Nagyon olcsón eszünk. Az átlaghoz képest mindenképp. Mi szeretünk spórolni, mondhatjuk talán, hogy az egyik hobbim a spórolós ételek készítése. Az alapgondolat az, hogy kettőnkre 1000 forint/nap költségből kijöjjön az étel. Ez fejenként 500 forint/nap. Ebben a bejegyzésben KonyhaTündér segítségével kifejtem, hogy hogyan csináljuk és még egy tervező fájlt is találtok a bejegyzés végén.
Ne feledd like-olni a facebook oldalam, hogy ne maradj le egy bejegyzésről sem. Ezen kívül csináltam instagramot is, ahol könnyebben emészthető, egyszerű ötleteket adok a mindennapokra, kövesd azt is! 😉
Előrebocsátom, hogy nem kell mindenkinek így élnie. Nekünk célunk van a spórolással, másnak egyszerűen nem jut több. Nyilván ez a két bejegyzés azoknak segíthet, akiknek csökkenteni kell az ételköltségeken. Érdemes figyelembe venni, hogy ketten együtt alig érjük el a 120 kilót. Ha neked kevesebbet kéne ételre költeni, mint jelenleg, ez ne legyen a kifogás… Arról nem is beszélve, hogy ülőmunkához nem kell háromfogásos ebéd, a túlsúly senkinek nem jó.
Az utóbbi hónapokban a kettőnkre 1000 forint/nap nem nagyon sikerült, több vendéget fogadtunk, az infláció sem segít, de azért nem vagyunk távol sem ettől a céltól. Ha még nem olvastad a bejegyzés első felét, most megteheted, ott az alapelvekről volt szó.
Az ezer forint kicsit jobban lebontva úgy nézhet ki, hogy két adag ebédre tudunk költeni ~400-450 forintot, a reggeli, vacsora és az esetleges nasi a maradék 550-600 forintból jöhet ki. A bejegyzés nagyobb része a főételekről szól, a reggeli-vacsora párosról én írtam pár sort.
Következzenek tehát KonyhaTündér kedvenc tippjei a spórolós ételek készítéséhez:
Spórolós ételek egyszerűen
A kolis évem részben azért telt zacskós leves evéssel, mert csak azt tudtam elkészíteni. Aztán az esküvőnkön egy kedves német néni azt mondta, ne aggódjak, másnapra varázslatosan tudni fogok főzni. Nagyjából igaza lett; varázslatos, hogy mire képes az ember, ha nincs más lehetősége.
Gyűjts össze 5-6 gyorsan elkészíthető, egyszerű receptet, és hónapokig elleszel vele. Kontrollerünk gondolkodása enyhén szögletes, neki még az is be volt osztva egyetem alatt, hogy melyik nap mi lesz, és ugyanaz hetente ismétlődött. Ezt nem feltétlen ajánlom követni.
Szerintem készítsd el, amihez éppen kedved van, akár nagyobb adagot, és akkor eheted másnap, harmadnap (kinek mi!) is. Rengeteg lehetőség van, legegyszerűbb a paprikás krumpli, spagetti, pörkölt, rizses hús, főzelékek. A főzelékhez fasírt vagy virsli a legolcsóbb, de natúr szelet (100-150g/fő) is laktató. Kicsit magasabb költségen ugyan, de a füstölt tarja akármelyik főzeléket megszeretteti veled.
A csilis bab rendkívül gyorsan elkészíthető étel, csak darált hús, paradicsompüré, babkonzerv, kukoricakonzerv, fűszerek kellenek hozzá. Ha még ezen is fognál egy kicsit, akkor szárazbabból is készíthető, de az több idő.
A tejszínes tésztás csirkés megoldások is könnyűek, a klasszikus valami hús – rizs – valami zöldség mellett. Aztán ha egy-két hónap elteltével nyeregben érzed magad, próbálj ki egy új receptet. Ezeket bele is teheted egy kis könyvbe (vagy a lenti excelbe), így nem fogod folyamatosan azt érezni, hogy ötleted sincs, mint csinálsz, de nem is fogod halálra unni magad.
A fagyasztó szeret téged!
Ugyan nálunk nem divat a másnapi maradék evés, de ez nem azt jelenti, hogy nem főzök előre. Pörkölt, csilis bab, ananászos csirke, lasagne, spagettiszósz mind nagy adagban készül, aztán kiporciózva, kis dobozokban vagy folpackban megy a fagyasztóba.
De ugyanígy félkész ételeket is lehet előre készíteni. A fasírtot begombócolva, még kisütés előtt fagyasztom, a rántani való húst panírozva, de akár a kelt tészta második kelés előtt is jól fagyasztható…
Ugyan a munkám lehetővé teszi, hogy otthonról dolgozzak, de attól még dolgozni kell. Ezért nagyon nagy könnyebbség, ha csak kikapom a pörköltet, ami aztán mehet tésztára, rizseshúsnak, főzelék mellé, gulyáslevesnek, palóclevesnek, bárminek. Az időspórolás mellett pedig olcsóbb is. A nagy kiszerelés sokszor arányaiban kevesebbe kerül, máskor pedig csak nagy kiszerelés van, ami aztán megpenészedik, ha csak egy kicsit használsz el belőle.
A fagyasztó nagyon szeret téged!
Akárhol próbáltam utánajárni az olcsó ételek titkának, mindenhol az jött szembe, hogy kevesebb hús, több zöldség. Ez jól hangzik, de ha zöldség alatt nem azt érted, hogy „krumpli krumplival”, akkor nem vagyunk sokkal beljebb, mert azért a zöldségek is tudnak drágák lenni, főleg télen. A skorbutot meg azért alacsony kerettel is jó lenne elkerülni.
Erre jók a gyorsfagyasztott zöldségek! Még a mi kisvárosunkban is lehet kapni fagyasztott zöldbabot, brokkolit, spenótot, zöldség mixeket, bogyós gyümölcsöket, egy nagyobb város nagyobb üzleteiben meg aztán tényleg bármit. Ez egyrészt olcsóbb, másrészt azt olvastam, hogy tápanyagokkal is jobban áll, mert leszedés után szinte azonnal fagyasztják. A frissen kaphatóak meg utaznak egy csomót, csücsülnek a polcokon, és ki tudja, hogy tartják őket olyan szépen.
De akár magamnak is szoktam fagyasztani, ha az áruházban akciós, vagy a piacon bizalomgerjesztőbb darabot találok. Van persze néhány, amit nem lehet fagyasztani (tipikusan a magas víztartalmúak, cukkini, uborka stb.). Illetve ajánlott fagyasztás előtt forrásban lévő vízbe dobni őket pár percre, jobban megőrzi az ízét. Bónusz tipp, hogy ha magadnak fagyasztod a brokkolit, akkor mellé tudod tenni a megpucolt szárát is, amitől egy kicsit testesebb lesz a krémleves.
Egész csirke?
Illetve még egy fagyasztós trükk: vegyetek egész csirkét. Én egy picike lány vagyok, irodalomra edzett karokkal, de még nekem is sikerül 15-20 perc alatt gyönyörűen darabokra kapnom egy hentestől szerzett egész csirkét. (A belseje és a nyaka-feje már nincs rajta olyankor, annak az eltávolítását nem vállalom…) Ez nekünk átlagosan 1500 forintból egy-másfél hétre elég hús, plusz farhát, amiből akár alaplé, akár egy testesebb húsleves is készülhet.
Fagyasztó méretétől függően működik ez bármilyen nagyobb adagban vásárolt dologgal: akciós hús? Fagyasztó! Akciós túró? Fagyasztó! Akciós sajt? Értitek. Arra azonban figyeljetek, hogy ne álljon semmi nagyon sokat, tehát nem egy 5 éves háborúra kell felkészülni, hanem maximum egy hónapra.
Nasik
Hobbit legyen a talpán, aki reggel fél hétkor reggelizik, és ebédig kibírja, majd aztán utána vacsoráig. Amikor bent vagyok az irodában, sok embernél látom a kantinban vett szendvicseket, amik egyrészt elég szörnyen néznek ki, másrészt… 600 forint egy száraz zsemléért, amit megdobnak némi parizerrel és salátával, nem jó üzlet, ha spórolós ételeket keresel.
