A coachingok, befektetési oktatások során visszatérő téma, hogy mekkora vagyon, milyen vásárlóerő, nyugdíj a megfelelő cél. Ez természetesen helyes és érthető elvárás, de a pontos számítás sok esetben önátverés. Nemcsak matematikailag, hanem néha koncepcionálisan is. Előrebocsátom, hogy hiszek a célkitűzésben, sőt kritikusan fontosnak tartom a pénzügyi tudatosságban. Annyira, hogy nemrég írtam arról, milyen könnyű elindulni a befektetésekkel. De minden előnye mellett azt is meg kell vizsgálnunk, hogy mire nem használható.
Facebook csoportunkban gyakrabban és más formában is tudjuk tartani a kapcsolatot.
A bejegyzés videós verzióját itt találod.
Az a fránya matek
A legnyilvánvalóbb hiba, amit a jövő tervezésénél elkövetnek az emberek, az a nominális hozamokkal történő számítás. Az értékesítőknek motivációjuk van így szebbé tenni a valóságot, mert senki nem venné meg a 2-3%-os TKM-el terhelt termékeiket, ha tudnák, hogy várhatóan kevesebbet kapnak vissza, mint a hozzájárulásuk. De ha a vevőt beetetik 10%, 20%-os nominálhozammal, akkor lehet mutatni exponenciálisan növekedő görbét. Természetesen ez nettó átverés.
Önmegtévesztés
Ennél sokkal kevéssé észlelhető, amikor magunkat verjük át a pontos tervezés képével. Számokkal meggyőzzük magunkat, hogy megvan az út, pedig a helyzet nagyon bizonytalan.
Ugyanis az élet egy kellemetlen játék, amit MINDIG felborít valami váratlan. A legjobban átgondolt terv is borulhat. Egy betegség, gyermek születése (vagy éppen annak hiánya), a munka elvesztése, esetleg egy újabb lehetőség teljesen átírja a kialakított életünket.
Az, hogy van egy utunk, nem jelenti, hogy soha nem lehet letérni róla. De úgy is fogalmazhatunk, ha minden úgy alakul, ahogy tervezted, akkor lehet, hogy rossz úton jársz. Valamennyi rugalmasság, kiszámíthatatlanság mindenki életébe szükséges. Ugyanez igaz a pénzügyekre is, annak ellenére, hogy minél unalmasabb a pénzügyi életed, annál jobb.
Ezért sem szeretjük, ha a havi keret teljesen ki van feszítve, ezért tartunk vésztartalékot is. A legtöbb esetben a nyugdíjmegtakarításunkat sem tervezzük teljesen felhasználni.
Azért tervezni kell
Éppen ezért a szofisztikált modellek, amelyekkel kiszámolható, hogy mennyi pénz kell a nyugdíjunkra, a következő 10-20-50 évben mennyit keresünk, csak addig működnek, amíg igazak a premisszáink. Jósgömb nélkül viszont hatalmas a bizonytalanság, így sokszor egy egyszerű ökölszabály elegendő. Ettől függetlenül fontos a realitások talaján mozogni, és megtalálni a valóban fontos sarokszámokat. Mindig zavar egy kicsit, ha valaki ignorálja a várható nyugdíját, pedig a megélhetésének jelentős részét adja az majd.
Ezzel nem azt mondom, hogy ne tervezz. Sőt, mindenképp tervezz. A bevételeid (reálértéken) várhatóan nem lesznek sokkal magasabbak, és nem árt, ha van egy elképzelésed, hogy hogyan szeretnéd leélni az életed. Ennek fontos része a pénzügyi tudatosság. Csak azt ne hidd, hogy ennyi bizonytalanság mellett minden úgy lesz, ahogy tervezed.
Az ezévi valorizációs szorzók azért okoztak kis homlokráncolást, a 2017-es 1,984 ? Fele annyit ér a pénzünk hat év alatt? Van egy kis reálbércsökkenésem, pedig igyekeztem, igaz céget nem váltottam. Ha a valorizált akkori és mostani bért átváltom dollár/euroba, még rosszabb a helyzet. Én is ismerek sok vállalkozót és egyéb embert, aki arról beszélt régen, hogy ő mennyire nem számít az állami nyugdíjra, és nem is érdekli, majd ő megteremti magának, és a legtöbbnek most bizony a nyugdíjka a fő bevételi forrása. Csak azért korfa alapján látszik, hogy romlik és még fog is a helyzet, nőni fog a korhatár is, és azért a közel 10 évnyi Kata is lehet majd visszaüt a számításnál. Szóval igen, több lábon kell állni, de mégis az ember úgy van vele, hogy keresi hol van egészséges arány a megtakarításban befektetésben és az élet élvezetében, mi az elég, és az is igaz, hogy ezért fontos a hozamelvárás, amit reálhozamként kell számolni, pl a valorizációs számok alapján amit írtam fent. Nem egyszerű a helyzet.