizetett ki csak a hitelkártyái kamatára, amikor találkoztunk. Mára szerencsére ez az összeg csökkent, de továbbra is az adósságspirál szélén táncol.
A másik nagy probléma is ebből következik: a bank teljesen ellenérdekelt abban a hitelkártya-használatban, ami a te érdekedet szolgálja. Ezért mondja fel a „győztesek” szerződéseit, tiltja le az automatikus kiegyenlítést, vagy zárja ki a pénzügyi szolgáltatókat.
A harmadik probléma, hogy ahhoz, hogy a visszatérítés nagy legyen, nagy összeget kell költeni. A normál felhasználó kártyás költése (1-300 ezer forint havi szinten) maximum háromezer forintot hoz, vagyis a visszatérítés továbbra is csak akkor értelmezhető, ha pénzügyi termékeket is vásárol. Az utóbbi időben megjelentek azok kártyák, amelyek ezt készpénzfelvételnek minősítették.
Tehát mennyi az annyi?
Megfelelő keresettel és hitelkártya-használattal egymilliós keret elérése sem lehetetlen. Azonban a visszatérítéseken szokott lenni felső korlát, egy-két kivételtől eltekintve évi 60 ezer forint (havi 5 ezer). Ezért még nem éri meg kockáztatni.
A rövid kamatok növekedése azonban már jelenthet valamit. Ha minden szerencsésen alakul, akkor a hitelkeret összege nagyjából befektethető állampapírba. Ez a mai kamatok mellett egymilliós összegnél évi akár 110 ezer forint lehet (a pontos időzítés miatt ebben van némi kockázat). Vagyis a költségek levonása után havi 10-15 ezer forintot lehet elméletben keresni a hitelkártyával – persze csak ha a pénzügyi szolgáltatóknál történő vásárlások nem számítanak készpénzfelvételnek.
Egyáltalán nem ítélem el, ha valaki ezért már lehajol. Szerintem csak akkor tegye, ha tényleg szeret ezzel foglalkozni, és lépést tud tartani az apró betűs rész változásával. A fenti problémák miatt azonban széles körben még mindig nem tudom ajánlani. Egyelőre nekem sem lesz, de ez a jövőben, ha jobban ráérek, változhat.
Mielőtt beleugrasz, egy fontos dolgot ne feledj: az, hogy most éppen a kamatok miatt megéri ezzel foglalkoznod, egyáltalán nem jelenti, hogy egy fél év múlva is így marad. Vagyis könnyen lehet, hogy fél év múlva munkaidőben vissza kell menned felmondani a szerződést.
Egy korrekt hitelkártya
Elméletben egy hitelkártya a havi pénzáram bizonytalanságának kiegyenlítésével jelenthetne hozzáadott értéket is. A céltartalék jellegű költségek miatt nem tudod, hogy a havi fizetésed mekkora részét fogod elkölteni egy hónapban, ezért kényelmi funkció lehet egy (értelmes keretek közt) „kimeríthetetlen” gyorskölcsön. A bank ezért díjat – kamatot – számíthat fel, mely fedezi az ő költségeit. A marketing jellegű kiadásokat, mint például a visszatérítés el is lehet hagyni, így egyszerűsödik a termék.
A felszámolt kamatot a kártyahasználati díj (amit a kereskedő fizet) csökkentheti, ezért a hitelkártya hitele akár olcsóbb is lehet, mint egy szabad felhasználású hitel. Ez biztosítaná, hogy mindkét fél érdekelt legyen a megfelelő használatban, vagyis mindkét fél számára értéket termeljen.
Nekem egyébként a költségei miatt így sem kellene, illetve azt gondolom, hogy a hitelkártyák legnagyobb vonzereje az „ingyen hitel” és a visszatérítés marad, ezért nem várok változást a piacon. Ezért azt javaslom mindenkinek, hogy maradjon távol ettől a terméktől.
Te nyitnál most hitelkártyát? Esetleg megtartottad az alacsony visszatérítés és kamat mellett?
Tegnap írtam alá életem első hitelkártya szerződését. Még novemberben black friday 30 eFt jóváírásos promócióra jelentkeztem. Ekkora összeg az éves jóváírás plafonja is, de abból lejön még a havi díj. (Elengedik első évre a HK díját, mert számlát is nyitottam ennél a banknál).
Folyamatban van egy másik HK igénylés is, magasabb kerettel és jóváírási plafonnal. Fórumbejegyzések alapján fordulónap előtti visszafizetés esetén nem kérnek sem fő kártya éves díjat, sem havi számlavezetési díjat, talán SMS értesítésekre számolnak fel havidíjat.
8-10 éve olvasok, legfőképpen fórumokon hitelkártyákról.
A terv nagyobb részt kincstár és pénzügyi szolgáltatók, kisebb részt bevásárlás, tankolás, egészség/önsegélyző pénztár, közüzemi és távközlési számlák kiegyenlítése hitel keret arányosan a két HK-n. Az első 3 hónapra összeraktam egy táblázatot időzítéssel, összegekkel.
„A szerződés felmondása, a pénzügyi szolgáltatók kizárása vagy készpénz felvételnek minősítése, a kamatszint csökkenése.” Igen, ezek kockázata benne van a pakliban.
Idén előre hoztuk a jövőre tervezett autóvásárlást, részben családi kölcsönből.
Biztos ami biztos igényeltem egy 2 milliós A hitelt a folyószámlámhoz, hogy legyen egy safety belt, mivel közben a felújítást is be kellett fejezni.
Szemben a hitelkártyával ez szerintem egy teljesen tiszta dolog, minden nap, ha mínuszban vagy, akkor arra a részre az éves 30% 365-öd részét fizeted kamatnak.
(Az mondjuk nem volt tiszta hogy a privát bankárom belehazudott a képembe a rendelkezésre állás költségéről, amire direkt 3x rákérdeztem, de szerencsére utána jártam más úton így tudom hogy 1 éven belül le kell mondanom hogy ne kerüljön felszámításra)
Végül nem volt szükség rá, de pár hónapban ilyen 100.000 Ft-os közelségbe került (részben azért mert ha sokkal fölötte voltunk akkor inkább törlesztettem a családi hitelt)
Nem mondom hogy rossz döntés volt, mert jó autót sikerült kifogni ami most már sokkal nehezebb lenne (vagy csak drágábban) de hihetetlen stresszként éltem meg az egészet, úgyhogy soha többet.
Pedig semmilyen valós veszély nem volt, max fizettünk volna párezer forint kamatot az adott hónapra, állásom atomstabil, egészségesek vagyunk, van családi háttér stb. de így is.
Felfoghatatlan számomra, hogy képesek emberek kimerített hitelkártya kerettel aludni, dolgozni, enni stb.
Én megtanultam hogy a 6 havi vésztartalék alá soha többet ne menjek és semmilyen formában ne legyen továbbra sem semmilyen kölcsönünk 😀
…és ez persze úgy kapcsolódik ide, hogy ezentúl még nagyobb ívben hajtom el az összes hitelkártyást. 😀
TELJESEN mindegy mennyit lehet vele összeokoskodni. Évi pártíz vagy párszáz ezret.
Bár a mostani számlánk ilyen szempontból is elég jó, mert nem is emlékszem mikor zaklattak ilyennel utoljára.
Csak elégedettségi kérdőívet szoktam évente 1x kitölteni és kb ennyi.
„Szemben a hitelkártyával ez szerintem egy teljesen tiszta dolog, minden nap, ha mínuszban vagy, akkor arra a részre az éves 30% 365-öd részét fizeted kamatnak.
(Az mondjuk nem volt tiszta hogy a privát bankárom belehazudott a képembe a rendelkezésre állás költségéről, amire direkt 3x rákérdeztem, de szerencsére utána jártam más úton így tudom hogy 1 éven belül le kell mondanom hogy ne kerüljön felszámításra)”
Ennyire mondjuk a hitelkártya is tiszta dolog, hogy esetleg belehazudnak az arcodba, hogy mik a feltételek, de utána tudsz nézni. Tulajdonképpen ennyire egy piramisjáték is tiszta dolog, vagy bármilyen lehúzás. Mi az, amit ennél kevésbé érzel tiszta dolognak a hitelkártya esetében, aminek nem tudsz utánajárni más úton (hirdetmény)? (mondjuk ez beugratós kérdés ezek után)
Úgy értem h nincs beetetés benne.
