Nemzeti nagytőkét!

A gazdaság bonyolult, még a legnagyobb elmék is csak bizonyos részeit értik, használják, senki sem tudja tökéletesen irányítani. A nyugati társadalmak ezért úgy döntöttek, hogy irányítás helyett kiszervezik a felelősséget a legkisebb, felelősséget vállalni képes egységnek; az egyénnek és a szervezeteknek. Így jött létre a tulajdonjog, a szabad kereskedelem és az ebből következő profitmotiváció.

A bejegyzés hallgatható verzióját itt találod.

Elindítottam a facebook csoportunkat, ahol gyakrabban és más formában is tudjuk tartani a kapcsolatot. Lépj be te is!

A rendszer nagyszerű, de a működésének van néhány feltétele. Nagyszabású eredményeket csak úgy lehet elérni, ha a többség egyetért, ezáltal elegendő hatáskört ad a kormányoknak, vagy ha egy szervezet elég naggyá nő a feladathoz. A megbízó-ügynök probléma miatt (ami persze nem a nyugati berendezkedés sajátja) mindkét megoldás veszélyeket hordoz.

Korábban már írtam arról, hogy milyen problémákat okoz, ha egy cég túl naggyá válik, és a tulajdonosok érdekei helyett KPI-okat kerget. Ebben a bejegyzésben pedig azt szeretném megvizsgálni, hogy milyen hatással van a gazdaságra, ha egy állam megpróbálja „megvédeni” a nemzeti érdekeket.

Nemzeti nagytőke/nemzeti gazdaság

A teljes szabadkereskedelem kritikája teljesen helyénvaló és szükséges, de szeretném bemutatni a fő ellenérveket és azok gyengéjét.

nemzeti nagytőkét

Az egyik fő érv, ha árdömpinggel lehetetlenítik el a helyi gazdaságot. A dömpingárazás (vagyis az, amikor veszteséggel adják el csak azért, hogy pozíciót szerezzenek) ugyan nagyon jól alátámaszthat hihetőnek hangzó narratívákat, de általában a helyzet ennél árnyaltabb. Lehetnek ugyan egyedi esetek, amikor ténylegesen felvásárlási céllal kiáraznak valakit a piacról, de ennél sokkal gyakrabban van valós termelékenységi diszparitás a „dömping” mögött. Az egyik hatékonyabb vállalat egyszerűen jobb piaci ajánlatot tud adni. A Facebook például kivégezte az IWIW és a MyVIP platformokat, de mindenki könnyen belátta, hogy a hálózati hatás miatt egyszerűen jobb volt abban, amit adni tudott. Természetesen a dolgozóknak rövid távon nagyon rossz, ha bezár a helyi minigyár, de könnyen lehet, hogy nemzetgazdasági szinten nyerünk vele, mert az a dolgozó sokkal jobb hatásfokkal tud majd máshol dolgozni.

Nemzetbiztonsági kockázat

Egy másik – talán jogosabb ellenérv – a nemzetbiztonsági kockázat. A szabad kereskedelem addig működik, amíg mindenki korrekt szereplő a piacon. Ha megjelenik egy farkas, akkor az komoly veszélyt jelenthet az egyes országokra. Európa orosz gázfüggősége teljesen racionális lépés, ha azt feltételezed, hogy mindenkinek a jólét maximalizálás a célja. Abban a pillanatban, hogy autoriter államok területszerzéssel szeretnének fejlődni (és ezért hajlandóak feláldozni a saját jólétüket), már nem lehet a racionális közgazdasági elveket alkalmazni. Ugyanígy, ha egy kormányzatnak sokkal fontosabb a rövid távú népszerűség, ezért random adókat vetnek ki, akkor azt a cégek országkockázati felárral fogják meghálálni.

Azt azonban el lehet ismerni, hogy néhány országban történelmi és méretgazdaságossági okok miatt nem alakultak ki nagyvállalatok/nagytőkések organikusan. Ilyen helyeken állami beavatkozás nélkül ez nem is lehetséges. Vannak, akik szerint ez csökkentené a nemzetbiztonsági kockázatot.

Szerintem ezt igen nehéz logikusan alátámasztani, de még inkább ingatag lábakon áll, hogy miért lenne a politikai elithez közel álló szereplő meggazdagodása nemzeti érdek. Ennek alapfeltétele az lenne, hogy a meggazdagodó elit a saját országához legyen hűséges. Vagyis azoktól várjuk a hűséget, akik hűtlen kezelés során gazdagodtak meg. Arról nem is beszélve, hogy miért hisszük, hogy aki érdemtelenül gazdagodott meg, az érdemes lesz a vagyon kezelésére?

De valahogy nálam a nemzetbiztonsági kockázat érv sem volt soha hihető: ha például egy búzatermelő földjei és terméke a magántulajdona, akkor elméletben azzal kereskedik, akivel szeretne. Ha az export jobban megéri, akkor exportálni fog, nemzetbiztonsági kockázat ide vagy oda. A terményét csak a magántulajdon megsértésével (vagy a megfelelő piaci helyzettel) lehet nemzeti érdekre fordítani, ami pedig a szabad kereskedelem ellensége. Ha pedig az állam hozzá mer nyúlni a magántulajdonhoz, akkor teljesen mindegy, hogy nemzetközi vagy hazai tulajdont sért meg.

Multik kiviszik a profitot!

Itt persze felmerülhet a gyakran emlegetett érv, miszerint a „multik” kiviszik a profitot az országból. Ez az érv inkább a kommunista irigységen alapul, mint tényeken. A profit olyan, mint a kutya vacsorája, vagy van, vagy nincs. Ha viszont nem marad el, akkor az a befektetett tőke hozama, és minden esetben a tulajdonosé. Ha megfelelőnek látja a piacot, akkor újra befekteti, ha nem, akkor hazaviszi és másra költi, ez a tulajdonjog lényege. A profit szabadpiaci előfeltétele, hogy korábban tőkét fektetett be az országba, amiből pedig munka lesz.

Összefoglalva tehát úgy gondolom, hogy a nemzeti nagytőke kialakítása nehezen védhető álláspont. A közgazdaságtan egyik alapigazsága, hogy mindenki jobban jár, ha a komparatív előnyének megfelelő tevékenységet végez, ennek pedig alapfeltétele a szabad kereskedelem. (A komparatív előny egyszerűen megfogalmazva azon tevékenységekre való specializálódás, amellyel a legnagyobb gazdagságot érheti el.)

De ha ezt figyelmen kívül hagyva mégis úgy dönt egy állam, hogy központi szabályozást és támogatást alkalmaz, ezzel azt feltételezi, hogy van jobb rendszer annál, amit a piaci körülmények diktálnak, legyenek azok bármennyire is kellemetlenek. Erre pedig jó példát még nem láttunk, csak rosszat. A szabad kereskedelemnek megvannak a hátrányai, nehézségei, de ez a jelenleg ismert legjobb opciónk. Az alternatívát már kipróbáltuk, és sajnos csak a szabadságjogok erőteljes korlátozásával működhet. Ezért úgy gondolom, hogy a nagytőke, amit most hihetetlen anyagi és morális áldozatok árán létrehozunk, nem szolgál nemzetérdeket. Ráadásul hosszú távon működésképtelen, hiszen az arra érdemtelen emberek nem lesznek képesek fenntartani.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.