Őszintén szólva főzni még mindig nem tudok nagyon jól, de az otthoni nasi készítésben igazán kibontakoztam. Vannak olyanok, amikkel kicsit több a munka, kelt tésztás süteményekre például nem mindenkinek van ideje, sem kedve. Szerencsére egy-két banánt bedobni a táskádba, vagy összedobni egy szendvicset nulla erőfeszítés, és nem kell unalmasnak lennie! Pirítsd meg kicsit a kenyeret, kenj egy vékony réteg mustárt a felvágott alá, tegyél bele pár szelet paradicsomot, paprikát (ami mondjuk a pörköltfőzés után megmaradt), egy kis sült hagymát, vagy egy minkét oldalán megsütött tükörtojást. Apropó felvágott: vásároljatok a lédig pultban! Olcsóbb, jobb, néha akciós is.
Az új kedvenc nasim az éjszakás zabkása: este összekutyulom a zabpelyhet kevés tejjel, egy kis fahéjjal, kakaóporral, mézzel, étcsokidarabkákkal, és reggelre finom. Működik ez banánszeletekkel, fagyasztott bogyós gyümölcsökkel… Sok a lehetőség.
Ha van egy kis időd hétvégén, fagyasztható nasikat is tudsz készíteni. Régebben sokat készítettem muffin formában olvasztott vajjal összekevert zabpehelyből kis tálkákat, amit aztán mézzel ízesített joghurttal töltöttem meg, és bogyókat dobáltam a tetejére.
Sok üzletben lehet kapni saját márkás, nagy csomagos müzlit. Általában zabpehelyből, lenmagból, napraforgómagból, mazsolából készül; nem valami finom cucc. De ha egy befőttesüvegben mézzel ízesített joghurttal és egy kis gyümölccsel (bogyós gyümölcs, banánkarikák, barack, narancs, akármi) rétegesen összerakod, egészen átváltozik. Figyelj rá, hogy a müzli réteg és a joghurt réteg közé kerüljön a gyümölcs, különben magába szívja a joghurtot, és az elég undi.
Az abszolút nyertes mégis a csokidarabos keksz: készíthető vajjal vagy sütőmargarinnal, de a barnacukorhoz ragaszkodni szoktam.
Sós nasi?
Ha pedig valami sósra vágysz, a hummusz is egyszerűen elkészíthető (konzerv csicseriborsóból), jól fagyasztható, csak zöldségcsíkokat kell mellé vágni, és már lehet is vinni. Vész esetén reggelire, kenyérre kenve is finom.
Pro tipp: ne hagy elöl a nasit. Rakd dobozban a szekrény tetejére, határozd meg, mennyit ehetsz egy nap, ha kicsit is olyan vagy mint én. Nem azt mondom, hogy ha nem figyelek, simán elmajszolok egy tálca sütit, de nem is állítom az ellenkezőjét.
Haladóknak
Minél jobban belejössz a főzésbe, annál gyorsabban megy, így esetleg marad időd készen kapható dolgok otthoni elkészítésére is.
Ezek a megoldások szinte mindig olcsóbbak, általában finomabbak, de időigényesek tudnak lenni. Ha viszont a sütés-főzésben új hobbira találtál, akkor talán lázba hoz majd, hogy magadnak készíts paradicsompürét, vajat, tortilla lapokat, lekvárt, szörpöt, kenyeret. Esetleg az erkélyeden vagy udvarodon fűszernövény és zöldség kertet készíts, komposztálj.
Ezeknek a dolgoknak egy részét a már említett rugalmas munkám miatt tudom csinálni, de ha úgy érzed, szeretnél ilyesmikkel foglalkozni, próbáld ki őket, a legrosszabb, ami történhet, hogy nem lesz finom! Az internet tele van ilyen ötletekkel és receptekkel, de nekünk is írhatsz, nagyon szívesen segítek bármiben, amiben tudok.
