Sunmoney, ahogy én látom!

Amikor egy befektetési lehetőséget agresszíven reklámoznak magánszemélyek, akkor mindig felmerül bennem (és benned is fel kell, hogy merüljon), hogy piramisjátékkal (Ponzi-sémával) találkoztam-e éppen. A mai bejegyzésben leírom, hogy az utóbbi pár hétben mit tudtam meg a Sunmoney átverés témájában, és belenézek, hogy vajon tényleg az évszázad befektetése-e, ahogy azt állítják.

Update: A bejegyzés megjelenése óta több embertől kaptam e-mailt vagy facebook oldalon kommentet. Természetesen a tévedés jogát fenntartom, ha valamelyik pontban tévedek, kommenteljetek vagy írjatok e-mailt, javítom szívesen. 🙂 A cég alapítójának válasza a kommentek közt! Ezt ezúton is köszönöm, sajnos úgy érzem, hogy a fő problémákat nem érintette, de természetesen mindenki döntse el magának. (Félkövér írás frissítésének ideje: 2020.12.12 15:14)
Természetesen ügyvédi megkeresésre is válaszolok (nem tudom, hogy miért kell ezzel fenyegetőzni), de nem hiszem, hogy szükség lenne rá. Nyilván ahol ilyen harcos munkatársak vannak, ott az összes, bejegyzésben felvetett pont könnyen megválaszolható!
A félreértések elkerülése végett írtam az info [kukac] sunmoney e-mail címre. A levél természetesen bárki számára elolvasható.

Gyorsan lelövöm a poént, mert sokan nem olvassák végig a bejegyzést: én ezt senkinek nem ajánlanám, de természetesen nem tudok biztosat mondani. Igyekszem a céggel szemben minél korrektebb lenni, ami sok esetben nehéz lesz. Ha csak az összefoglalás érdekel, kattints ide.

Akit pedig a díjak vettek le a lábukról, annak ajánlom lent „Olvass ell.” kommentjét. Jól sejtetted, a díjak megvásárolhatóak.

Szeretnék indítani egy új sorozatot, amiben üzleti modelleket vizsgálok meg. Mivel azonban ezek rengeteg időt vesznek igénybe, akár hónapok is eltelhetnek két bejegyzés közt. Ha tetszett, kérlek támogasd a munkámat, ha mással nem is, legalább egy lájkkal a facebook vagy insta oldalamon.

Alapadatok

Tehát mit tudunk a cégről? Nagyon büszkék a német anyacégre, amelynek van pár magyar leányvállalata. A legérdekesebb azonban az egyesült arab emirátusok-beli leányvállalat, amely elméletileg a cég pénzügyi központi funkcióit látja el.

A magyar cégek közt van egy iroda, illetve a napelem parkok, melyek Zrt formában működnek. Sajnos egyik sem elég idős, hogy beszámolót nyújtsanak be (vagy nem találtam meg mindet, például a lajosmizsei parkhoz tartozót).

MLM és a Ponzi séma

Nem tudom, hogy mennyit tudtok az MLM rendszerekről, mélyre ásva elég borzalmas bagázs.

Itthon “független pénzügyi tanácsadás” történik ilyen módon, illetve kozmetikai szerek piacán vannak nagyobb szereplők. Ezekben a közös, hogy sokszor képesítetlen emberek árusítják és közel sem nevezhetőek olcsónak. Persze ez önmagában még nem jelent semmit, csak azt, hogy egy általában nem túl hatékony, éppen ezért meglehetősen drága értékesítési struktúrával jár. Nagyobb baj azonban, hogy sokszor a legalitás és a moralitás határain táncolva (khm, átlépve) érik el az eredményeiket. A kifizetések rendszere általában teljesen átláthatatlan, és sokszor szinte senki nem keres pénzt az MLM rendszerben, csak a kitalálója. Ráadásul a belépés és a tagság gyakran „értékesítési” (valójában vásárlási) feltételhez kötött, ami nagy pénzügyi gondba sodorhatja a vevőket.

Vannak kevésbé nagy, és kevésbé legális szereplők, kifejezetten az étrendkiegészítőknél és más, hasonlóan alulszabályozott piacokon fordulnak elő. Az USA-ban szerintem sokkal durvább a helyzet, pár karizmatikus vezető egész szektákat tud létrehozni.

Tehát önmagában nincs baj a többszintű értékesítéssel (MLM/multi level marketing), de óvatosan kell velük bánni. Mivel sokszor nagyon karizmatikus a vezető, sokan túlzott lelkesedéssel vásárolnak, ezért nagyon kevesen érnek el profitot.

De a bejegyzés a Sunmoney-ról szól, MLM-e a Sunmoney?

Nagyon érdekes, hogy erről külön előadás is szól. (Hmm, vajon miért?) Valóban van sok tulajdonsága, ami miatt nem tűnik annak. De a többszintű értékesítés, amit manapság már sokkal trendibb network marketingnek hívni, ugyanúgy benne van. A kedvenc részem a videóban, mikor elmondja, hogy nem MLM, majd felrajzolja az MLM struktúrát. 🙂

Ugyan azt mondják, hogy minden rossz tulajdonságát kiküszöbölték, de az MLM-ek tulajdonságai megmaradtak. A szinteket, ami egy elég erős “befektetési” ösztönző szintén nem hagyták ki. Ilyen egy MLM, de ez még önmagában nem feltétlen probléma.

Fenntartható-e a Sunmoney üzleti modellje

A nagyobb probléma a Ponzi sémákkal, azaz piramisjátékokkal van. Sokan nem tudják mi a különbség, mivel ezek is sokszor MLM formában indulnak, illetve a szájról-szájra járó hirdetés a legnagyobb eszközük. Ezekben az első hozamokat a “befektetők” befizetéseiből fizetik ki. Amíg több befizetés érkezik, mint amennyi kifizetés történik, addig működik a dolog; a kitaláló anélkül tud gazdagodni, hogy neki akármit bele kéne tennie a rendszerbe. Ez történt Pénzes Marcsival, a Questorral, korábban az IL Ferroval és sok elődjükkel.

Mivel az emberek a “valódi hozamok” láttán visszaforgatják a tőkéjüket, sokszor sokáig nem is kell kifizetni semmit. Ráadásul ezek a cégek sokszor hitelesnek tűnnek, ha valami valós tevékenységet működtetnek, például napelemparkot létesítenek. Ezzel pedig sok évig tudják elfedni a modell fenntarthatatlanságát.

sunmoney átverés

De hogyan tudunk egy Ponzi sémát felismerni, vajon a Sunmoney megfelel ennek?

Csináltam egy 4 tételes tesztet, aminek segítségével könnyebben meg lehet találni a kamubefektetéseket.

Az első teszt: miért akarják a te pénzed, nem a “piacét”?

A tőzsde azért jött létre, hogy egyszerűvé tegye a tőke ki- és beáramlását cégekbe. Ha az egy kezdő cégnek nem is elérhető, banki hitelek, üzleti angyalok százai várják, hogy beletehessék egy jó ötletbe a pénzüket. Miért jó a kisember pénzét tőzsdén kívül elkérni, miközben ennél drágább módszert ki sem lehet találni? Természetesen a felügyelet megkerülése miatt.

Ha 1000 emberrel kell szerződni 1 helyett, az irgalmatlan költség. Nemcsak azért, mert 1000 szerződést kell írni, a különböző fizetéseket könyvelgetni, komoly infrastruktúrát fenntartani, hogy minden helyesen legyen elszámolva, hanem még komoly díjat is ki kell fizetni azért, hogy motiváljanak téged arra, hogy ajánld őket ismerőseidnek.

Ez meg is látszik, a Sunmoney akár az 5 ember befizetésének 35%-át is azonnal visszaadja neked, ha 1 hónapon belül 4 embert beszervezel. Arról nem is beszélve, hogy utána “hozamból” is kapsz az alattad regisztráltak után.

Második teszt: reálisak az ígéretek, fenntartható az üzlet?

Ugyan sehol nincs leírva, de a videókban többször elhangzik, hogy 8% passzív jövedelmet biztosítanak euróban, kockázat nélkül. A fenti, akár 35% közvetítői díj mellett ez valójában akár 12%-os hozamot is jelenthet. Ha ez elérhető lenne napelemmel, akkor a MOL, EXXON, Shell és a többi energiaóriás mind napelemet telepítene.

Sajnos a realitás az, hogy a napelem csupán az uniós és állami támogatások miatt megtérülő befektetés. Sokan nem tudják, de az áram díjának jelentős része a rendszerfenntartási díj. Jelenleg hazánkban a napelemekből származó átvételi díj (20MW alatti kiserőművekre) 33 forint/kWh. Ez alapján számoltam egyet a kommentek közt.

Harmadik teszt: mire ösztönöz?

Az ilyen cégeknél jellemző, hogy úgy lehet felgyorsítani a “gazdagságot”, hogy új tagokat (“befektetőket”) húzol be. Sőt, az új tagokkal sokkal többet lehet keresni, mint magával a befektetéssel. Ez mindig legyen gyanús!

Ráadásul, mivel ezek a cégek nem akarnak a valódi üzleti modellre túl nagy médiafigyelmet vonzani (google találatok közt csak saját honlapok jelennek meg, sehol egy cikk), ezért hivatalos reklámjuk nincs, számokat nem nagyon osztanak meg. A tagoknak viszont erős ösztönzőket adnak arra, hogy “építsenek közösséget”. Update dec.17 12:30: ami még eszembe jutott, hogy a közösségi csomagok vásárlása gyakorlatilag azt jelenti, hogy fizetned kell azért, hogy a munkatársuk lehess. Gondoltam leírom, ha esetleg valaki más is nagyon furának tartaná a dolgot…

(Update dec.15 10:10: egy kedves olvasó utánanézett az oly’ sokat emlegetett UN Global Compact programnak, a kommentje itt olvasható, de a lényege, hogy a belépés önkéntes és nincs (magyar) jogszabályoknak megfelelőségi vizsgálat az üzleti modellre.)

Negyedik, utolsó teszt: kivel is kötöd a szerződést és tulajdonképpen mire?

Vajon hányan tudják, hogy az ő Sunmoney szerződésüknek gyakorlatilag semmi köze nincs a magyar vagy német céghez? Persze, le van írva, hogy a SunMoney Solar FZ LLE arab céggel kötik a szerződést, de nem hiszen, hogy értik, hogy ez mit jelent. (Azt, hogy Magyarországon nem nagyon tudnak mit kezdeni a céggel.)

A szerződés szerint pedig haszonbérletbe adsz valamit. Nem vagyok jogász, de a tippem az, hogy csak termelőeszközt lehet haszonbérletbe adni. Itt úgy tűnik, hogy a “nevedben telepítenek napelemet”, aminek a bérleti díjára vagy jogosult. Csakhogy semmilyen dokumentumod nincs arról, hogy van napelemed. Amid van, az egy arab cég szerződése, ami biztosítja számodra, hogy a birtokolt wattok arányában szétosztja az áramból származó jövedelmet.

Ha szeretnél szerződni a céggel mindenképpen olvasd el a Szolgáltatási Megállapodást, a tárgyát, és a vegyes rendelkezéseket.

Ráadásul sehol nem szerepel hivatalosan, hogy mennyi lesz a hozamod. Ami érdekes, hogy az utóbbi évek alapján icipici eltéréssel folyamatos volt a 8% hozam (találtam korábbi posztokat, ahol a tulajdonosok is megerősítették, de hivatalosan sehol). Ilyet Kínában gyakrabban lehet látni, ahol a kommunista párt állítja be, hogy mennyi profitja van egy vállalatnak, de a napelemeknél kicsit nagyobb szokott lenni a szórás (és a hozam meg sem közelíti a 8%-ot).

Visszatérve az arab cégre, indított már valaki arrafelé kártérítési pert? Vajon azok az emberek, akik az állampapírtól is félnek, mennyire fognak tudni önérvényesíteni az emirátusokban, ha baj van? 

Egyébként érdekes módon a sunmoney.com domain-t nem a német cég jegyezte be, hanem az emirátusok-beli vállalat. Továbbá a “webbankjuknak” (sunmoney.net) titkos a regisztrálója. (Állítólag ennek ellenére is le lehet kérni, ha valaki ilyen ügyes, írja meg a kommentekben.) Ha holnaptól nem elérhető az oldal, kihez fordulsz?

Összefoglalva

Hetek óta vagyok regisztrált tag, elolvastam minden dokumentumot, de sem jogász, sem bíróság nem vagyok, így nem mondhatom ki biztosra, hogy itt emberek átvágása zajlik.

Személyesen én a világért sem tennék bele pénzt. Sajnálatos módon sokan viszont igen, így a gyanúm szerint még 2-3 évig mindenképpen gyűjteni fogják a pénzt.

Mit tehetsz, ha már benne vagy a dologban? Első körben nem vásárolsz többet, nem ajánlod senkinek, és figyelmezteted az ismerőseidet is. A második, hogy megpróbálod az üzletszabályzat 5.3.7-es pontja alapján visszaszerezni a pénzed. Ekkor a wattok vásárlási értékének 60%-át visszakapod (természetesen a maradék évek arányában). Én a helyedben nem számítanék sok jóra!

Abban még nem vagyok biztos, hogy vajon hirtelen zárják majd be a boltot, vagy szépen lassan elkezdik csökkenteni a wattok után járó összeget.

A helyzet az, hogy (bődületesen) csökkentett kifizetéssel a rendszer akár valójában működhet is. A “befektetőknek” ez persze hatalmas bukta lenne, de személyes véleményem szerint így jogilag támadhatatlan lehet az eljárás.

De hogy ki a felelős? Valószínűleg a terjesztők, akik maguk alá szerveznek be embereket, magas hozamokat és biztos befektetést ígérnek. Ne felejtsük el azonban, hogy sokszor ők is áldozatok.

Remélem tetszett a bejegyzés, kommentelj bátran, nézz körbe, vagy oszd meg a barátaid közt (kattints a lenti facebook gombra).
Update: egy lelkes olvasó létrehozott egy facebook csoportot azoknak, akik átverve érzik magukat.

Akit esetleg érdekel, kiszamolo korábbi cikke a cégről itt.

Korábbi tartalmak:

78 comments on “Sunmoney, ahogy én látom!

  1. Apropó, a watt. Sajnos sehol nincs leírva, hogy mit jelent, csak annyit tudunk, hogy az elosztás ez alapján történik. De ha ez a wattpeak-re (a cella maximális teljesítményére) vonatkozik, akkor a 8% profit nem túl reális! Számításaim szerint 1 Wp naperőmű nagyjából évente 1,2-1,5 kWh áramot termel, amíg a kapacitása a maximumon van, de ez pár év után csökken. Ez jelenleg 20 MW alatti erőműveknek 48 forint (a 600 forintos „befektetői” ár ~8%-a) éves árbevételt (nem profitot!) jelent. A helyzet Németországban sem sokkal jobb, szóval még ha ott lennének is napelemparkok, akkor sem reális a dolog.

    1. És szerinted mennyire kamu a Konyhakontroller?

  2. Ezeknek a cégeknek a vizsgálatát nem is annyira közgazdasági, mint pszichológiai oldalról érdekes vizsgálni.
    (Pontosabban azokat az embereket akik a 28000. ilyenbe is beleugranak)

    Nyilvánvalóan kamu az egész.
    Persze azt is értem, hogy miért kell óvatosan fogalmaznod.
    Sajnos az ilyen csalók tipikus taktikája a jogi hapciáskodás,
    hogy fenntartsák a látszatot amíg megfejik a hiszékeny embereket.

    Mint a korábbi válságban, sajnos most is elszaporodnak az ilyen átverések,
    amik pont az amúgy is bajban lévőket célozzák.
    Gusztustalan és undorító? Igen
    De elég ha 10000 emberből csak egy olyan gátlástalan (és karizmatikus ahogy írtad) hogy létrehozzon egy ilyet, máris túl sok van belőle. Ráadásul nem csak egyet szoktak…

    1. Szóval én csak egy kisember vagyok, nekem nincs egy csomó (nyilvánvalóan legális) bevételem, amiből egy jogi csapatot tudnék finanszírozni. Az egyetlen dolog, ami miatt nem aggódom, az az, hogy az ilyen cégek legnagyobb ellensége a nyilvánosság, egy ilyen jogi ügy pedig mindenképp érdekes lehet a médiában. 😉

      Ettől még igaz, hogy sem jogász, sem bíróság nem vagyok, az alapítók között viszont jogász van, így ahogy írtam, ez a haszonbérlet/betétgyűjtés kérdésén kívül majdnem teljesen legális cég. Csak komoly negatív hozammal.
      Szomorú, de nem mehetsz magánszemélyek után, akik többet ígérnek, mint amit a cég teljesíteni tud és írásba mer foglalni, hiszen ők is áldozatok. Ezért is van a betétgyűjtés szigorúan szabályozva!

    2. A SUNMONEY 2013-tól működik. A válság kitörésekor áprilisban minden munkáját és vállalkozását elveszítő magyar állampolgárnak ajándékba adott egy 150 eurós induló csomagot, meg folyamatos oktatást, hogy legyen bevételük, munkájuk. a Sunmoney Solar Group egy nemzetközi vállalatcsoport – 7 éve működő közösségi naperőmű programmal. Naperőmű parkok telepítésével és üzemeltetésével, a zöld energia termelés társadalmasításával foglalkozik.
      Tagja az ENSZ Globális Megállapodásnak, a Nemzetközi Napelem Szövetségnek, a RENALLIANCE Megújuló Energia Szövetségnek és egyéb nemzetközi szervezeteknek.
      2019 és 2020-ban rangos nemzetközi díjakat nyert el, mint a legjobb napenergia-befektető vállalat. Ez a tróger minden tájékozódás nélkül egy ilyen cégbe kötött bele. Természetesen a cég nem hagyja besározni magát, a tegnapi nap jogi eljárást kezdeményezett és 5 millióra beperelte a törvénysértőket.
      Megjegyzem a SUNMONEY nem MLM cég, nincs több szintű értékesítés, a tagok termelőeszközt bérelnek és kiszámítható valódi passzív jövedelemhez juttatja a tagjait.
      [szerk: e-mail cím eltávolítva]

    3. Amikor tagokat toborzol, akinek a vásárlása után jutalékot kapsz, és hierarchiába rendezed őket magad alá, akkor azt minek nevezed? Több szintű közösségépítésnek?
      A bejegyzésben van válasz az ensz global compactra, gondolom a többiben sem a cég betétgyűjtési rendszerére voltak kíváncsi. Mi alapján nyerte el ezeket a díjakat?
      Magyarul a munkájukat elvesztő embereket beszervezték értékesítőnek. 😀 😀 De szerinted miért nem írt erről MINDEN magyar médium? Gondold el, a 8%-os hozamígéretükkel ömlene a cégbe a pénz!

    4. forditom akkor, a munkajukat elvesztett ketsegbeesett embereket palizzak be ezzel – nyilvan azokat a legkonnyebb atverni mert sokan ketsegbeesesukben csak a csodat varjak

    5. Ne legyél teljesen inkorrekt, abban a csomagban van 10 watt is. A cég saját árazása alapján adott nekik 20 €-t, amit ha visszaváltanak, kapnak érte 12-t, amit sajnos a minimum kiutalási összeg miatt már nem utalnak ki.
      sunmoney.net/uploads/ckfinder/userfiles/files/SunMoney_ConditionLists_2020_05_01.jpg (az eSolar Startr eSolar 10-et tartalmaz–>
      sunmoney.net/uploads/ckfinder/userfiles/files/SunMoney_SolarPackage_2020_05_01.jpg )

    6. Sun Money CV-Magazin dij. Itt a hivatalos oldal kapcsolat resze. Nezd meg az emailek veget, s googlizz ra a weboldalra. cv-magazine.com/contact-us/
      Mindegyik email ebben vegzodik aiglobalmedialtd.com. Ez egy ceg ami dijjakat ad ell “penzert” cserebe.

      Keress ra arra is googleon hogy “sunmoney award”. Talald meg ezt az oldalt emgpublishinggroup.com/global_100_winners
      Ott van a Global 100! A dijj amir megkapot a sunmoney! Sehol mashol, csak ezen az oldalon.

      Ahogy az arak is a “Media Rates” alatt. Minden egyes dijjnak az ara…

      Figyuz.. en is befektettem egy 500 eurot, de mar banom.. ez hamis marketing, nem nyertek semmit. A napelemeket meg kene nezni hogy tenylegesen ki birtokolja…

      a https-t kivettem a linkekből, de köszi, nagyon érdekes!

  3. Kiváncsi vagyok, hogy ezt mered közzé tenni?
    Számíthatsz a jogi lépésekre!
    Hitel rontás.
    Rágalmazás.
    cv-magazine.com/issues/energy-innovator-awards-2019/7/

    youtu.be/VYLhDNoPX9k

    (Szerk: email címed kivéve)

    1. Miért ne merném? Természetesen, sőt, ahogy a cikkben is írtam, bármi tévedést javítok, amint tudok!

    2. Akkor javítsd ki az egész cikket, vagy inkább töröld az egészet, mert nagyon félre vagy informálódva a céggel kapcsolatban!

  4. Az egész cikk hamis! Nagyon félre vagy informálódva! Szerintem nézz utána jobban a dolgoknak mielőtt hülyeségeket írkálsz!

    1. Ténybeli tévedés? Van bőven!
      Konkrétan az egész amit írtál!
      Kezdjük azzal, hogy nem piramis játék! Ha az emberek nem értik hogy egy adott cég hogyan működik, hajlamosak rögtön besorolni a piramis játék kategóriába! Javaslom, hogy nézz utána jobban mi az a piramis játék és mik a jellemzői azoknak a cégeknek, amelyeknél valóban kiderült hogy az. A Sunmoney olyan dolgokkal rendelkezik, amikből le lehet szűrni, hogy nem az. Pl. már rég belőle volna ha piramis játék lenne! Ennyi év alatt! Nem gondolod? De ez csak egy példa a sok közül! Ismerd meg jobban a céget először, mielőtt rágalmazol!
      A másik meg az, hogy az MLM-nek is nézz utána jobban és akkor rajössz, hogy a Sunmoney valóban nem az! Nem az a lényeg, hogy ki , mit és hogyan rajzol fel!

    2. Igen, tudom, hogy az egész cikk hibás, csak bizonyíték nincs.
      A piramisjáték nem attól az, hogy gyorsan vagy lassan dől-e össze. Hanem például, hogy a kifizetések direktben a befizetésekből vannak-e finanszírozni. Egyébként le van írva, hogy ennek az eldöntése nem az én feladatom, nem tudom bizonyítani, csak hogy szerintem az, és az összes, piramisjátékokra jellemző, egyéb tulajdonságnak megfelel. Sőt, azt is leírtam, hogy a rendszer működhetne is, ha sokkal kisebb hozamokat ígérnének. Persze akkor senki nem tenné oda a pénzét, de ez más kérdés. Illetve a „partnereik” működése akkor is minimum megkérdőjelezhető lenne jogilag.
      Persze, amikor jutalékot kapok a magam alá beszervezett emberek vásárlása és jogdíja után, azt nálunk jótékonyságnak nevezik, nem MLM-nek. 😀 😀

    3. Roller: Végülis kimondtad a lényeget: nem tudod bizonyítani. Megírod egy cégrôl, hogy csalók csak úgy nulla bizonyítékkal, mert épp olyan kedved van. Jellemes.

    4. Azt írod: “A mai bejegyzésben leírom, hogy az utóbbi pár hétben mit tudtam meg a Sunmoney átverés témájában“. Ez ugye egy kijelentés és nem vélemény, de gondolom jogász is vagy és ezt is biztos tudod. Egy másik blog kommentjeire hivatkozol? Okos és jellemes. Ja nem.

    5. Ez egy témafelvetés. Azért van, hogy ha valaki olvassa a cikket, akkor tudja, hogy miről van szó. 😉
      Az, hogy én tényleg képes voltam forrást linkelni a veled ellentmondó információra jellemtelenség volna? Érdekes! De nézz körbe, itt is van van pár komment, ami velem ért egyet, csak ugye nekem nincs akkora forgalmam…

    6. Ha bârmilyen kommentet te hiteles forrásnak gondolsz, akkor ezzel a logikával azt is be lehet bizonyítani, hogy a Föld lapos, de attól még ez nem lesz igaz. A támogató kommentjeidet szinte biztos, hogy te írod, hiszen a többi cikkednél sem ír senki. Ezeket rendre meg is köszönöd magadnak. ?

    7. Sehol nem írtam, hogy hiteles. Azt írtam, hogy nem én vagyok egyedül, aki látja a piramis jeleit. 😉
      Honnan tudod, hogy a kiszamolo kommenteket nem én írtam mind? Sőt, magát a kiszamolo bejegyzést is? 😀 Illetve honnan tudod, hogy a támadó kommenteket nem én írom, hogy több izgalom legyen.

  5. MNB-nél tettél bejelentést? Javaslom..
    A háborgó „befektető” írásképe alapján pont érthető miért is lett a „befektetőjük”…
    😀

  6. Tisztelt KonyhaKontroller, kedves KonyhaKontroller! (Név moderálva)

    Sajnálatos, hogy hetek óta foglalkozik a témával, de Bennünket nem keresett meg. A teljesebb kép kialakítása érdekében az általam fontosabbnak vélt felvetéseihez hozzáfűzöm tényeken alapuló megjegyzéseimet. Bízom benne, hogy jelen formájában megjelenik a kiegészítésünk is a cikke kommentjeiben.

    KONTROLLER:
    A magyar cégek közt van egy iroda, illetve a napelem parkok, melyek Zrt formában működnek. Sajnos egyik sem elég idős, hogy beszámolót nyújtsanak be (vagy nem találtam meg mindet, például a lajosmizsei parkhoz tartozót).
    SUNMONEY:
    A Zrt-khez tartozó cégek, napelemparkok a magyar cégnyilvántartásban szabadon elérhetőek. Lezárt beszámolóik vannak. Egyébként ha valaki egy picit utánajár ennek, akkor nagyon könnyen megtudhatja, hogy napelemparkot vásárolni ma Magyarországon a legegyszerűbben napelemparkot birtokló cég üzletrészének megszerzésével lehet. Ezzel a megoldással élt illetve él SunMoney is.

    KONTROLLER:
    Az első teszt: miért akarják a te pénzed, nem a “piacét”?
    A tőzsde azért jött létre, hogy egyszerűvé tegye a tőke ki- és beáramlását cégekbe. Ha az egy kezdő cégnek nem is elérhető, banki hitelek, üzleti angyalok százai várják, hogy beletehessék egy jó ötletbe a pénzüket. Miért jó a kisember pénzét tőzsdén kívül elkérni, miközben ennél drágább módszert ki sem lehet találni? Természetesen a felügyelet megkerülése miatt.
    SUNMONEY:
    Ezzel kapcsolatban engedjen meg egy magyar példát. Ma Magyarországon a Statisztikai Hivatal adatai szerint 510 000 társas vállalkozás működik . Ezzel szemben 41 darab tőzsdei cég. Egyértelműen látszik az adatokból, hogy amint fent állít az nem életszerű. A vállalkozások 99 %-a indul úgy, ahogyan a SUNMONEY tette.

    KONTROLLER:
    Ha 1000 emberrel kell szerződni 1 helyett, az irgalmatlan költség. Nemcsak azért, mert 1000 szerződést kell írni, a különböző fizetéseket könyvelgetni, komoly infrastruktúrát fenntartani, hogy minden helyesen legyen elszámolva, hanem még komoly díjat is ki kell fizetni azért, hogy motiváljanak téged arra, hogy ajánld őket ismerőseidnek.
    SUNMONEY:
    A Facebook, a Google, az Amazon, az Apple, a Microsoft és még sokan mások pontosan így csinálják. Ők már bizonyították, hogy megfelelő informatikai háttérrel mindegy, hogy az ember 1 szerződést köt vagy 1000-et.

    KONTROLLER:
    Ez meg is látszik, a Sunmoney akár az 5 ember befizetésének 35%-át is azonnal visszaadja neked, ha 1 hónapon belül 4 embert beszervezel. Arról nem is beszélve, hogy utána “hozamból” is kapsz az alattad regisztráltak után.
    SUNMONEY:
    A SunMoney üzleti modellje a közösségről, a környezetvédelemről és a pénzkeresés lehetőségéről szól. Ettől a hármas egységtől lesz fenntartható. Tehát sokan legyünk és mindenki találja meg benne az őt motiváló tényezőt. A fő termékünk egyébként főleg azoknak ajánlható, akiknek másképpen nem lehet működő napelemük. (Sokemeletes házban élnek, bérelt ingatlanban vagy egyszerűen rossz tájolású a tető áll rendelkezésre stb…)
    Ha valaki nem akar ajánló lenni, mert nem érez magában ilyen késztetést, akkor elegendő eSolar csomagot vásárolnia. Ekkor természetesen ajánlói díjakra sem lesz jogosult, azonban a napelemrészhez kapcsolódó jogdíjainak ellenértékét minden hónapban megkapja a megkötött szerződése alapján. Ebben az esetben az ajánló egyszeri, 10%-os díjra jogosult eme vásárlásból. Ez semmiképpen nem nevezhető túlzott mértékűnek. Amúgy elrejtve sincsen, hiszen ez a cég honlapján nyilvánosan elérhető információ.
    https://sunmoney.net/dokumentumok

    KONTROLLER:
    Második teszt: reálisak az ígéretek, fenntartható az üzlet?
    Ugyan sehol nincs leírva, de a videókban többször elhangzik, hogy 8% passzív jövedelmet biztosítanak euróban, kockázat nélkül. A fenti, akár 35% közvetítői díj mellett ez valójában akár 12%-os hozamot is jelenthet. Ha ez elérhető lenne napelemmel, akkor a MOL, EXXON, Shell és a többi energiaóriás mind napelemet telepítene.
    SUNMONEY:
    Ezek az energiaóriások pontosan ezt teszik. A teljesség igénye nélkül néhány link:
    http://mvm.hu/uncategorized/az-orszag-legnagyobb-naperomuvet-epitette-meg-pakson-az-mvm/
    https://mol.hu/hu/molrol/mediaszoba/6571-megujulo-energiaban-erosit-a-mol-harom-napelempark-epul-hazankban/
    https://www.nytimes.com/2020/07/30/business/shell-and-total-report-big-drop-in-profits-but-made-clean-energy-investments.html
    https://www.npr.org/2019/09/30/763844598/how-big-oil-of-the-past-helped-launch-the-solar-industry-of-today?t=1607811893455

    KONTROLLER:
    Sajnos a realitás az, hogy a napelem csupán az uniós és állami támogatások miatt megtérülő befektetés.
    SUNMONEY:
    A Napelemek telepítése állami támogatás nélkül is rentábilis befektetés lehet, ha a technikai körülmények adottak. A legutóbbi METÁR tender nyertesei például 18 forint körüli átvételi áron is vállalták a telepítést (szemben a KÁT 33,36 forintos átvételi árával)
    https://www.rsm.hu/blog/2020/11/nagy-erdeklodes-mellett-zajlott-az-idei-metar-tender
    Ismerek olyan céget, ahol a saját energiaszükséglet részbeni kielégítését szolgáló napelem-telepítés megtérülése 5 év, mindenféle támogatás nélkül. (A telepítendő park mérete 1000 kWp, tehát nagyfogyasztóról beszélünk)

    KONTROLLER:
    Sokan nem tudják, de az áram díjának jelentős része a rendszerfenntartási díj. Jelenleg hazánkban a napelemekből származó átvételi díj (20MW alatti kiserőművekre) 33 forint/kWh. Ez alapján számoltam egyet a kommentek közt.
    SUNMONEY:
    Ebben sem tévedtünk. A modellünk már 7 éve állja a sarat és a napelem-parkok jövedelemtermelő képessége stabil lábakon áll. Ha ennél többet írnék erről, akkor a versenytársainkat jutattnám ellenszolgáltatás nélkül olyan előnyhöz, amiért mi dolgoztunk meg. Ezt a szívességet nem teszem meg.

    KONTROLLER:
    Harmadik teszt: mire ösztönöz?
    Az ilyen cégeknél jellemző, hogy úgy lehet felgyorsítani a “gazdagságot”, hogy új tagokat (“befektetőket”) húzol be. Sőt, az új tagokkal sokkal többet lehet keresni, mint magával a befektetéssel. Ez mindig legyen gyanús!
    SUNMONEY:
    Ez valóban igaz a SunMoney rendszerére is, hogy nagyobb befektetett energiával lehet több pénzhez jutni az ajánlói díjakból. Az életben nagyon ritka az a helyzet, amikor ez másképpen van. (kivételként a lottó nyeremény jutott eszembe). Tehát ez önmagában nem kell, hogy gyanús legyen.

    KONTROLLER:
    Ráadásul, mivel ezek a cégek nem akarnak a valódi üzleti modellre túl nagy médiafigyelmet vonzani (google találatok közt csak saját honlapok jelennek meg, sehol egy cikk), ezért hivatalos reklámjuk nincs, számokat nem nagyon osztanak meg. A tagoknak viszont erős ösztönzőket adnak arra, hogy “építsenek közösséget”.
    SUNMONEY
    A SunMoney a közösségi médiában nagy aktivitással van jelen. 27000 Facebook követőnknek mi nagyon hálásak vagyunk. Egyébként ez üzlet-stratégiai döntésünk volt már a legelején. Láthatóan nagyobb hangsúlyt fektetünk cégünk hírnevének gondozására, mint termékeink reklámozására. Ezt a célt szolgálja, hogy az ENSZ Global-nak már évek óta aktív tagjai vagyunk.
    https://www.unglobalcompact.org/what-is-gc/participants/106861-Sunmoney-Solar-FZ-LLE
    A fentin kívül jónéhány szervezetbe nyertünk felvételt és bezsebeltünk az üzleti modellünk újszerűségéért rangos nemzetközi díjakat.

    KONTROLLER:
    Negyedik, utolsó teszt: kivel is kötöd a szerződést és tulajdonképpen mire?
    Vajon hányan tudják, hogy az ő Sunmoney szerződésüknek gyakorlatilag semmi köze nincs a magyar vagy német céghez? Persze, le van írva, hogy a SunMoney Solar FZ LLE-vel kötik a szerződést, de nem hiszen, hogy értik, hogy ez mit jelent. (Azt, hogy Magyarországon nem nagyon tudnak mit kezdeni a céggel.)
    SUNMONEY:
    A SunMoney Solar FZ LLE magyarországi zártkörűen működő részvénytársaságot bejegyeztetni kizárólag teljes transzparenciával tudott és tud a jövőben. Jelenleg is folynak cégbejegyzések, hiszen a parkok száma folyamatosan nő. Ebből fakadóan Magyarországon egészen biztosan tudnának “mit kezdeni” a céggel abban az esetben, ha csalás merülne fel. Erről szó sem lehet, hiszen a SunMoney a tulajdonosainak tőkéjéből vásárolja a napelemparkokat. Ezek a parkok kerülnek később bevonásra a közösségi programba. Érdekes, hogy külföldi oldalakon nem olvastam hasonló hangvételű véleménynyilvánítást, pedig a külföldi regisztrációk száma már meghaladja a magyar regisztrációk számát. Sajnos sokunknak a génjeinkben van az örök gyanakvás és az is, hogy ha valami jónak tűnik az nem lehet igaz. Ez nagyon szomorú.

    KONTROLLER:
    A szerződés szerint pedig haszonbérletbe adsz valamit. Nem vagyok jogász, de a tippem az, hogy csak termelőeszközt lehet haszonbérletbe adni. Itt úgy tűnik, hogy a “nevedben telepítenek napelemet”, aminek a bérleti díjára vagy jogosult. Csakhogy semmilyen dokumentumod nincs arról, hogy van napelemed. Amid van, az egy arab cég szerződése, ami biztosítja számodra, hogy a birtokolt wattok arányában szétosztja az áramból származó jövedelmet.
    SUNMONEY:
    A konstrukció kidolgozásában tapasztalt jogászok, szakértők és közgazdászok is részt vettek, így biztosítva van a helyes és jogszerű működés. A szerződéses háttér kialakításánál az egyik legfőbb szempont az volt, hogy a modell a rendelkezésre álló ismereteink alapján a világon bárhol megállja a helyét.

    KONTROLLER:
    Szerintem ez a pont, ahol egyébként jogilag is elkapható a cég, hiszen itt egyáltalán nem haszonbérletről van szó, az egy színlelt szerződés, a valóság, hogy betétgyűjtés történik, amihez legalább valamiféle piaci felügyeletet be kellene vonni. Legalábbis itthon biztos. Vajon az araboknál mi a helyzet? Az biztos, hogy valódi haszonbérlet esetén a termelőeszközöd visszajár…
    SUNMONEY:
    Erre vonatkozóan a cég hivatalos nyilatkozata a honlapunkon szintén nyilvánosan elérhető. Ebben az áll, hogy mindenki tulajdonossá válik, ha a cég megszűnik, tehát a termelőeszköz a jogtulajdonosok birtokába kerül.

    KONTROLLER:
    Ráadásul sehol nem szerepel hivatalosan, hogy mennyi lesz a hozamod. Ami érdekes, hogy az utóbbi évek alapján icipici eltéréssel folyamatos volt a 8% hozam (találtam korábbi posztokat, ahol a tulajdonosok is megerősítették, de hivatalosan sehol). Ilyet Kínában gyakrabban lehet látni, ahol a kommunista párt állítja be, hogy mennyi profitja van egy vállalatnak, de a napelemeknél kicsit nagyobb szokott lenni a szórás (és a hozam meg sem közelíti a 8%-ot).
    SUNMONEY:
    Sajnos a napelemparkok hozamát senki nem tudja teljes biztonsággal megmondani. Ez alól mi sem vagyunk kivételek. A szórással kapcsolatban annyi jegyeznék meg, hogy rendkívül kicsi. Ennek alátámasztására három napelemparkunk két lezárt évének termelési adatait megmutatjuk az alábbiakban:

    2018.01.01-2018.12.31. 2019.01.01-2019.12.31.
    Eladott villamos energia [kWh] Villamos energia nettó árbevétele [Ft] Eladott villamos energia [kWh] Villamos energia nettó árbevétele [Ft]
    751367 kWh 24 043 672 Ft 741599 kWh 24 168 656 Ft
    753295 kWh 24 105 368 Ft 744107 kWh 24 250 301 Ft
    748939 kWh 23 966 040 Ft 737602 kWh 24 038 343 Ft

    Bízom benne, hogy a fentiek segítséget nyújtanak az olvasónak a SunMoney-ról alkotott kép teljesebb kialakításában.
    Ezúton kérem, hogy szűntesse meg a jogsértő magatartást, a károkozást ás az ügyfeleink félrevezetését. Az eredeti cikkel összefüggő jogi lépésektől eltekinteni nem tudunk. Ezen választ ne tekintse vitaindítónak, mivel a fent leírt válaszaim tényeken alapulnak. Ebben az ügyben a továbbiakban kizárólag jogi képviselőnkön keresztül fogunk kommunikálni Önnel.

    Üdvözlettel,
    Eisenbart Gábor
    alapító tulajdonos

    1. Kedves Gábor,
      köszönöm a választ, természetesen megjelenik, sőt, a cikkben is jelzem, hogy kaptam választ!

      Sajnos a kutatásaim során csak a fiatal cégeket találtam meg, amiknek a beszámolói nem elérhetőek. De nem is gondolom, hogy ez probléma lenne. Persze az árbevételi adatok mellé természetesen érdekes lenne a telepítési költség és a névleges kapacitás, ezek a számok ugyan szépek, de önmagukban értelmezhetetlenek.

      A nagyobb problémám azzal van, hogy önök betétgyűjtést folytatnak egy arab cégen keresztül, haszonbérletként megcímezve. Nem vagyok jogász, de véleményem szerint ez Magyarországon nem lenne kivitelezhető. Ön azt írja, hogy akkor kerül „befektetők” tulajdonába, ha a cég megszűnik, ez esetben itthon nem haszonbérletről beszélünk. Persze egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy ez teljesen jogszerű az emírségekben. Ez szerepel is a cikkben.
      Véletlenül sem szeretném alulbecsülni az önök cégének méretét, de a méretgazdaságosság sajnos az informatikai rendszereknél különösen fontos. Ezért a google, Apple, Microsoft összehasonlítás nem stimmel teljesen, hozzátéve természetesen, hogy nekik is őrületes pénzeikbe kerül a sok szerződés. Szerk: és nem is betétgyűjtéssel foglalkoznak.

      Többen linkelték már nekem ezt az ENSZ Global Compactot, de sajnos itthon nem nagyon ismerjük. Önök magas hozamot adnak a befektetésre jelenleg, bár sajnos nem válaszolta meg azirányú kérdésemet, hogy a 8% valóban 8%-e önöknél. Nem gondolja, hogy némi reklámmal őrületes pénzeket lehetne megmozdítani? Csak gondoljon bele, hogy a P€MÁK-ba ömlik a pénz.

      A cégek nagy része vagy kisvállalkozás, melyet a tulajdonosok betéteiből hoznak létre, vagy a üzleti angyal, esetleg vállalkozási hitel segítségével jönnek létre. A legritkább eset, hogy kisbefektetők pénzéből finanszírozzák a növekedést, ezt kizárólag tőzsdére lépő cégek teszik meg. Éppen azért, hogy az esetlegesen becstelen cégek ne okozhassanak kárt a kisbefektetőknek (bár ez így is megtörténik, lásd Nikola ügy).

      Végül pedig igaz, hogy vannak próbálkozások a szél- és naperőművekre, de ezek koránt sem nevezhetőek komolynak. Gondolom ön is tudja, hogy az általam említett cégek hatalmas erőforrásokat tudnak egy jó üzlet esetén megmozgatni. Jelenleg csak próbálkozások vannak – persze nem tartom kizártnak, hogy történik egy technológiai áttörés, amely segít a napelemek elterjedésének.

    2. Az egyik kedves olvasó utánanézett az említett ENSZ Global Compactnak és a facebook oldalamra írt egy rövid kommentet: https://konyhakontrolling.hu/wp-content/uploads/2020/12/ENSZ_global_compact.png
      A lényeg, hogy ide akármilyen cég jelentkezhet (feltételezem az éves díjat is megkaphatja), tehát továbbra is: egy multinacionális cég miért nem rendelkezik médiajelenléttel, ahol ezt a nyilvánvalóan hatalmas hozamot publikálja és hirdeti. A magyar befektetési alapok teljesítménye sem tud az utóbbi időben ennyit euróban hozni, ráadásul kockázatuk nyilvánvalóan sokkal magasabb – legalábbis ők ezt kommunikálják is.

    3. en meg akkor cafolom Eisenbart ur masik allitasat miszerint idezem “…külföldi oldalakon nem olvastam hasonló hangvételű véleménynyilvánítást…”

      valoszineg nem nezett egyaltalan korul, picit is rakeresve nemet nyelvteruleten ilyen es ehhez hasonlo negativ velemeny cikkek/forumbejegyzesek vannak mindenutt a neten:

      https://www.geldthemen.de/forum/schwarze-liste-networkmarketing-f155/sunmoney-geld-mit-sonnenenergie-warnung-t5877.html

      roviden: izekre szedik a ceget az itteni blogirohoz hasonloan, erosen ellenjavalt ide “befektetni” mindenkinek aki nem a sajat penze ellensege

  7. Egyrészt nem kell aggódnia a poszt írójának, mert nyilvánosságot nem szeretik az ilyen cégek, másrészt pedig a személyes blogjára véleményként nem azt ír az ember amit akar?
    Még ha tennének is feljelentést ellene, nem hiszem hogy tárgyalásig bárhol eljutna egy ilyen „ügy”. Bár én se értek sokat a joghoz.

    1. Köszi a kommentet!
      Azért nyilván bármit nem lehet írni, de szerintem a fentiek mind megfelelnek a valóságnak, ahol bizonytalan voltam, ott pedig leírtam.
      De inkább képzeld el az ügyet: teljesen jogszerűen működő, egyesült arab emirátusok-beli multinacionális cég perben kíván elégtételt venni egy kis magyarországi blog állítólagos hírnévrontása miatt. Életszerű, nem? Mondjuk legalább lenne cikk róluk valahol máshol is, nemcsak a saját (és kapcsolt) oldalaikon.
      Vagy jövő héten írok az OTP gonoszságairól, vajon hányan jönnek perrel fenyegetni?

    2. Nem, nem azt ír amit akar! Tisztességes vállalkozások befeketítése, kéretlen messenger üzenetek küldözgetése törvénybe ütköző cselekedet! A SUNMONEY 5 millióra perli a céget és simán meg is nyeri. Ideje az ilyen mocsok embereknek megtanulni, hogy nem mások befeketítésével, hanem saját teljesítménnyel szabad előre menni!
      [szerk: e-mail cím eltávolítva]

    3. A cikkben tények és némi saját vélemény szerepel. Nem tetszik a cég üzletszabályzata, amikor némi kritikával együtt olvasod? 🙁

    4. Mi az, hogy „az ilyen cégek nem szeretik a nyilvánosságot”? A Sunmoney tulajdonosa több Zrt.-nek, 2013-tól van bejegyzett, folyamatosan működő facebook és weboldalai. Egyébként pedig a bíróság befogadta az 5 milliós kártérítési igényét, mert nem írkálhat mindenki megalapozatlan, minden tényt nélkülöző dolgokat, amivel másoknak effektíve károkat okoz szándékosan. Ideje nagyfiúnak lenni és vállalni a felelősséget azért, amit a nyilvánosságban közöl valaki.

    5. A keress rá, hogy Sunmoney. Egy ilyen jó „befektetés” nyilván sok híroldalnak felkelti a figyelmét. Vagy mégsem? Szakmai oldalak? Ott sem? Nahát!
      Lehet, hogy jobban jársz, ha a blogomat követed, akkor pontosabban fogod tudni, hogy mi történik a perrel kapcsolatban. 😉 5M-ról szó sincs, jelenleg ellenkeresetnél jár az ügy, ami kb az, hogy mindkét fél megszólalt. Én elérhető vagyok, az oldalamon kint az elérhetőségem, az oldal regisztere nyilvános, ezt el tudja mondani magáról a sunmoney.net?
      https://konyhakontrolling.hu/sunmoney-per/

  8. Többször végig hallgattam az előadásukat, de nem tudtak meggyőzni! Nekem van napelem rendszerem. a 8% hozam az úgy reális, hogy nekem például kb. ennyit hoz évente! De ezt egy közösségibe nem lehet odaadni! Tehát a jövedelem abból van amikor hozok be új embereket! innentől ez piramis játék!!

    1. Köszi a kommentet!
      Persze, neked nem kell területet vásárolnod, 28 arab jogászt fenntartani, informatikai rendszert működtetni vagy értékesítési rendszert motiválni.
      Illetve te lakossági elszámoláson vagy, ami ha jól gondolom 42 forint körül van. Az magasabb, mint 33, ami a KÁTban van jelenleg.

    2. pedig mar epp gondolkodtam hogy miert nem termel eleget a napelemem, gondoltam felveszek 28 arab jogaszt hatha ugy jobban megy… de elolvasva a cikket szerintem csak inditok egy piramist 🙂

    3. A te kis otthoni napelem rendszered sokkal hosszabb idő alatt térül meg, mint a Kötelező Átvételi Tarifán kifizetett 500 és 1000 kWp teljesítményűek. Sokkal olcsóbb a fajlagos befektetés is, mert nem kisker, hanem gyári kedvezménnyel vásárolnak és optimális – árnyékmentes, déli, 45 fok – a tájolása is. Ne az almát a körtével hasonlítsd össze, mert butaság!
      [szerk: e-mail cím eltávolítva]

    4. Ha van napelemed, akkor tudod, hogy 9-11 év a megtérülése. 8%-kal 12. Nem bonyolult számtan. Ráadásul a napelem parkok profi üzemeltetése és méretgazdaságossága, meg a KÁT ár miatt egértelműen reális 8%. Én egy éve kapom. Ti meg csak hadováltok össze-vissza.

    5. Azt gondolom tudod, hogy egészen más egy otthoni fenntartás, ahol te kiállsz a tetőre, letisztítod, ha kell, „ingyen” felügyeled, mint egy cég, ahol mindenért fizetni kell. A ~8% körüli árbevétel hihető is lehet, a hozam szerintem csak napelemből egy kicsit túl jó lenne. Hiszen fizetni kell mindenért, legfőképpen az új „befektetők” behúzásáért. De ha láttál már vállalatot, akkor azt is tudod, hogy az nincs ingyen.

  9. A te kis otthoni napelem rendszered sokkal hosszabb idő alatt térül meg, mint a Kötelező Átvételi Tarifán kifizetett 500 és 1000 kWp teljesítményűek. Sokkal olcsóbb a fajlagos befektetés is, mert nem kisker, hanem gyári kedvezménnyel vásárolnak és optimális – árnyékmentes, déli, 45 fok – a tájolása is. Ne az almát a körtével hasonlítsd össze, mert butaság!
    [szerk: e-mail cím eltávolítva]

    1. Azt tudod, hogy most a KÁT 33 Ft-ot fizet a 20 MW alatti kiserőműveknek? Ez nyilvános adat. A lakossági áram ára emlékeim szerint 42 forint körül van, a szaldós elszámolás miatt ezt kapod az áramért.