Nem tudsz „nyerni” rajta, azaz mindenki a saját termékköltségét fizeti.
(Nem pedig néhány szerencsétlenen szedik be „mindenkiét”)
Tehát a hitelkártya teljesen tiszta dolog (pont annyira, mint bármelyik hiteltermék), ha korrektül ismertetik a feltételeket, és nem tiszta dolog, ha átvernek (ahogy téged a privát bankárod át akart verni az A-hitellel, remélem, egy szavát sem hiszed el ellenőrzés nélkül ezentúl sem).
És ezek szerint az a problémád a hitelkártyával, hogy a te terminológiáddal „beetetés” van, azaz ha tudatosan használod, akkor még pluszban is kijöhetsz a használatával, szemben a többi hiteltermékkel, ahol mindenképpen mínuszban vagy. Ezen logika alapján semmilyen akciós, engedményes, kedvezményes árat ne fogadj el sehol, mindig ragaszkodj a teljes ár megfizetéséhez.
Teljesen megéri. Még ha évente ‘csak’ 20 ezer jön össze pluszba, ‘csak’ azért, mert használom, már megérte.
Szerintem ez olyan, mint hogy vannak egyes előadók, akinek a koncertjére én csak akkor mennék el, ha jelentős összeget fizetne nekem valaki (sajnos vagy szerencsére nem teszi senki), mások meg jegyet vesznek rá pénzért – önként. Én úgy használom a hitelkártyá(ka)t, hogy anyagi hasznom legyen belőle, más feltehetőleg valamilyen egyéb hasznot akar elérni vele (nem ideértve azt az esetet, amikor átvágják az illetőt a hitelkártya szerződéskor – az egy szimpla pénzügyi csalás, börtönbe az értékesítővel, meg a főnökével, meg annak a főnökével).
Ha mondjuk a boltban jó áron próbálsz vásárolni és sikerül is kihasználni az akciókat teszem azt, akkor is a kevésbé árérzékenyek fizetik meg a spórolásodat, nem a kiskereskedelmi szektor összbevétele fog csökkenni – ők más szerint priorizálnak, mondjuk nem akarnak időt szánni erre.
Arról nem is beszélve, hogy erkölcsileg helytelen a pénzt a hülyéknél hagyni:-)
Pont felmondási idő alatt van a hitelkártyám, és azért tervezem, hogy megint hitelkártyám lesz betéti kártya helyett, mert a számlavezető bankomnál az az olcsóbb, és ingyen SMS is jön a költésekről. Mellesleg amíg nem képesek értelmezhető látraszóló kamatot kiizzadniuk magukból, addig inkább az államkincstárnál parkoltatom a költésre szánt pénzemet. + a munkáltatóm nem megbízható a fizetés terén ezért jól jöhet a +1 hónap likviditás.
Nekem amiatt is hasznos és segít a hitelkártya, hogy ezzel fizetem az adón, rezsin, befektetési kiadásokon felüli minden költésem, amit a követlező hónapban egy összegben vissza is fizetek a hitelkártya számlára. Így amellett, hogy ingyen használom a bank pénzét, egyszerűen látom minden hónapban mennyit költők megélhetésre, szórakozásra, stb. Illetve jön vissza valamennyi visszatérítés is, valamint a magasabb kategóriás utazási biztosítás és repülőtéri szolgáltatások is jól jönnek.
„…egyszerűen látom minden hónapban mennyit költők…”
Szia, de miben más ez mint egy bankkártya esetében?
@Nandi szia abban (is) mas hogy kapsz visszateritest, ingyen penz amiert egyeseknek erdemes lehajolni
@V: Abban más, de amiben Nándi kérdezte, abban nem.
