Talán kevesen tudják, de az XTB eddig csupán CFD platform volt Magyarországon (más országokban végzett klasszikus bróker tevékenységeket is). Éppen ezért én sem írtam róluk soha . Múlt héttől azonban már náluk is a kedvenc cégeid, ETF-jeid tulaja lehetsz, de mindenképpen örvendetes hír a Degiro kivonulása és a Random Capital felvásárlása óta. Nyilván a platform legnagyobb hátránya, hogy továbbra sincs TBSZ, de remélhetőleg ez is változik majd.

Pénteken kiadok egy hosszabb bejegyzést a Magyarországon működő brókereről, de Bereczky Péter, az XTB marketingese írt egy rövid cikket a változásról.
Azok, akik a regisztrációhoz a linkemet használják (vagy megadják a KONYHAK kódot), azok az első befizetés elvégzésével a blogot is támogatják, ráadásul szeptember 30-ig ajándékba kaphatnak egy Intel részvényt (jelenlegi értéke 7500 forint). A jutalékom normál számla esetén párezer forint, míg a kriptoszámla és CFD kereskedők esetén többtízezer. Ennek ellenére én továbbra is mindenkit a konzervatív befektetésre bíztatok.
Következzenek tehát Péter szavai:
Az XTB neve eddig leginkább a CFD-kereskedéssel kapcsolatban csenghetett ismerősen a hazai befektetők körében. Az elmúlt időszakban azonban a platform kínálata jelentősen kibővült: immár elérhetők valódi részvények és ETF-ek is – méghozzá 0% jutalékkal, havi 100 000 eurós forgalomig. Ez komoly előrelépés a hazai brókerszolgáltatók piacán, különösen azok számára, akik hosszú távra terveznek. (Devizakonverziós díjak életben vannak – szerk.)
A változás lényege, hogy a felhasználók mostantól nemcsak árfolyammozgásokra spekulálhatnak CFD-ken keresztül, hanem tényleges tulajdont is szerezhetnek részvényekben vagy ETF-ekben – akár amerikai technológiai óriásvállalatokról, akár európai ipari cégekről van szó. A tranzakciós díjmentesség egy meghatározott forgalomhatárig komoly versenyelőny, hiszen így a hosszú távú, „buy & hold” típusú befektetések is költséghatékonyan megvalósíthatók.
A platform másik fontos újítása a Befektetési tervek bevezetése. Ezek gyakorlatilag automatizált portfóliók, amelyeket ETF-ekből lehet összeállítani. A rendszer lehetőséget ad arra, hogy a befektető előre kiválasztott tematika (például ország, iparág vagy ESG-szempontok) szerint építsen portfóliót, amit aztán rendszeres időközönként újra is lehet egyensúlyozni. Ez a megoldás különösen azok számára lehet hasznos, akik hosszabb távra, alacsony költségek mellett szeretnének diverzifikált befektetést.
A klasszikus befektetési lehetőségek mellett az XTB továbbra is nagy hangsúlyt fektet az oktatásra. A magyar nyelvű oktatóanyagok és a rendszeres webináriumok – például a YouTube-on élőben követhető Talpra Tréder és Live Trading sorozatok – nem csak aktuális piaci helyzeteket mutatnak be, hanem segítenek a kezdőknek és haladóknak egyaránt abban, hogy tudatosabban kezeljék saját portfóliójukat.
Összességében az XTB jelentősen túlnőtt a CFD-bróker kategórián. A valódi részvény- és ETF-kereskedés, a 0%-os jutalék, a Befektetési tervek és a kiterjedt oktatási rendszer együttesen egy modern, befektetőbarát platformot eredményeztek. Aki aktívan vagy passzívan szeretne építkezni a pénzpiacokon, annak érdemes lehet megismerkednie az új lehetőségekkel.
Ha tehát megjött a kedved az XTB-hez, akkor regisztrálj bátran ezen az XTB linken, vagy a KONYHAK kóddal.
Disclaimer
A befektetés során a tőkédet kockáztatod, értéke csökkenhet és nőhet is. Az XTB-nél a CFD ügyfelek 75%-a veszít pénzt. A kriptoeszközök extrém volatilisek, hiányos ügyfélvédelemmel.
A leírt információkat és linkeket a szponzoráció tudatában érdemes kezelni. A bejegyzésnek nem célja egyes pénzügyi termékek kereskedelmének népszerűsítése. Az egyéni stratégia kialakítása előtt érdemes megfelelő kutatást végezni, és szakértő segítségét kérni.