Nem TBSZ brókerek Magyarországon

Már több mint 3 éve írtam a TBSZ-t ajánló brókerekről, amelyeket érdemes használni. Időközben sajnos a TBSZ adózása megváltozott, ezért arra gondoltam, hogy megnézem, van-e érdemes nem TBSZ bróker a piacon.

A befektetés során a tőkédet kockáztatod, értéke csökkenhet és nőhet is. A CFD portálokon az ügyfelek 60-90%-a pénzt veszít. A kriptoeszközök extrém volatilisek, hiányos ügyfélvédelemmel.

A bejegyzés hallgatható verzióját itt találod.

Mielőtt belekezdünk, érdemes megemlíteni, hogy minden, magyar piacot komolyan vevő bróker ajánl TBSZ-t. Ennek oka, hogy a befektetések alapvetően inkább a maratonra hasonlítanak, ezért kicsi az esélye, hogy valaki ne tudná kihasználni a TBSZ nyújtotta előnyöket, ha be szeretne fektetni. Ennek ellenére elképzelhető, hogy valakinek érdemes más bróker után néznie. Például az aktívabb kereskedésre a TBSZ brókerek közül talán csak az IBKR felel meg (döntés előtt ezt is érdemes megnézni). De előfordulhat, hogy valaki diverzifikációs, kockázatcsökkentési célból szeretné máshol is tartani a pénzét.

Azt is el kell mondani, hogy a Magyarországon elérhető szereplők inkább kisebb Fintech cégek. Ezeknek az előnye, hogy általában alacsonyabb díjakkal operálnak, illetve felhasználóbarátabb platformot ajánlanak. A hátrányuk, hogy a bizalom még nem olyan magas velük szemben, hiszen általában fiatalabbak, kisebb tőkével rendelkeznek, mint a régi „nagyok”.

Platformok

4 céggel találkoztam mostanában, ahol nem (csak) CFD-ken keresztül lehet befektetni. (Aki nem tudná, a CFD lényegileg egy szerződés a jövőbeli árfolyammozgásra. Ez egy hasznos eszköz, de a kisbefektetők általában szerencsejátékra, pénz elvesztésére használják. Az olcsó brókerek pénze általában részben a CFD-kből van. Én nem fogom senkinek javasolni, szerintem az ETF-ek, nagyon ritka esetben az egyedi eszközök a legtöbb kisbefektetőnek sokkal jobbak.)

A négy bróker, amit górcső alá vettem, az XTB, eToro, Trading212 és a Revolut.

A brókerek összehasonlítása az alábbi képen található (nyilván a fontos adatok csupán egy részét tudom ide feltenni):

Fontos infó: igyekszem valamiféle meghívót megosztani mindegyik brókerhez, ezekből természetesen jutalékot vagy ajándékot kapok, a regisztrációval támogatod a munkámat.

A felsorolás az indulási időpontontja alapján:

XTB

A lengyel bróker számára idén került fókuszba Magyarország. A CFD mellett június végétől már direktben lehet ETF-eket és részvényeket is venni. A passzívabb befektetők gyakorlatilag átváltási költségért cserébe használhatják a platformot, ami kifejezetten pozitív élmény. Szerencsére van demó számla is, így rá tudsz nézni a platformra. A bizalmat növeli, hogy tőzsdei cégről beszélünk, tehát komolyabb felügyelet és beszámolási kötelezettség alatt van. Van lehetőség ingyenes kártyás befizetésre is.

Ha az én XTB linkemen regisztrálsz (vagy a KONYHAK kódot használod), szeptember 30-ig ajándék Intel részvényt kapsz, melynek ára jelenleg 7500 forint körül van. (A korrektség kedvéért leírom: én a sima számláért pártíz eurót kapok, kriptó számláért száz felettit, míg ha valaki CFD számlát regisztrál és használ, akkor többszázat. Ettől még a legtöbbeknek ez utóbbi kettőt semmiképp sem fogom ajánlani.)

Trading 212

A brit bróker számomra kicsit komolytalannak kinéző platformon működik, de a legnagyobb brókeri ügyfélszámmal rendelkező cég az összehasonlításban. A tőzsdére sincs bevezetve, így kevesebbet tudunk róla. Ugyan reklámozza, de nem találtam meg a próbaszámláját. Pozitív, hogy kártyával is fel lehet tölteni a számlát, de csak az első 1000 € ingyenes. Ezen kívül sokan értékelik, hogy igényelni lehet bankkártyát, ami gyakorlatilag középárfolyamon vált.

Sajnos ide nincs meghívókódom, így ezt a neten tudsz keresni (vagy ha valaki megosztja a kommentek közt, ha neki van), általában egy törtrészvényt lehet kapni.

eToro

Az önmagát a CopyTrader funkciójával megkülönböztető platform. Személyesen nem lelkesedem a vak vezet világtalan módszerekért, így ezt nem ajánlom, de a 3 millió feletti felhasználói volumen igen impozáns. A felület is korrektnek néz ki, az eToro demószámlája is jó bevezetést ad a kereskedésbe. A meghívottjaim az első 3 hónapban ingyenes részvénykereskedést kapnak.

Egyébként én sem abból gazdagszom meg, ha a linkemen keresztül regisztrálsz eTorora, csupán akkor kapok jutalékot, ha eléred az 5$-nyi spreadet. Mivel ETF-en nincs spread, így nem számítok komoly kifizetésekre. Nyilván az ösztönzők arra mutatnak, hogy a kriptót vagy a CFD-t promotáljam (ez utóbbinál jelenleg 61% a veszteséges számlák aránya az eToron); ezt nem fogom megtenni.


Revolut


A Revolut csak azért szerepel a listában, mert sok ügyfelem használja, mivel ez a legkönnyebben elérhető. Ha az ember már úgyis használja például pénzváltásra, akkor logikusnak tűnhet a befektetéseket is ide csoportosítani. Ennél remélem, hogy az olvasóim több gondolatot tesznek a brókerük választása mögé. Ezzel együtt is lehet a Revolut egy megfelelő befektetési platform, simán el tudom képzelni, hogy a jövőben náluk is lesz TBSZ. De nekem nagyon hiányzik a transzfer lehetősége, és őszintén nem bánom, ha a banki app és a bróker elválik egymástól. A Revolut meghívó linket itt találod.

A leírt információkat és linkeket a szponzoráció tudatában érdemes kezelni. A bejegyzés oktatási, információs és szórakoztatási céllal készült, a személyes véleményemet tükrözi, célja nem egyes pénzügyi termékek kereskedelmének népszerűsítése. Az egyéni stratégia kialakításához és bróker kiválasztásához érdemes megfelelő kutatást végezni, és szakértő segítségét kérni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük