Fundamentális elemzés: miért nem nyerő stratégia

A befektetési stratégiák között az egyik legismertebb, sőt megkockáztatom, hogy a legnagyobb hívőbázissal rendelkező a fundamentális elemzés. A mai bejegyzésben amellett érvelek, hogy míg az alapgondolata igen vonzó – olyannyira, hogy én is hiszek benne – a gyakorlati haszna sokkal kisebb, mint szeretnénk. Facebook csoportunkban gyakrabban és más formában is tudjuk tartani a kapcsolatot. Szeptember

Ha a rádióból üzennek az inflációnak…

Ha Nevenincs országban, a rádióban karvalytőke multiknak előre bejelentik, hogy (az előző jó pár) bőrlerántás után még egyre készülnek, akkor mit fognak csinálni? Remélem az említett Nevenincs országban a profitorientált vállalkozások a következő bőrlerántást nem a következő áremelésre való felhívásként értelmezik. Hanem, mint minden rendes Népköztársaságért dolgozó, megvizsgálja az árait, hogy csökkentse azokat! Aki nem

Nászajándék – hatott rá az infláció?

Az egyik hobbim az esküvői adakozási kedv felmérése. Már tavaly májusban, egy családtag esküvőjén egyszer készítettem kimutatást arról, hogy „mennyit kell adni egy esküvőn”. Most egy családi barátnak volt kedve részt venni ebben a felmérésben. A címbeli kérdésre a válasz pedig (saját megfigyelés alapján), hogy igen, a nászajándék összege jelentősen nőtt. Facebook csoportunkban gyakrabban és

Az egészség-gazdaságtan kellemetlen kérdései

A közgazdaságtannak alapgondolata, miszerint a korlátos erőforrások miatt optimális allokációt szeretnénk elérni, a kapcsolódó tudományágak gyakorlati hasznosítását is meghatározza. A blogon sokat foglalkozunk a személyes pénzügyekkel, befektetésekkel, de már nagyon régen szeretnék az egészség-gazdaságról írni. Ma megnézzük, hogy milyen (néhol megoldhatatlan) problémákba ütközik egy egészségügyi közgazdász. Facebook csoportunkban gyakrabban és más formában is tudjuk tartani

A pénzügyi tanácsadás korlátai

Nemrég beszélgettem az egyik ismerősömmel, aki felvetette, hogy a szakmám kamu. Nem ez az első (és utolsó) eset, részben egyet is értek, de igyekszem ezekből az esetekből minél többet tanulni. (Nemrég egy „pénzügyi tanácsadót” – értsd biztosítási ügynököt – is hasonlóval vádoltam meg, szóval én nem fogok ilyesmin megsértődni.) Facebook csoportunkban gyakrabban és más formában

Regisztrálj az IB referral programba!

Hetekkel ezelőtt írtam egy bejegyzést arról, hogy végre itt az IBKR TBSZ. Ez nagyszerű hír; remélem, hogy a piacon némi általános költségcsökkentést fog eredményezni (például a számlavezetési díjak törlését). Ráadásul a barátok meghívásával nagyon sokan némi extra pénzhez és IBKR részvényhez jutottak. Hetek levelezése után az IB javította magát, a TBSZ számlák is megkapják a

A bank több mint dupláját kéri vissza!

Mostanában többször láttam amiatt panaszt, hogy a felvett hitel dupláját kell a hitelfelvevőnek visszafizetnie. Pedig a törlesztők összeadásából képzett számnak nagyjából annyi értelme van, mintha unciát és grammot adnál össze. Hasonlót mérnek, de átváltás előtt összeadhatatlanok. ok csoportunkban gyakrabban és más formában is tudjuk tartani a kapcsolatot. Lépj be te is!A bejegyzés hallgatható verzióját itt

Megszűnhet az állampapír visszaváltás?

Online fórumokon rendszeresen feljön a gondolat, hogy az állam rossz helyzete miatt vége lehet az állampapírok visszaváltási lehetőségének. A dolog ennél komplexebb; el tudom képzelni, hogy tényleg így lesz, viszont azért érdemes mélyebben megnézni a mellette és ellene szóló érveket. A kommentek közt pedig, ha együtt gondolkozunk, akkor talán informáltabb döntést hozhatunk. Facebook csoportunkban gyakrabban

Szombatévem első hónapja

Az ismerőseim (és a coachingra vagy oktatásra jelentkezők) tudják, hogy nagyjából egy hónapja elszakadtam a munkaerőpiactól és megkezdtem az első alkotói szabadságomat. (Honnan tudod, hogy valaki sabbaticalon van? Elmondja!) Ebben a bejegyzésben szeretném bemutatni, hogy miről szól a szombatév (avagy sabbatical), valamint beszámolni arról, hogy milyen tapasztalatokat szereztem ez idő alatt. Facebook csoportunkban gyakrabban és

Mennyit érdemes nyaralásra költeni?

A nyári szezon az én életemben is meglátszik, a fürdőzés helyett nagyon nehezen ülök le bejegyzést írni, ezért felmerült bennem a releváns kérdés: mennyit érdemes nyaralásra költeni? Néha szoktam említeni, hogy a más osztályon dolgozó munkatársak azt hiszik, hogy a költségkontrollereknek van egy mágikus Excel táblázatuk, ami megmondja, hogy mire mennyit szabad költeni. Az első