Spórolós ételek (reggeli és vacsora) KonyhaKontroller tollából
Az egyik jól működő rendszerünk, hogy nagyjából ugyanazt esszük vacsorára és reggelire. Így kevesebbet élelmiszert dobunk ki, illetve heti 14 étkezés helyett csak 7-et kell megtervezni. Sok kenyeret eszünk, ezt nem tagadom. Részben ezért vettünk egy kenyérsütő gépet, ugyan még annyira nem finom, mint a pékségben készült, de reggel 6-kor forrón jön ki a gépből. 🙂
Olcsónak mondhatóak azonban a kenyeres ételek. 15 deka felvágottal, és egy kis vajjal mi letudunk egy reggelit-vacsorát. Ráadásul a felvágottnak nem is kell nagyon olcsónak lennie, mi sonkát szoktunk venni. (0,15*2500=375+150 forint a kenyér+50 forint a vaj, összesen 575). Sajttal és valami zölddel feldobható, de ezek nyilván plusz pénzbe kerülnek.
A melegszendvics egy picit olcsóbb, itt a ketchup az, ami opcionális, de azzal együtt is 500 forint alatt kihozható két étkezés. Szintén kenyérrel finom a májkrém, nálunk olyan 400-450 forint két étkezés kettőnkre, de KonyhaTündér inkább vajas kenyeret eszik (szintén olcsó). A zsíroskenyér nem a kedvencem, de azzal akár a 300-as tartományba is kerülhetünk, még zöldséggel is.
Minden héten eszünk valami tejeset is, zabkása a reggeli, ez egy banánnal (70 Ft) és 3 deci tejjel (60 Ft) készül, maga a zab olyan 50-60 Ft. Estére pedig tejbegrízt csinálunk, ez is nagyjából 150 Ft. Amikor urak vagyunk, akkor gabonapelyhet is veszünk, 300 gr-ot (~300 Ft) eszünk két étkezésre, majdnem egy liter tejjel.
A tojásrántotta vagy tükörtojás heti vendég nálunk, 10 tojás 390 Ft és 150 forintnyi kenyér, valamint némi olaj bánja. A tojással még burritót is szoktunk készíteni (pici sült szárazkolbász, sajt és paprika töltelékkel), amivel saját tortillával tálalva nagyjából 5-600 forintból jól lakunk. Tortillából finom quasadillát lehet csinálni, de ebbe sok sajt kell, hogy laktató legyen, illetve feldobható egy kis füstölt főtt tarjával.
A lepcsánk nagyon finom egy kis fokhagymás tejföllel és sajttal, azonban egy kiló krumpli simán lemegy két étkezésre.
Édesek és kedvencek
Az édesekről nem nagyon tudok sokat, szoktunk banánkenyeret enni, ez simán vajjal vagy lekvárral (ez házi) elég olcsó, de a palacsinta is inkább az elfogyasztott fél kiló túró miatt drága (700 forint) ezen lehetne fogni.
Nem tartozik éppen a spórolós ételek közé, de az új kedvenc a „sajtos finomság”, ami gyakorlatilag egy joghurtos-tésztás pita, amit tojásos sajttal a belsejében vajon sütünk ki, majd forrón még vajjal megkenjük. Ez nagyon fincsi, de tény, hogy zsebbenyúlós (két étkezés~1000 Ft).
Innen tudod letölteni a havi ételtervezőt. Előkészítettem, hogy bármilyen ételt könnyen be lehessen árazni benne, írtam hozzá használati útmutatót is. Nem teljesen fedi le a mi átlagos hónapunk, annál sokkal színesebb, inkább igyekeztem többfélét beletenni. (Szerk: beletettem a kalóriaértékeket, mert a redditen feljött, hogy túl kevés lenne. Érdekes módon nem az, 1800-2200 között van. Persze pár érték lehet pontatlan, de nem az a lényeg.)
Az első hét kifejezetten az olcsó, a többiben van mindig valami izgalmasabb. A nasikat sokszor a vacsora-reggeli maradékából készítjük, illetve a pizzafeltét is sokszor a „lepattanókból” készül.
Ételtervező (6494 letöltés )Remélem tetszett a bejegyzés, kommentelj bátran, nézz körbe, vagy oszd meg a barátaid közt (kattints a lenti facebook gombra).
Ha a pénzügyeid helyretételében szükséged lenne egy kis segítségre, abban szívesen segítek bármiféle értékesítés nélkül. Kattints ide a részletekért! A lenti videóban hosszabban is bemutattam, hogy hogy néz ki a coaching:
Te számolod, hogy mennyit költesz naponta vagy havonta ételre? Mennyiből jössz ki?
Én változó összegeket költök kajára. Pontosan nem szoktam számolni, mert ami kell azt megveszem. Viszont a bankszámlakivonat alapján kb. 30.000 HUF/hónap körül van a kaja vásárlás költsége. Ez alapján kb. 1.000 HUF/nap a fogyasztásom. Mondjuk én szoktam étteremből is kaját venni és azt nem számoltam ebbe bele. Ha azzal együtt számolom, akkor kb. 60.000 HUF/hónap körül van az élelmiszer fogyasztásom. Ez alapján kb. 2.000 HUF/nap körül van a kaja vásárlás költsége.
Vajon ott fenn is 400-500 forintból ebédelnek?
Feltúnt, hogy nincs egyetlen halétel sem a listában. Ezek miért maradtak ki? Egészségesek, és nem ártana mindenkinek minél többet fogyasztania.
Köszi a választ!
Néha eszünk halat, ha fogok, de azt inkább a szüleimnél vendégségben. Heti szinten nincs igazán. Ennek oka talán az, hogy drága és nem olyan könnyű enni a szálka miatt.
Mi nagyjából 60-70e forintot költünk egy hónapban étkezésre a barátnőmmel (ebből az élelmiszer 50k, a maradék pedig étterem/rendelés/nasi). Érdekes volt látni az excel-t, hogy ilyen kevésből is ki lehet jönni. 🙂 Személy szerint engem érdekelne egy mindenre kiterjedő, havi költségvetés is, bár tudom, hogy ezekhez nem érdemes viszonyítani, hiszen mindenki más élethelyzetben van, viszont már ~1 éve próbálom hónapról-hónapra optimalizálni a költéseimet és érdekelne hogy más, hasonló cipőben járó emberek hogyan terveznek.
Köszi a cikket, élvezettel olvasom az új bejegyzéseket! 🙂
Köszi a kommentet, nagyon örülök!
Amikor eljutok oda, bemutatok egy havi/éves tervezést is, de sok témáról szeretnék beszélni. Még az sem kizárt, hogy a tavalyit bemutatom, hogy mit terveztünk, és mi lett. 🙂 Egyébként szívesen olvasom másét is. 😉
Az 60k egyáltalán nem rossz, ha nem muszáj kevesebből, némi főzés mellett belefér némi izgalom is. 😉
Ez egy nagyon szuper kis cikk volt! 🙂 Ha még kezdőként nem is tudom megvalósítani ilyen szinten a tervezést, mindenképp nagyon sok ötletet és inspirációt lehet belőle meríteni! Külön köszönet KonyhaTündérnek, hogy ennyi időt és energiát szánt erre az írásra és hogy ilyen részletesen, receptekkel együtt mutatta be a heti kaja tervezést! 🙂 ??
Köszi szépen! Mindenképp átadom neki! 🙂
Nagyon jó tippeket származnak Konyhatunder tollából! Mi is így tapasztaljuk, hogy kis odafigyeléssel és idoraforditassal nagyon meg lehet fogni a kiadásokat, ha van rá elég idő és motiváció. Ami nagyon tetszik, hogy Konyhatunder és Kontroller egy irányba haladnak és egymást tudják erősíteni a koltsegtudatossagban. Gyerek miatt nálunk az alapanyagok minősége az első prioritás. És ezzel támogatni is a termelőket a helyi piacon:)
Ha péntek akkor tejbegríz??
általában igen 🙂
GLuten erzekenykent, tejfeherje, citrus és napraforgó étolaj allergiaskent, reflux betegen. Nem hiszem meg tudnad oldani 500 forintbol. Mikor 799 Ft 250gr kenyer pl.
Javítottam neked az étolajat. 🙂
Gondolom nem követed a napi kiadási videóinkat, KonyhaTündér áttért a glutén, tej és cukormentes életmódra. Szerencsére nem érzékenység, ezért nem kell szigorúan tartani, de megszenvedünk mi is. Nyilván nekünk segít, hogy itthon vagyunk, tudunk magunkra főzni, de utifűmagliszt (vagy mi a fene) 4000 forintos kilós áron felhúzta a szemöldököm… Persze az kis része, de akkor is…
Nyilván egy átlagos egészségű emberről / családról szól a cikk, nem pedig azokról, akiknek többszörös allergiája/érzékenysége van.