      Sok tető van árnyékmentes helyen déli tájolással közel tökéletes szögben. Cserébe nekik nem kell 28 fős arab jogász csapatot fenntartani, 10% jutalékot fizetni a hierarchia fentebbi részeinek, nem kell ipari területet vásárolni/bérelni, többezer emberrel szerződni és ennek megfelelő informatikai rendszert fenntartani, és bloggereket fenyegetni jogi lépésekkel. Ezek azért drága dolgok. 😉

  10. Kontroller, irod, hogy blogger vagy, dehat ez az egesz blog egy ovis ujsag a “kozgazdasztol”, aki “penzugyi tanacsokat” ad 8000 forintert (ingyen ?), gondolom ugyfeleidnek felfeded a tej ara mogotti orias osszeeskuvest is. Igen, mert ugye draga a tehen es nem johet ki a tej ara, mert foltos is. Melyik egyetemen vegezted a kozgazdasagtant? Vagy gyorstalpalon lettel penzugyi tanacsado? Feluletesek a bejegyzeseid es gyanitom, hogy ezeket nem sokan olvassak el. Viszont szuperul elkommentelgetsz onmagaddal. Gratulalok! Gondolom most feludules, hogy mas is ir ide es meg en is elolvastam az irasaidat, szoval valamit jol csinalsz. Ertem en, hogy kell a forgalom, meg az ugyfel a “penzugyi tanacsadashoz”, na de ennyire? Jo otletnek tartom, amit irtal: szerintem irj az OTP-rol is egy ilyet, ki tudja, talan azok kemenyebbek mint az “arabok”. Ezek a sunmoneysok belesetaltak a clickbait vackodba es forgalmat csinaltak neked. A helyedben megkoszonnem ezt Eisenbart urnak. Nem vagyok jogasz, de azt tudom, hogy hulyenek lenni onmagaban meg nem buncselekmeny, olvasni viszont szorakoztato.

    1. 🙂

      Örülök, hogy olvastad a bejegyzéseimet, remélem hasznosak voltak számodra. A coachingok alatt az történik, ami le van írva. Nem vagyok pénzügyi tanácsadó, nem is állítom, hogy az vagyok, sőt, kifejezetten kitérek arra, hogy nálam nem tudsz pénzügyi termékeket vásárolni, és ajánlani sem fogok konkrétat. Én tudom, hogy ehhez MNB engedélyre van szükség az országban (mondjuk annak megszerzése sem érne semmit). Vajon a Sunmoney ügynökei tudják ezt, vagy azt nem tanítják meg nekik a képzéseken?
      Az OTP, ha esetleg felfigyelne egy blogra, ahol az író „magával beszélget ovis szinten”, akkor maximum egy levelet írna, hogy itt és itt tévedés történt, kérem a javítását. Csak amikor ugye bizonyos emberekre rákapcsolják a villanyt, akkor fejvesztve rohannak ügyvédi irodákhoz.

  11. Szerintem forditva ulsz a magas lovon. Ha az en cegemrol irnal valotlant, akkor meg udvarias valaszlevelet sem kuldenek, csak atpasszolnam a jogaszoknak, hogy rendezzek le veled. Szerintem ezzel nincs semmi baj. Ha tiszta vagy, akkor meg nem kell a jogi eljarastol tartanod. Egyebkent pedig kerlek javitsd, mert az irod, hogy idezem (copy/paste): “sőt, kifejezetten kitérek arra, hogy nálam tudsz pénzügyi termékeket vásárolni”. A “nem” szocska kimaradt. Nagy kulonbseg. Nem valaszoltal viszont a vegzettsegedre vonatkozo kerdesemre… Ez is csak veletlen?

    1. Köszi a javítást, szerkesztem.
      Nyilván, az is egy lehetőség, hogy ügyvédi irodák mögé bújsz, meg perrel fenyegetsz. Nekem az a tapasztalatom, hogy tisztességes cégeknél nem ez az modell célravezető.
      Nem is fogok a képzettségemre vonatkozó kérdésekre válaszolni (ahogy nemre, rasszra, szexuális orientációra és sok másra sem). Nem tartozik ide. Ha élvezed a tartalmat, olvasd, kommentelj bátran, ha nem, akkor nem kötelező egyiket sem csinálni. Persze ha bármikor van építő jellegű kritikád, esetleg tévednék valamiben, természetesen szívesen javítom, de gondolom tudod, hogy a legnagyobb tudósok is benéznek néha valamit, én pedig messze vagyok attól. 😉

    2. Az ugyvedi iroda, jogi kepviselo szerintem nem bujkalas, hanem torveny adta tisztesseges lehetoseg. Nyilvan errol mas a velemenyunk. Ezzel nincs is semmi baj. Senki nem kerdezte a szexualis orientaciodat, nem is ertem, hogy jon ez ide. Az viszont biztos erdekes, hogy egy penzugyi bloggernek van-e barmilyen szakiranyu kepzettsege. A rasszokrol pedig csak annyit, hogy ezt a posztodat peldaul vegig “arabozod”. Gondolom ez is csak veletlen. En a sunny money helyeben nem foglalkoznek veled, de orulok, hogy ok igen, mert kifejezetten szorakoztato.

    3. Ugye tudod, hogy az cég pénzügyi központja az egyesült arab emírségekben van? UAES ugyan kényelmes rövidítés lenne, de sokan nem ismerik. Egyébként csak azért emlegetem, mert az arab jogászokat, mert a cég egyik képviselője azzal jött, hogy nem lenne 28 fős csapatuk UAES-ben, ha nem lennének tisztességes cég. Így egy kicsit mém lett belőlük. 😉
      Én pedig azt mondom, hogy vannak dolgok, amikhez semmi köze az olvasóknak. Nem azért, mert titok, hanem mert itt egy gazdasági témájú blog van, aminek én vagyok a szerkesztője. Ha valakit a szemem színe érdekel, az nem arra figyel, amire kéne. Így van ez a végzettségemmel is. Ha 100 év egyetem után mondanék hülyeséget, akkor az 100 év egyetem után is az lenne.

      Igen, lehet a jog meg ügyvédek mögé bújni – khm, „tisztességesen” a törvény adta keretek közt eljárni egy multinacionális cégként egy blogger ellen, khm – csak jól nem fog kinézni. Pláne úgy, hogy felajánlottam nekik, hogy szívesen vitázok velük, vagy javítom a tévedéseket, de érdemi válasz nem érkezett. Némi ködösítés, pár felesleges adat. Én itt vagyok, várom a választ, de valahogy nem vagyok padlásig e-mailekkel, hogy ebben és ebben a pontban tévedsz. Cserébe személyeskedés, fenyegető e-mailek, ügyvédi felszólítás az van. Szerinted?

  12. Vegigolvasva a kommenteket egyebkent megjegyeznem azt is, hogy nem bujtak ugyved moge, hiszen ott a hosszu level, amit nevvel elkuldott neked a ceg kepviseloje es kerte, hogy tedd ki. Te ezzel szemben “Kontroller” nickneven valaszolgatsz, ami nyilvan sokaknak egy szakmat jelent es nem szivesen beszelsz a vegzettsegedrol. Nem hiszem, hogy ez jogi kerdes, de moralis szempontbol nyilvan felvet problemakat. (Tudom, hogy a kiadonal beirtad a neved,) Javaslom, hogy ezeket kezeld a jovoben, ha hiteles tajekoztatast szeretnel nyujtani, hiszen a nyilvanossag felelosseggel is jar, foleg ha az ember penzugyi “coachingot” ad el. Egy masik epito szakmai kritikam, hogy illene elore megkeresni a cikkeidben szereplo cegeket a kerdeseiddel. Gondolom ebben az esetben sem lenne problemaja a cegnek azzal, hogy irtal, ha megszolaltatod oket is. Ha ugyvedre telik nekik, akkor biztos arra is telik, hogy valaszoljanak. Meg ugye az a franya etika is ezt diktalna. Ezen valtoztatasokkal szerintem sokkal erdekesebb lenne ez a blog. Es ne erts felre, azzal sincs baj, ha szakacskent vagy hegymaszokent irsz kozgazdasagi temakrol, csak erdemes ezt jelezni a hitelesseg kedveert.

    1. Bárcsak lenne bármi iránymutatás az oldalon, hogy mivel foglalkozom… 😀
      Igen, még tanulom, hogy hogy lehet sikeres a coaching, köszi az ötletet, én annyira nem hiszek abban, hogy a nevem legyen az eladási pont, sokkal fontosabb számomra, hogy a márkanevet megismerje a célcsoportom. Keresem ennek a megfelelő módját, ha van ötleted, természetesen elolvasom. A következő lépés az arcom felfedése lesz, ez egyáltalán nem tartozik a kényelmi zónámba.
      A kritika jogos, ha láttad a levelet, amit a cégnek küldtem, abban elnézést is kértem emiatt. Viszont a választ, amit kaptam természetesen kitettem, sőt a cikkbe is beletettem, hogy kaptam. Sajnálatos, hogy ilyen hosszú válasz alatt értelmes választ is kaphattam volna. Például továbbra is csak a ködösítés megy a 8%-kal kapcsolatban. Vagy hogy miért nem reklámozzák, hiszen milliárdok (euróban) állnak készen, hogy egy hasonló befektetést találjanak. Kíváncsi lennék arra is, hogy mi a cég álláspontja azzal kapcsolatban, hogy szerintem Magyarországon (és Európában) az üzleti modell illegális lenne jelen formájában. Ezek azért olyan dolgok, amit meg lehet könnyen válaszolni, nem kell annyi karaktert írni…

  13. Az is baj, ha valakinek a UAE-ben van a kozpontja? Ott tudtommal brit jogrendszer alapu gazdasagi torvenyek vannak, de ezt is “kutathattad” volna melyebben, ha mar gazdasagi blogot irsz. Szerintem nincs 28 ugyvedje senkinek. Nyilvan ezt a kommentelovel vivd le. Az arabozas is tajekozatlansag, amit viszont te is “ elkovettel” tobbszor is, nem moshatsz ossze nepcsoportokat, vallasokat es orszagokat igy. Erdemes egyebkent ranezni az Emirsegek lakossaganak osszetetelere. Meglepo lesz, mennyire keves ott az “arab”. Egy cikk elkeszitesenel elore szokas elkuldeni a kerdeseket, nem utolag. Teljesen hiteltelen ugy hozzaallni, hogy ebben a tortenetben “te lennel a jo” es “te megtettel” mindent es te vagy az “artatlan kisember a gonosz multi ellen”. Ez csak egy ures poz. Irtal valamit egy cegrol (kepletesen megutotted oket) es aztan most azt mondod, hogy “simogassak meg a buksidat” es uljenek le vitazni veled igy utolag. Uljenek le valakivel, akirol nem lehet tudni, hogy kicsoda, hogy milyen hatterrel ir gazdasagi blogot es ugy, hogy magarol azt irja, hogy tapasztalatlan, viszont megjelentet roluk sulyos allitasokat, de meg a ceget sem talalta meg az Emirsegekben. En most megkerestem. 3 perc volt. Bejegyzesi papirok, tulajdonosi szerkezet mind benne van. Te is megtalaltad volna, ha szansz ra tobb idot vagy meg akarod talalni. Azzal sem hiteles takarozni, hogy kaptal par csunya kommentet. Objektiven nezve a ceg korrekt valaszt kuldott es nem fenyegetett semmivel. Ha jogi eljarast akarnak, ahhoz is joguk van. Ez nem fenyegetes szerintem, hanem lehetoseg. A jogi reszet nem tudom ertekelni, de etikai es erkolcsi hibakat azert lehet talalni a sztoridban boven.

    1. Ha linkeled, hogy honnan szerezted be az adataikat, már teszem is a cikkbe. 😉
      Ha egy ország nevében benne van az arab, akkor feltételezem, hogy nem sértés számukra. Ahogy magyar sem sértés. Vagy csak én érzek némi rasszizmust a mondataidban?
      Nem mondom, hogy nem követtem el hibát, sehol nem tettem.
      Viszont ha már írnak egy litániát, akkor a lényegre válaszoljanak. De ugye ez már az ő döntésük, csak fura, hogy tényleg senki nem írta, hogy miben tévedek, csak hogy nincs igazam. 😉 Úgy annyira nem hiszek nekik…

    2. Szerintem ha elore felteszed a kerdeseidet, biztos valaszoltak volna. Okos valaszt irtak. Profin cselekedtek es nem alltak le veled “iszapbirkozni” az allitasaidon, hiszen ha ezt tettek volna, akkor az magyarazkodas lenne. En nem “araboztam”, hanem azt a hozzaallast kritizalom, ahogy te “arabozol”. Ha vegigolvasod a kommentjeimet, akkor ez nyilvanvaloan latszik. Ez netto tudatlansag es lustasag reszedrol, nem pedig rasszizmus. Az hogy ezt a “gonosz kis sort” beletetted a valaszodba pedig netto rosszindulat. Realis vagyok, van sok olyan ember, aki csak a sajat hangjat hallja tisztanak. Tudom azt is, hogy divat most ez az “odavagos” stilus. Nyilvan egy gazdasagi blognal erdemes azert erre figyelni, mert hitelesnek is kell maradni.
      Nem kuldok linket, mert te vagy az “ujsagiro” vagy gazdasagi blogger. A te dolgod megkeresni, kozelebb van, mint gondolnad, en csak kivancsisagbol kerestem ra. Ez nem az en cirkuszom.

    3. Ah, értem 🙂
      Mármint iszapbírkózni nem álltak le, de árnyékboxoltak kicsit a kommentek közt. 🙂 Majdnem mindenben egyetértettem a kommentjükben, csak szinte semmit nem cáfoltak az állításaim közül. Kicsit nálad is ezt érzem, kár, mert én úgy érzem, hogy normálisan válaszoltam a felvetett pontjaidra.

  14. Megint ez a naiv, “en mindent megtettem, artatlan vagyok” poz. Ez tudod, hogy nem jelenti automatikusan azt, hogy neked van igazad es ok a gonosz csunya emberek? Ezt szeretned mutatni meg a mi tarsalgasunkban is. Most hirtelen mar en is bekerultem a sunny moneys “gonoszak” koze, mert nem vegzem el helyetted a kutatomunkat. A TE DOLGOD. Bevallom eddig szorakoztatott a tarsalgas, de mar nem, Drukkolok azert igy ismeretlenul, hogy rendbe tedd ezt a blogot, majd neha ranezek es azert is, hogy kikeveredj ebbol az onigazolo pozbol, ami szerintem karos a munkaban es az eletben is. Kicsit orulok is, hogy mar en is a sunny moneysok koze sorolodtam a narrativadban. Profibbnak tunnek a leveluk alapjan. Neked is es nekik is sok sikert kivanok es persze boldog unnepeket!

    1. Ha megengeded, egy kicsit megmosolygom a kommentedet. Te felhívod a figyelmem, hogy naiv pózt veszek fel, de besértődsz, amikor felhívom a figyelmed, hogy ugyanúgy nem válaszolsz semmi komoly felvetésre, mint a Sunmoney-sok. 🙂

      Szóval örültem volna, ha a nézeteink bárhol közelebb kerültek volna, de ez van.

      Neked is boldog ünnepeket, remélem a többi bejegyzésem is elnyeri a tetszésed.

  15. Latod? Quod erat demonstrandum. Megint nem birtad ki, hogy onigazolo mondat nelkul elengedd. Csak a sajat hangodat hallod. En nem sertodtem meg, csak mar nem szorakoztat. De egy dolog valtozott: inkabb a sunny money-nak drukkolok mostantol!

    1. egy ideje visszajarok erre a blogra, eddig meg sosem lattalak itt, ugy kerultel ide mint derult egbol a villamcsapas. Ahhoz kepest hogy atlag mennyi hozzaszolas szokott lenni egy cikk alatt, ennel a cikknel atleptuk a hatvanat es ugy latom ebbol jelentosen kivetted a reszed. Ugyan probaltad magad “semlegesnek” eladni az elejen mert ugy gondolom jobban hitelesnek tunsz, de persze mindenki latta mi a helyzet veled. Kulonben miert teszel ebbe ennyi energiat hogy ennyit kommentelj itt ugy hogy eddig sosem irtal semmit? Udv innen is miszter Eisenbart-nak, gondolom minimum a haverja vagy ha nem ö maga.

  16. Az általad leírtakon kívül még egy gonosz moderátor is vagyok. Most egy kicsit ülj a kispadon. Ha normálisan szeretnél beszélgetni, gondolkozni, jöhetsz megint.

  17. [moderálva]
    Láthatod, hogy kiengedtem sok, gyalázkodó, személyeskedő hozzászólást. Tőled is.
    A kommentszekció azoknak van, akik tudnak rendesen beszélgetni. Neked egyelőre ennyi volt.

  18. „Az első teszt: miért akarják a te pénzed, nem a “piacét”?”
    Ehhez annyit fűznék hozzá, hogy egyáltalán nem a te pénzedet akarják. De sokan sajnos abba a hibába esnek, hogy azt hiszik minden ingyen van. Ha te elindítasz egy vállalkozást pl. az sincs ingyen. Vagy ha elkezdesz dolgozni valahol, ott sincs egyből pénzed, hanem le kell dolgoznod egy hónapot mire megkapod a fizetésedet. Addig bejársz dolgozni a saját pénzedből (akkor ki is akarja a te pénzedet? ), sőt igazából végig ezt csinálja mindenki aki alkalmazottként dolgozik, mert ha ritka esetben fizeti is a cég a bejárást akkor se a teljes összeget,
    szóval ráfizetsz, és ráadásul annál nagyobb piramis nem is kell. Ha már a piramis játékokról beszélünk. Érdekes ezek ellen senki nem emeli fel a hangját!

    1. Csak egy példa volt, de látom ezt se érted, mint ahogy a Sunmoney cég működését !

  19. Az a cég, akinek Mo.-on nincs hivatalos cégbejegyzése (lásd: e-cégjegyzék) az már gyanús.
    Vagy ha rákeresel a SUNMONEY névre és 10 találatot ad ki, amiből 2-nek nincs adószáma, a maradék 8-ból 7 ugyan azon a címen van bejelentve. Ez is felettébb érdekes.
    Anno 4 éve a tuti üzlet a KAIROS volt (tárhely bérbeadás) – Akit érdekel, járjon utána.

    Mindig lesznek emberek, akik az emberi tájékozatlanságot és tudatlanságot kellően megcsapolják.

    1. Csak a pontos infó kedvéért: amit könnyen meg lehet találni, az a budapesti iroda, ami egy egyszemélyes Kft, illetve egy most alapított napelempark. Én igazából arra lennék kíváncsi, hogy milyen cég üzemelteti az évek óta működő parkokat, erre sehol semmilyen infót nem találtam. Annak az eredménykimutatása izgi lenne…

  20. R**-5** Ezt a TOYOTA Corolla autót látni több videóban.
    R**5** RDSZ JÁRMŰ ADATAI – 2019.07. TOYOTA COROLLA ZE1EE(EU,M) 1.6os 97kW BENZINES autó.
    Legalább hibridet vettek volna, de azt se lehet napelemről tölteni.
    IGAZ, bocsánat, itt nem az a lényeg, hogy zöld energiával kocsikázz, hanem hogy minél több embert szervezz be a cél érdekében.

    Utána néztem a Sonmoney kártyának is, aminek 24 euro az ára, és ha kiutalsz rá a webirodából, akkor az mindig 2 euro.(700Ft) Ha bankszámlára,(nem erre) akkor 40 euro (14.000 Ft minimum)
    Beszéltem olyan 2017 óta benn levő személlyel, aki csak 2W-okat vesz, s eddig eljutott 200W-ig, mert mindig visszaforgatta az egységeit. Egyszer kapott a felette levőtől ajándékba egy nagyobb összeget, azt akkor kivette és kész.