Illetve Tamás talán úgy érti, hogy mivel egyfajta költéseket a hitelkártyájával végez, másfajtákat pedig nem, ezért könnyen el tudja különíteni ezt a két kategóriát. Amire viszont pont úgy jó lenne két bankszámla két bankkártyával, tehát ez sem új érv (csak valószínűleg drágább, de azt már megállapítottuk, hogy tudatos használat mellett anyagilag kedvezőbb a hitelkártya).
A hitelkártya használók – emlékeim alapján – 7-11% használja tudatosan ezt a pénzügyi konstrukciót és 89-93% ráfizetéssel. Nullösszegű játék: ha én most felmondom azzal megmentek egy-több embert a HK eladósodástól?
Úgy vélem nem tudom megmenteni. Ezen iskola pénzügyi képzés segítene.
Eladósodásom nincs 100%-ban kizárva. Például lakás / ingatlan felújítás, ahol több mesterember is dolgozik + építőanyagok nem kiszámítható mértékű áremelkedése.
Mondom, nem vagyok ellene, hogy valaki kihasználja. De ha jól értem, akkor az egyik az első évben 60 ezer forintot hoz, a második évtől <30 ezret, a másik gondolom kevesebbet. Összesen mennyi pénzért foglalkozol ezzel?
A másik többet.
1.000.000 forint is lehet a hitelkeret (jövedelem és egyéb hitelektől függően).
Egységesen 1% visszatérítést ad. Tehát akár havi 10eFt, évi 120eFt is lehet.
(Elvileg 7% kedvezmény is elérhető – a szabad hitelkeret erejéig – 3 konkrét üzletben, üzletláncban ahol elsősorban műszaki, számítástechnikai és háztartási gépeket lehet vásárolni.
„Az üzletben található minden termékre, ha a fizetés nem a pénztárnál, hanem a hitelügyintéző pultnál történik (online vásárlásokra nem érvényes).” Kérdés online rendelés személyes átvételénél működik-e?)
„Folyamatban van egy másik HK igénylés is, magasabb kerettel és jóváírási plafonnal. Fórumbejegyzések alapján fordulónap előtti visszafizetés esetén nem kérnek sem fő kártya éves díjat, sem havi számlavezetési díjat, talán SMS értesítésekre számolnak fel havidíjat.”
@Meri: ez a Cetelem, gondolom. Nekem adtak 7% visszatérítést még az e-digitalnál és most az emagnál is az online rendelés, személyes átvétel kombóra – csak külön kell átvételkor szólni, hogy cetelem hitelkártya, 7%. Nem is visszatérítés, hanem az árból jön le (viszont az 1% nincs rá pluszban). Olyan is volt egyszer (még e-diginél), hogy nem volt bent az ember, aki tud ilyet (merthogy formálisan hitelügylet), úgyhogy ha ezt akarom, jöjjek vissza holnap.
Valóban nem vonják az éves díjat meg a havi díjat, ha visszafizeted zárásig, ami minden hónapban más napra esik (van egy „elszámolási időszak 2023” linkjük a weboldalon).
Az egy kérdés, hogy mivel jársz jobban: még két hetet tartozol x forinttal, amit kamatoztatsz mondjuk a cetelem takarékszámládon és kifizeted az éves meg havi díjakat, vagy visszafizeted mindig időre és nem fizetsz díjakat.
@KL Igen Cetelem, köszi ezt az emag-os infót.
„Az egy kérdés, hogy mivel jársz jobban: még két hetet tartozol x forinttal, amit kamatoztatsz mondjuk a cetelem takarékszámládon és kifizeted az éves meg havi díjakat, vagy visszafizeted mindig időre és nem fizetsz díjakat.”
Kiegyenlítem zárás előtt 1-2 nappal, és zárás után egy nappal ismét a teljes hitelkeretet tudom forgatni. Terv: ~1,6-1,8 hónapra lekötöm, ami a két hónappal későbbi zárásra lesz jó, ehhez az első zárásra kell pénzmag.