    Céges oldal (SunMoney)
    SunMoney_BankCardCarrier_HUN_web.pdf
    sunmoney.com/wp-content/uploads/2020/07/SunMoney_BankCardCarrier_HUN_web.pdf

    A kártyát kibocsátást közvetítő: DiPocket–PlayIT Card – Meex Agent Kft. 1095 Bp, Soroksári út 48.
    Díjak és kondíciók – PlayIT Card
    playitcard.hu/dijak/

    Díjtétel
    Kártya havidíj 199 Ft
    Üzleten belüli és internetes vásárlás Ingyenes
    Készpénzfeltöltés Ingyenes a kijelölt feltöltőpontokon
    Készpénzfeltöltés – harmadik fél kártyájáról Az összeg 2%-ka, de minimum 200 Ft
    Készpénzfelvétel bankautomatából Európán belül 300 Ft
    Készpénzfelvétel bankautomatából Európán kívül 450 Ft

    Személyek közötti átutalás
    kizárólag mobilapplikáción keresztül Ingyenes
    Banki átutalás – HUF, belföldön
    kizárólag mobilapplikáción keresztül 300 Ft
    Banki átutalás – EUR, SEPA
    kizárólag mobilapplikáción keresztül 600 Ft
    Egyenleg lekérdezés vagy PIN kód változtatás bankautomatán keresztül 150 Ft
    Átváltási díj Az elköltött összeg 1,00%-ka
    Elektronikus pénz kiváltása Ingyenes a kártya érvényességi ideje alatt, valamint a lejáratot követő egy éven belül, ezután 1500 Ft
    Lejárt kártya cseréje
    a készlet erejéig, kizárólag regisztrált kártyák esetében Ingyenes
    Elveszett, ellopott vagy sérült kártya cseréje
    a készlet erejéig, kizárólag regisztrált kártyák esetében 2000 Ft

    DURVA, hogy mennyivel olcsóbb lenne, ha én rendelnék ilyen kártyát.

    köszi, érdekes plusz adatok, a rendszám itthon szerintem személyes adat, azt kicsillagoztam, illetve a https-t levettem a linkek elől. Mindenesetre nagyon érdekes. 🙂

    1. A rendszámot nyilvános szolússön oldalról vettem az egyik SUNMONEY vezetőtől, de több „üzleti” oldalon és videóban is látható. A lekérdezése pedig szintén nyilvános már 2 éve, ha van ügyfélkapu belépés.

      Nekem az az érdekes, hogy 24 € + kezelési költségért adja a SunMoney, s minden kiutalás a webirodából 2€.
      Ha ide nem, akkor 40 € ért utalnak bankszámlára (???). Nem tudok olyan bankról, aki ilyen magas árat számolna fel. A Sunmoney automatikusan levonja 1€ havi kártyadíjként (de lehet hogy többet)
      Minimum kifizetés 20 €

      De ha vásárolni szeretnél:
      ———————————————————————————————————————-
      „A hűvösebb napokon javasoljuk, hogy látogasd meg napfényes Webshopunkat és találj valami kedvedre valót, olyat, ami felvidít! Ha már regisztrált tagja vagy a SunMoney Közösségnek (www.sunmoney.net) 1. vásárlásodból 10% kedvezményre vagy jogosult.
      Ha még nem vagy a SunMoney Közösség regisztrált tagja, de megadod azon személy SunMoney ID-ját, aki felhívta figyelmed a
      Webshop-ra, 5% kedvezményt biztosítunk 1. vásárlásodból.

      Vásárolj nálunk és segíts megmenteni a bolygót úgy, hogy zöld energiát szolgáltatsz! Amikor vásárolsz valamit a SunMoney webshop-ban, kompenzáljuk a vásárlásból és szállításból eredő ökológiai lábnyomod úgy, hogy solar investment csomagokat adunk (1 WATT-ot minden elköltött 10 EUR után). A termék lemondási időszakát követően lehetőség lesz beváltani ezeket a csomag vouchereket a Solar Account System-ben (Webiroda) és 25 éven keresztül havi kifizetés által megkapni a wattok után járó díjakat. Voucher formájában még több solar package-et tudsz vásárolni a webshop-ban (Hamarosan) és azokat beváltani vagy elajándékozni a SunMoney Solar Account System-ben (Webiroda),regisztrációt követően.”
      ——————————————————————-

      Még ezt találtam:

      ————————————————————————————–
      Sikeres ügyfélazonosítást követően kártyája az alábbi limitekkel fog rendelkezni:
      ATM tranzakciók
      napi: 1.000 EUR / 300.000 HUF
      tranzakciónként: 500 EUR / 150.000 HUF
      havi: 3.500 EUR / 1.080.000 HUF
      POS tranzakciók
      napi:9.000 EUR / 2.750.000 HUF
      havi: 30.000 EUR / 9.300.000 HUF
      Feltöltési limitek
      napi: 10.000 EUR / 3.000.000 HUF
      havi/éves: 100.000 EUR/ 30.000.000 HUF
      Maximális egyenleg: 100.000 EUR / 30.000.000 HUF

      Kedves Partnerünk!
      Tájékoztatni szeretnénk Önt arról, hogy bizonyos módosításokat szükséges végrehajtanunk az SDD-s (egyszerű ügyfélazosítás) kártyákra vonatkozóan 2020. január 7-től.

      A limitek az alábbiak szerint módosulnak:
      A kártyákon tárolható érték maximális összege: 150 EUR vagy 50.000 HUF
      A kártyákkal végezhető egyes tranzakciók (vásárlás vagy készpénzfelvétel) maximális összege: 50 EUR vagy 16.000 HUF

      Üdvözlettel:
      Peak Financial Services
      ————————-

    2. Köszi ezeket is. 🙂 Nem semmi, hogy ezek alapján a kártya szinte használhatatlan (max 150€, komolyan 😮 ), de cserébe jó drága rá a kiutalás. Hol találtad meg a 40€-s kiutalási díjat? Én csak azt láttam, hogy díjat kell fizetni, de a 40€ még UAES-ből is masszív…

      A biztonság kedvéért kicsillagoztam, de ha megvan még a videó linkje, akkor azt kirakhatjuk, hogy bárki megnézhesse.

  21. Vagy egy sunmoney „üzletember” ismerősöm. A Sunmoney „biznisz” jelenleg ott tart, hogy havi 120-150 eurós befizetést kérnek a már behűlyített „üzletemberektől”, amiért két év múlva eurótízezreket fognak kaszálni, ha továbbra is jön a Nap melege a Földre. 😀
    Üzleti tervük a következő:
    1: A Déli sark nem cserél helyet Alaszkáva, még legalább két évig!
    2: A függőleges nem lesz vízszintes, mármint átlósan, legalább két évig!
    3: A lefele mostantól felfele, még legalább két évig!
    4: Esetleg az is előfordulhatott (de tényleg csak egy feltételezés), hogy elfogyott a bepalizható hülyék száma, így a sunmoney-es főbűnözők visszanyúltak az eddig már bepalizott alhülyékhez, hogy fizessenek még többet nekik, ha egyszer már sikerült lehúzni őket, talán megy másodjára is.
    Ez kb. az „üzleti tervük”, és működik, hiszen a Nap továbbra is süt minden mostani és leendő SUNMONEY ügyfélre. :DDDDDDDDDDD

    1. Köszi a hozzászólást!
      Találkoztam a projekt X-nek nevezett programmal, gyakorlatilag még több kifizetést ígérnek, ha még több embert hozol, akik szintén csinálják a havi befizetést.

  22. Kontroller, ajánlanám figyelmedbe, hogy az elmúlt időszakban a facebook -on „folyamatosan” megjelenik valószínűleg azoknak a magánszemélyeknek a hirdetése akit bepaliztak, hogy legyél nálunk sales manager.
    Super Solar Pro néven fut az „egyedülálló lehetőség”, amit valószűleg egy szánmánis top manager hozott létre, így bepalizva embereket, hogy csomagot (vagy mit vegyenek), de ugyanúgy a Sun Money-ba viszik (szerintem).
    Szerencsétlen „értékesítők” pedig orrba-szájba nyomatják a facebook -on (gondolom az ismerősöket is bepalizzák), hogy ez a világ legjobb befektetése… Ezek később, hogy fognak tükörbe nézni amikor összedől minden? Mit mondanak majd a szomszédnak, haveroknak, ismerősöknek amikor megkérdezik, hogy hol a pénzem ?!
    A legjobb, hogy aszongya ” Super Solar Pro egy egyedülálló lehetőség mindazok (magánszemélyek, cégek) számára, akiknek nincs lehetőségük fizikai napelempark telepítésére, mégis szeretnék az elektromos áram vagy a teljes rezsi számlájukat kiváltani. ” 🙂 Vegyél napelemparkból részesedést, és nem lesz villanyszámlád ?! WTF És ezt az E-on is tudja? 🙂 Vettem csomagot, ne küldjetek villanyszámlát LOL

    1. Igen, nekem is megjelennek ezek, ha jól értem a top értékesítők (akik közül néhányan a facebook oldalon és itt is kommenteltek) elindítottak egy „hivatalosabb” (bár ennek a milyenségét egyáltalán nem látom) értékesítői hálózatot (a nevük mögött „SM” jelzés van). Nekem is jelenik meg egy fiatal lánynak kinéző egyén hirdetése napi szinten, szerintem azt szeretnék, hogy én is vegyek. 🙂

  23. Kontroller!
    Nagyon jó lett a bejegyzés! És valljuk be az összes hozzászólás emeli az eredeti nívóját és hitelességét. És a szövegből egyértelműen látszik, hogy vélemény, de nagyon jól megmutatja a buktatókat.
    Engem is megkerestek és elkezdtem tájékozódni. Ez a bejegyzés volt az első.
    Úgy gondolom, hogy maga az ötlet, hogy adjunk lehetőséget olyanoknak is napelemre, akiknek a lakhatásuk ezt nem teszi lehetővé, szerintem zseniális. A megvalósítás már neccesebb. Nekem az első csöngő ott szólalt meg, amikor a telefonon megkereső hölgy szavaiból sütött a „tudatlanság”. Lelkes volt, de lövése nem volt a dologhoz, csak egy többé-kevésbé betanult szöveget mondott. A második csöngő: Dubaj. Innentől kezdve csak a kíváncsiság hajtott. Bevallom, először blogot olvastam, a küldött anyagot még meg sem tekintettem.
    Részemről köszi!

Comments are closed.